(Az első rész ide kattintva olvasható!)
Immár hónapok óta folyik a bozótharc keleti végek vasúti szárnyvonalait zömében szegélyező kökény, vadrózsa és egyéb elburjánzott bokrai, valamint a Fegyencjárat utasait kitevő silány minőségűnek vélt, ezért harmadrendű állampolgárnak sem mondható bérrabszolgahad között.
Ez az előre megfontolt szándékkal kifundált, jobbára a munkanélküli segélyeken tengődő embereken segíteni szándékozó terv amolyan állóháború jelleget öltött, amelyből ki ki levonhatja a számára legmegfelelőbb konzekvenciát. Akik meghirdették, bizonyára döngetik a mellüket, sűrűn lebegtetve a munkanélküliség csökkenését bizonyító statisztikát. Hát igen, könnyű onnan fentről csakis a számokkal zsonglőrködni, de itt lent mindenki tudja, hogy aki nem fogadja el ezt a munkát, egy évre kiesik a pixisből, azaz úgy eltűnik a munkaügyi és más ellátószervek névsorából, mintha ismeretlen helyre költözött volna. A saját működőképességükért küzdő, eladósodott önkormányzatok napi likviditási gondokkal küszködnek, s egyáltalán nem örülnek annak, ha a nem olyan rég még álláshoz juttatott, de azzal elégedetlen, és inkább szoc.-segélyért folyamodó delikvens a hivataluk ajtaján kopogtat. Nincsből nem lehet adni, pláne olyannak, aki semmilyen munkahelyet nem bír ki néhány napnál tovább. Mert azonnal kiütést kap a naptól, allergiás lesz mindenféle gyomnövényre, de legfőképp a munkára, amelybe belebetegszik, és a lehető legnagyobb ívben elkerül. Az ilyeneket sehol nem látják szívesen, ami érthető.
Ez az előre megfontolt szándékkal kifundált, jobbára a munkanélküli segélyeken tengődő embereken segíteni szándékozó terv amolyan állóháború jelleget öltött, amelyből ki ki levonhatja a számára legmegfelelőbb konzekvenciát. Akik meghirdették, bizonyára döngetik a mellüket, sűrűn lebegtetve a munkanélküliség csökkenését bizonyító statisztikát. Hát igen, könnyű onnan fentről csakis a számokkal zsonglőrködni, de itt lent mindenki tudja, hogy aki nem fogadja el ezt a munkát, egy évre kiesik a pixisből, azaz úgy eltűnik a munkaügyi és más ellátószervek névsorából, mintha ismeretlen helyre költözött volna. A saját működőképességükért küzdő, eladósodott önkormányzatok napi likviditási gondokkal küszködnek, s egyáltalán nem örülnek annak, ha a nem olyan rég még álláshoz juttatott, de azzal elégedetlen, és inkább szoc.-segélyért folyamodó delikvens a hivataluk ajtaján kopogtat. Nincsből nem lehet adni, pláne olyannak, aki semmilyen munkahelyet nem bír ki néhány napnál tovább. Mert azonnal kiütést kap a naptól, allergiás lesz mindenféle gyomnövényre, de legfőképp a munkára, amelybe belebetegszik, és a lehető legnagyobb ívben elkerül. Az ilyeneket sehol nem látják szívesen, ami érthető.
A Fegyencjárat kemény magja, azaz az a kétharmadnyi rab, amely a kezdetektől fogva húzza az igát, és némelyikük szerint az ő farkával verik a csalánt, egyáltalán nincs elragadtatva azoktól az újoncoktól, akiket soraik közé verbuváltak, úgyszólván a nyakukba varrtak. Mert igaz, hogy közöttük is vannak még lógósok, akiknek a szekérrúdja kifelé áll, de az új foglyok zöme szintén zenész. A felhígított csoport teljesítménycsökkenése nagyrészt ennek köszönhető, bár be kell vallani, hogy a fentről megállapított normatíva sem kismiska, ha havi szinten levetítik egy-egy fogolyra. Kíváncsiak lennének ezek a rabszolgák, melyik finomkezű úr tudna kistermetű kulik számára tervezett, afféle kínai szabvány-kaszával levágni napi ezer négyzetméter gazt, vagy kiirtani a meredek töltésoldalt beborító bokrokat olyan kétkaros ollóval, amelyek jórészt egy hüvelykujj vastagságú, száraz kórótól is eltörnek. Mert ennyit követelnek, legalábbis a hozzájuk lejuttatott információ szerint. Vagy talán úgy gondolják, a Selejteseknek jó a selejtszerszám? Naná, legalább majd a bérükből le lehet vonni az eltört, használhatatlan, semmirevaló gyártmányok árát, jó esetben csak szimplán. Mert biztos, hogy szándékosan rongálják meg, törik el, csorbítják ki élüket, forgatják ki vagyonából munkaadójukat ezek a hálátlan gonosztevők.
A velük való kommunikáció is egyfajta bozótháború, mert minduntalan felüti a fejét a szabotázs, a morcos elégedetlenkedés, amiért egyre több teljesítményt követelnek tőlük. Nem lehet húsz emberrel harmincnak a normatíváját összegereblyézni, bár egyszer-kétszer volt már rá példa. De az nem mérvadó, sík terepen könnyebb előrehaladni, mint a bokaficamító, térdizület-koptató partoldalon. Ám ezt nehéz a klimatizált irodában ülőknek felfogni, pláne ha sértik az érdekeiket. Kit érdekel pár kényszermunkás egészsége, mikor annyian vannak, mint a tetű? Úgy is hemzsegnek, akár a nyű, legfeljebb az okostónikat kirúgják, a többi pedig befogja a pofáját, és örül ha lyuk van rajta, amely még szelel. Ezt a felülről jövő fenyegetést, amolyan Damoklész-kardját a fegyencek humorral oldják fel, s egészséges röhögésekkel próbálják csapásait elhárítani.
Az egyik új mókamester tréfás megjegyzései tulajdonképpen hasznára van mindenkinek, ennek a közösségnek legfőképpen. Mert mit is lehet arra mondani, amikor első munkanapjait ledolgozva, egy ismerőse érdeklődésére válaszolva, aki azt firtatta, hogy: – Milyen a meló? - ezt felelte: – Remek! Egy doboz cigi nem elég! – Ami alatt azt kell érteni, hogy annyiszor gyújt rá, ahányszor csak akar, az általa kreált cigerettaszünetnek, amelyet munkaidőben tölt el se vége, se hossza. Persze ez erős túlzás, de jókat lehet vigyorogni rajta, ez nem vitás.
A Megfigyelő jobbára csak hallgat, de mivel a falubelijéről, mi több, közeli ismerőséről van szó, utazás közben gyakran viccelődnek egy-egy kifejezésen, ugyanis egymás mellett ülnek, jövet és menet. Olykor még az előttük lévő fegyenctársuk is bekapcsolódik, és úgy kicsavarják a szóba került szavak értelmét, akár a citromot. Vegyük például a „vág” igét. Értelmezése a foglyok szerint azt jelenti, valamit szel, lemetsz belőle, kettéoszt, megfelez, lenyes, és a többi. Az illetőknél azt is jelenti, hogy amikor bokrot írt vagy kaszál, olyankor pofákat vág, grimaszol, valahányszor felszólítják a munkavégzésre. Vagy egy buszbeli terefere során kifejlődött gondolatmenetre is lehet asszociálni, ami valahogy így hangzott el nem is olyan rég:
– Figyelj csak cimbi!
– Na mi a kórság van!
– Van egy jól fizető meló, jössz?
– Ja! Hogyé' aggyák? (Mit kell csinálni, és mennyiért?)
– Fefogtam' egy kis kaszálást, kökényirtást perkop, neked csak annyi a dógod', hogy vágod! VÁGOD?
– Vágom há'! Osztán' mennyi cigit vigyek?
– Áááh, a' nem kell, uccse' fogod kívánni! Így is VÁGOD?
– Vágom há'! Te micsinyász' közbe'?
– Ahho' semmi közöd! Deha' tunni akarod, én csinyálom' a statisztikát, meg a kimutatást!
– Hát aszt' meg hogy kell!?
– Há' úgy, hogy kimutatok oda a sinek mellé, te meg harminc fokban is vágod! VÁGOD?
– Vágom há'! Mettő' meddig?
– Úgy négy méter szélesen, mikulásig! VÁGOD?
– Vágom há'! Oszt' a lé kábé mennyi?
– Osztalék nincs, csak minyimábér'! VÁGOD?
– Vágom há'! Mikó' kezdünk?
– Hatkor, de ahho' az kell, hogy má' négykor felkejj', hogy odaérjünk! VÁGOD?
– Vágom há'! Amúgyse tudok sokáig alunnyi', mer' egész éccaka a vetésforgón jár az eszem, és csak forgolódom! Te VÁGOD?
– Vágom há! Mit is???
– Hát a forgómat! VÁGOD?
– Vágom há'! A bugáját?
– Nem, hanem amivel bé'vetettem!
– Mit vetetté' bele?
– Tavaly minden bizodalmamat és bátorságomat összeszedtem, és bukfencet vetettem bele!
– És idén?
– Tavasszal vagy húsz hektár cigánykereket, de aztán rájöttem, hogy keresztet vethetek az egész termésre amilyen idők járnak! Úgyhogy azóta inkább vályogot vetek!
– Há' azt meg minek?
– Hogy a helyén maradó vájásokba betelepítsek vagy hat vizicsirkét!
– ???
– Azok jövő tavaszra szépen felnőnek, és belőlük lesznek a hattyúk! Úgy fogom hívni a vályogvető gödröt, hogy hat tyúk tava! VÁGOD?
– A tyúkokat? Vágom há'!
– Na abból nem eszel, mer' ajándékba szánom a munkaadóimnak! VÁGOD?
Hadd vágjanak fel szegények a legújabb A8-assal, mert különben lelkibetegek lesznek, ha nem vághatnak elébe gyorsan minden bajnak!
Például annak, hogy az (iskolázatlan!) osztályon aluli minőség ne lázadozzon, s legfeljebb olyan helyen vágjon pofákat, ahol a méltóságos szemeik nem láthatják éhenkórász ábrázatjukat! És Te, Barátom, VÁGOD?
Kondor Zoltán
Megjegyzés küldése