D. Nagy Nóra versei - Zuhatagjaid hangjára; Második paragrafus; Asztal; Lépcsőház

Zuhatagjaid hangjára

(Kálnoky László emlékére)

Hová lettek a családi ereklyék? Ha nézem
helyüket nincs semmi hit, hogy feltámassza,
mintha harmadnapos sírkő szavatosságát vesztve
porladna szét, homokvihart keverve a felejtés
italába, örvénylő emléket, vászonterítő csipkéiből
olvasnál szemekbe visszaírt sorsot, hogy
szabadulni se könnyű, ha nemzetségtáblázatba foglalnak,
még ha káinok testvérei is kiáltanak a portól. És nincs
az a hagyomány, örökség — örökösség se, mely
a körforgást elnyújtaná a végtelen fele, hogy
végrendeletbe foglalva rendelkezhess vele, ha lélegzet
visszafojtva egyszer feltörik, s majd halványan ismétlődő,
dohos szellemképüket az utódok őrzik.


Második paragrafus

Tilos az állatot elűzni.
Olyan újságok írják csak, melyek a
leghidegebb téli éjszakán fűtik a csontot.
elhagyni.
Néztem, ahogy magasba csapnak a lángok.
kitenni.
Az érzelmek felfűtéséhez valójában több kell,
mint gyűrt betűk elszenesedett váza,
ezt mindketten tudjuk.
Álmomban veled jártam a tereket,
az árnyékodba takarózva hajtottam
szűk padokra fejemet és vártam.
A gazda kezében a póráz, mint jeges hólánc
mart húsomba, hogy elkerüljük az ütközést,
télen a törvény útjain nagy a csúszásveszély.


Asztal

ereiben zsíros lenyomatok ujjai keresik
a múltat. nem mintha lapját tükörsimára
fényezték volna az ünnepi vacsorák. inkább
a magány olajfoltjaiban botlik meg, néz vissza
az éhes tekintet. akár a tegnap kiöntött leves
a lábán, gyöngyöző menekülését csak a tócsa
szegi, földi léte elvész a többi szempár közt –
légtükröződési jelenség főleg sík területeken
jön létre – visszaverni fényt csak sötétség tud?
kérdi. egysíkúan. vakfoltok vonzó máza ejt
rabul vonagló szőrszálakat. tekerednek,
mint köldökzsinór az üres üveg nyaka körül,
hogy megszülessen bennük az elhatározás –
más nem. csak a huzat látja belső haláltáncukat.


Lépcsőház

nem mint ha bánnám.
kagylósorsú idegenek lépése
tör rám a csendben. talán a
liftakna szemhéja mögött bámulnak —
pergő festéket, mert kínos a szó,
hát még a kérdő tekintet. mint a gyomor
tartalma, ingáznak, éteri útvesztőkben
keresnek otthont, megállva
emlékük szilánkos csomói felett, hogy
megfejtsék — talán három, kettő, öt a kód –
a harcsaszájú szomszéd üzenetét.
zsírpapírba vont olajfolt a híd, mely
összeköt. lelkeket. olvasni a gondolatban,
ha föld felett lebeg, nincs az az ember,
aki mer.

Oszdd meg: