Csanády Nóra - Éjszakai monológ

Tik-tak, tik-tak, ketyeg az óra, múlnak a másodpercek, csigalassúsággal vánszorognak a mutatók, cikáznak a gondolatok az agyamban, miközben álmatlanul forgolódom. A puha, csöndes éjszaka koromfekete dunnája alatt békésen alszik a családom.

Kibújok az ágyból, s beosonok a szomszédos gyerekszobába. A telihold ezüstös fényénél tisztán látom angyali arcotokat.

Te, a legkisebb Kicsim! Milyen csodálatos érzés kuporogni az ágyad mellett és gyönyörködni benned, amint édesdeden szenderegsz. Néha csücsörítesz, vagy megrebben a pillád. Vajon milyen álmot látsz? Olyan büszke vagyok rád, Drágám! Az elmúlt hetekben igazi, okos óvodás fiú lettél. Csak bámulom a bátorságodat és az önfegyelmed, ahogyan viselted az elszakadást és az újdonságot. Hiszen igenis bátorság kell ahhoz, hogy ha pár órára is, de elválj a megszokott otthonodtól, tőlem, tőlünk, akik eddig a világot jelentettük számodra. Meg kellett tanulnod alkalmazkodni  eddig ismeretlen gyerekekhez és felnőttekhez, egy új közösséghez, annak szabályaihoz és erőviszonyaihoz. Nyílt  kis szíveddel és lelkeddel meg mersz bízni a téged szerető és rólad gondoskodó pedagógusokban. Őszinte mosolyod egyformán ragyog minden pajtásodra. Hidd el, nekem is nagyon nehéz, de itt volt az ideje, hogy utadra engedjelek a közösségbe. Már nem csak az én oltalmazó karomba bújsz, ha sérelem ér, másoktól is tanulsz meséket és énekeket, a testvéreiden kívül mostantól az ovis társaidat  is hiányolod,  ha néhány napig nem látod őket. Így van ez rendjén!

Ha félsz, ha elesel és megütöd magad, vagy ha szomorú vagy, még sokáig átölellek és magamhoz szorítalak, s biztos lehetsz benne, hogy megvédelek és megvigasztallak. Kérlek, bocsáss meg nekem, ha eljön az idő, amikor már nem tudlak megóvni mindentől! Egyedül leszel kénytelen megtapasztalni,  hogy van, aki bánt téged, vagy igazságtalan veled, hogy sokkal jobban kell tartanod a barátság álcáját magára öltő álnokságtól, mint az ugató, harapós kutyától.

Kis Középsőm, te ügyes, éles eszű, néha makacs Fiam! A sport megtanított téged küzdeni. Tudod, hogy egy meccsnek mindig van győztese, és törvényszerű, hogy a másik fél alulmarad. Ha a csapatod veszít, szomorú vagy és indulatos, hibáztatod magadat, hogy talán te sem voltál eléggé  jó, te sem tettél meg mindent a győzelemért. Pihensz egy kicsit, és másnap már mosolyogva mégy edzeni, azzal  a biztos elhatározással a fejedben, hogy ezután még jobban, még elszántabban teszed a dolgod. Dühösnek és reményvesztettnek akkor látlak csak, ha azt kell elszenvedned, hogy hiába vagytok ti a jobbak, mégis az ellenfél győz. Ne haragudj rám, hogy nem tudok magyarázatot adni a miértjeidre! Hogyan értethetem meg veled azt, hogy az igazság néha sokarcú, és valaki a reá ruházott hatalommal nem csak élhet, de visszaélni is tud!

Már te is tudod, hogy egy közösség sohasem homogén, mindig vannak, akik a körön belül állnak, sokan azon kívül rekednek. Néhányan kezdeményezőek, mások irányításra várnak, és a sodródók az erő mögé sorakoznak fel. Mérges vagy rám, ha beleszólok a kapcsolataidba, és arra buzdítalak, hogy állj  ki az igazad mellett és védd meg azokat, akiket igazságtalanul bántanak. Tudom, hogy nagyon nehéz vállalni magadat és felemelni a szavad másokért a többség akaratával szemben. Jó úton jársz, és idővel megtanulod! Senkinek sem könnyű, nekem elhiheted! De ha megteszed, egész életedben szabad és független maradhatsz.

Elsőszülött, okos, nagy Fiam! Hú… most a  legnehezebb. Te már a kamaszok pimasz kritikusságával és lázadásával, önfejű világmegváltani akarásával szemléled az életet. Kitekintesz a globalizált környezetünkre, és tudod, hogy vannak kérdések, amikre nincs felelet. Nem tudjuk, miért vannak háborúk, járványok és éhínség, miként lehetséges, hogy ártatlanok válnak balesetek vagy gyógyíthatatlan betegségek áldozataivá, mi okból pusztítja el önmagát az emberiség. Nem tudod a választ, de most bizonyos vagy abban, hogy egyszer majd te, igenis megoldást találsz mindenre.

Kicsi korod óta azt hallod tőlünk, hogy nem elég jónak lenni, a legjobbra kell törekedni munkában és becsületben egyaránt. S te, mint áldott jó gyerek, így is teszel. Szüleid, nagyszüleid és felmenőid példáját követve elérted, hogy mintául nem a média teremtette celeb-karriereket választod.

Sajnos előfordul, hogy valakit közülünk elgáncsolnak, vagy igaztalanul bántanak. Együtt, erősítve egymást a családban, közös erővel felállunk. Néha haragszunk a világra, emészt minket a tehetetlen düh, de idővel ez is elmúlik. Ne érezd úgy, hogy becsaptalak, ha azt látod, hogy a gyermekkorodban oly sokszor hallott mesék tanulságai nem igazak. A jó, erős, nemes és igaz nem mindig nyeri el jutalmát, a rossz a legritkább esetben bukik el, és a hazug embert sem könnyű tetten érni. De abban biztos lehetsz, hogy amíg reggelente a tükörből visszanéző arccal békében állsz, bárki szemébe bármikor nyugodtan bele tudsz nézni, addig nincs nagy baj!

Nem, Gyerekeim, sajnos nem vagyok az igazság bajnoka. Sokszor tévedek, naponta hibázom én is. Rossz döntéseket hozok, néha megbántom azokat, akik azt a legkevésbé sem érdemlik meg. Másnap megkísérlem helyrehozni a tévedésem, vagy legalábbis megpróbálok úgy élni, hogy többé ne kövessem el ugyanazt a hibát.
Tik-tak, tik-tak, a rohanó másodpercek elűzik az éjszakát, és a pirkadat világosságot gyújt a lelkemben is, száműzi a sötét gondolatokat. Visszarendeződik a helyes rangsor a fejemben. Hálás vagyok az életnek, amiért csodás társat és gyerekeket kaptam, nagyszerű szülőket,  nagyszülőket, rokonokat és barátokat, akiknek élete és szeretete erőt ad, mintául szolgál a mindennapokban. Egyelőre egészségesek vagyunk, és boldogok! Nem szabad elfelejtenünk nap mint nap megszolgálni és kiérdemelni ezt  az ajándékot!

Ideje aludni térnem, hiszen a hajnallal egy új nap születik, újabb csaták és küzdelmek várnak ránk. Ezzel az értékvesztett, őrült világgal szemben mi, a magunk módján, csakis úgy harcolhatunk, hogy hűek maradunk önmagunkhoz.

Csanády Nóra

Oszdd meg: