ÚJ TARTALMAK

Meyer József - Netköltők tiszteletére



Poroszkálni egy fenyőerdőben pihentető és hálás időtöltés. A madárcsivitelésen kívül minden olyan békésen csöndes, semmi mozgalmasság. Vagy mégis? Felemelve egy út menti szikladarabot, alatta rovarok sokasága nyüzsög. A hűvös sötétség birodalmában virul és működik egy fantasztikus mikrovilág!

Netán van valamilyen hasonlóság a háló adta összetartozás és ennek a kőnek védelme között? Itt, a figyelmes jelenlét hangulatában megviláglik a költészet egynémely mozgató rugója, valamint egy banális képzettársítás: ambícióban és élni akarásban a látszat egyezést mutat.
A művészi alkotásokban mostanra a lecsupaszított lényeg közlésére kell szorítkozni, különben a kirobbanó vitalitással felkeltett befogadásunk menten felszínessé válik. Érzékelés, érzékenység (csak egy bővített mondat). Észlelés, tűnődés (mindössze pár sor). Érzelmek, hangulatok (egy–két versszak). Kontrasztok, képzettársítások, önfeledt szabadságérzet, szigorú formavilág (legfeljebb fél oldal). Végtelen kiáradás, elfogadó alázat, szerelem, kiüresedés, féktelen életkedv és erejét vesztett sodródás (ez akár több vers).
Műveiteket napjában olvasni igazi gyönyörűség, ha a csodálat, az érzelmi nyitottság és a megértés végig elkísér.
Az erdei barangolásban a lelassító szemlélődés és a megengedő, feltétel nélküli jelenlét kipróbálása két bátortalan lépés. (Avatott mesterekként okkal mondjátok, hogy ezeket a történéseket szavakkal kifejezni nem lehet, mert azzal átlépünk az elmélkedésbe, képzettársításokba.)
Ebben a röpke köszöntésben mégis hozzátok lehet szegődni egy darabig azon az úton, amit a háló poétáiként Ti napjában végigjártok.
Szemlélem a lombkorona árnyékát, ahogy az oldalt beeső napfényt ünnepli, miközben nagy gyönyörűségét leli önmaga borotvaéles kontúrjában. Ezzel a folyton változó, ám mindig precíz valóságában határozza meg pillanatnyi életterét, melyben erős megvilágítás szül sötétséget. Nem nehéz jelen lenni a számára, hiszen ismerem emberi vonatkozásait a sikeréhségben, a birtokolni akarásban, az önérvényesítésben, még az önbizalom hiányában is.
Bár a természet világa nem érti a bűnt, mégis szigorúan betartott törvények összefüggő rendszere működteti. Szemlélem a kicsiny fenyőerdőt, ahogyan lassan fölfalja az emberi önzés. A széleken szoros alakzatban fölsorakozókat. Ezek őrt állókként sűrű lombozatukat szemérmes takarás gyanánt a földig megtartják, szemben a beljebb lévő társaikkal, kik törzsüket önként felkopaszítva a zöldjüket már inkább egészen magasan viselik. Hogy mindig legyen elég tere az utánuk felnövekvő nemzedékeknek. Közöttük, a fenyvesben vagyok jelen a harmonikus, függőleges irányú perspektivikus ismétlődéseknek, a rendületlenül elviselt, irdatlan erejű viharok emlékeinek, meg a vonuló felhők okozta, mutogató fénynyalábok vándorló játékai számára.
Egy elvontatásra váró rönkön ülve szemlélem a tisztást. Favágók motoros fűrésszel nyitották meg a teret, közepén a fiatal tölgy – mint korábban megtűrt aljnövény – alázatosan hajladozik a gyenge szélben. És még mindig nem meri elhinni azt, hogy mostantól szabadon növekedhet! 


Meyer József 




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes