A hír. Három betűből álló szó, ami híven ehhez a tömörséghez, tartalmilag is rövidségre törekszik. Írója bárki lehet, aki képes megfelelni annak a kritériumnak, amely szerint egyetlen felesleges szót sem tartalmaz közölni valója.
Hetente hívnak fel telefonon az egyik megyei lap diszpécserei lapuk reklámozása ürügyén. Ismerve már az újság profilját, mellőzötté vált számomra. Nem találok benne olyan érdekességet, ami nekem hír értékű lenne.
Gyászjelentések olvasása, fekete felhő. Balesetek olvasása siralomház. Betörések, lopások, gyilkosságok, szomorú valóság. Politika, keserűség. Nincs nekem elég bajom, kérdezem, és lemondok a felkínált lehetőségről. Nem járatom az újságot.
Aztán ráérő időmben eszembe ötlik, hát nem történnek ebben az országban érdekes, említésre méltó dolgok, hogy csak a negatív tartalmakkal foglalkozunk?
De, történnek.
Mi is nekem a hír?
Egy kis somogyi tanyán, ahol szinte csak idős emberek élnek, nem rég 50 éves osztálytalálkozót rendeztek a már idős diákok. A legnagyobb esemény lehetett a közelmúltban, ami felpezsdíthette volna a kis település életét. 30-40 öregdiák ünnepelhette meg régi osztályfőnökét, aki mellesleg még ma is aktív életet él. Talán megérdemelné, hogy nevét az újság kiemelje, mert 1961-től, 14 éven át tartotta kezében, és viselte szívén a kis tanya sorsát, sürgetve annak fejlődését. Általa lett abból az egyetlen ösvényből, melyen megérkezett, kövesút, segítette az ÁFÉSZ működését, nevéhez fűződik a tűzoltók egyesülete, a focicsapat megalakulása, és mint élő fáklya, nem sokára a fényt is beköltöztette a tanyára, mert a petróleum lámpát felválthatta a villany, így a telefonhálózat is kiépült.
Egy kis somogyi tanyán, ahol szinte csak idős emberek élnek, nem rég 50 éves osztálytalálkozót rendeztek a már idős diákok. A legnagyobb esemény lehetett a közelmúltban, ami felpezsdíthette volna a kis település életét. 30-40 öregdiák ünnepelhette meg régi osztályfőnökét, aki mellesleg még ma is aktív életet él. Talán megérdemelné, hogy nevét az újság kiemelje, mert 1961-től, 14 éven át tartotta kezében, és viselte szívén a kis tanya sorsát, sürgetve annak fejlődését. Általa lett abból az egyetlen ösvényből, melyen megérkezett, kövesút, segítette az ÁFÉSZ működését, nevéhez fűződik a tűzoltók egyesülete, a focicsapat megalakulása, és mint élő fáklya, nem sokára a fényt is beköltöztette a tanyára, mert a petróleum lámpát felválthatta a villany, így a telefonhálózat is kiépült.
Egyetlen ember kezdeményezésére történt az átalakulás, aki mindezek mellett kiváló pedagógus volt, és példás családapa.
Ez az ember, Ujságh Tibor, a Nagy Imre érdemrenddel is kitüntetett, nyugalmazott tanár.
A keze alól felnőtt generációból, a kis tanya gyermekeiből, diplomás emberek is nevelődtek ki. Olyanok, aki nem felejtették el a hála fogalmát. Azért mert kaptak valami többletet az élettől, és azért, mert ezt megköszönhették.
Amikor elolvastam a somogyi lapot, megdöbbentem, hogy olyan cikk jelent meg az eseményről, ami bár méltatónak is nevezhető lenne, ha nem hallgatták volna el a nevét. Mindössze annyit tudtunk meg belőle, hogy volt egyszer valaki, aki nem számolta a túlórákat, csak dolgozott.
Ennyi volna?
Példaadó élete ma is sok embert vezet, mert a tananyaggal együtt hitet is adott a diákoknak.
Beszámolót hallhattam arról, ahogy az egyéni bánásmód elvét alkalmazta egy olyan osztályközösségben, ahol osztatlan tanítási rend volt. Nyolc évfolyam, nyolcféle gyermekcsoport. Mégis megtalálta a kulcsot a lélekre zárt lakathoz. Féltve, de erős kezekkel nyitogatta a zárakat és olajozta azokat szavaival, hogy őszintén, tisztán, fényesen csillogjanak.
A tanya egyszerű emberei is megtalálták, hozzá fordultak ügyeik intézésével. Ő pedig nem ismerve a közömbösséget, közönyt, szívesen vállalta fel problémáik orvoslását.
Ujságh Tibor, talán nem egyedül él ebben az országban hasonló adottságokkal. Biztosan más is rendelkezik ilyen gyümölcsöző múlttal, ám korát, életét, egykori hivatástudatát tekintve úgy gondolom, nekünk kötelességünk megemlékezni róla is és mindannyiukról.
Egy életmű, egy dolgos, alkotó sors van mögötte. A forradalom alatti emberi tévedés áldozataként orosz emigrációban töltött idő feloldozása 30 évet váratott magára. Közben ő, mint akinek be kell pótolnia az elvesztegetett időt, két végről égve árasztotta fényt és gyújtott meg több gyertyalángot.
Nagy kegyelem egy kis tanyának egy ilyen ember. Nekem, akinek nem jutott ki a példakép nevelőim köréből,- nem azért, mert nem tudtak tanítani, hanem mert nem emelkedtek fölém, mint óvó lomb,- ennek az embernek megismerése, és ünneplése, hír.
Hogy megismerhettem nevét, életét és történetét, ennek örülök.
A volt diákok nevében, magam is kívánok további aktív életet, családjára, munkájára, Isten gazdag áldását kérem. Magunknak csak annyit kívánok, hogy tudjunk mi is hasonló mentalitással élni és munkálkodni.
Paszternák Éva
Megjegyzés küldése