Ébressz halkan
ha hazajössz
holnap hajnalban
ajándékot ne hozz
csak ébressz fel halkan
vigyél a reptérre
négyszárnyú madárra
üljünk fel újra
én jó leszek ígérem
nyugton maradok
csak figyelem éberen
a felhőkig érve
hogy zsugorodik a város
mily gyorsan lendíti
ezüstzöld szalagját
a hegyeken túlra
s ha betakarja fehér pára
eltűnik hirtelen
csak mi leszünk ketten
de az éppen elég
mert örömben
cinkosunk lesz az ég
és apa
ajándékot ne hozz
kapsz tőlem harmatot
sírkertben szedtem
az árvácskát
hajamba is fontam
lásd milyen szép vagyok
Lehetnél
lehetnél egyszerű akár a halál
mi észrevétlenül belém költözik
de lettél íriszemre lopódzó
árnyék
tétlen szerelmek falták álmaid
pedig csak néhány karcsapás
hiányzott
hogy átússz a sós csarnokvizeken
ahol Afroditét is megtalálod
Ír partokon pihen a szerelem
Utálom a halat
túl voltál már az üveg barackon,
amikor kifogtad azt a nyomorult
halat,
hordoztad körbe részeg diadallal,
emlékszem, még le is fotóztalak.
aztán a konyhaasztalon úgy vágtad
fejbe,
hogy a meszelt falon csorgott a
véres latyak,
de mikor a bőrét nyúztam,
már horkoltál, mint rozzant
gőzvonat.
habpürével tálaltam, s míg te
jóízűen etted,
fejemben az járt, hogy mennyire
utálom a halat,
és sütök holnap fahéjas
gyümölcskenyeret,
ha most egy szálka a torkodon
akad.
Fohász
lábad előtt bokor vagyok
áganként tördelsz
gyökeremmel tépjél inkább
s tégy próbát másképp
egy sorral csupán
ültess Uram
hátrébb
Megjegyzés küldése