Itt, ezen a ponton zsugorodik a világegyetem tömegtelen, geometriai ponttá. Gigászi méretek válnak semmivé, tejutak, csillagrendszerek a fekete lyuk malacperselyébe hullva. A tömegek megsemmisülnek, jelentőségét veszti a felhajtóerő, és a gravitáció másodrendű térgörbületében feláldozza magát az anyag. Semmivé válik, energiává. Ott, ahol a megjelenés nélküli elegancia a meghatározó, a térgörbületek ideje lejárt. A metamorfózis pillanata visszafordíthatatlan, egyirányba hull az időtengely is a semmibe. Apogenesis.
Rámtaláltál. Keresés közben vesztett energiád átszelik a teret, és a napkitörések változó ritmusában követed szíved parancsait. Megcsillan elméd ékessége, ragyogó tehetségű költészetedet alárendeled az éjszakai vándorok menetelésének. Mégsem győzhet rajtad egyetlen bikaölő áldozat, Mithras kéje, hiába világít fényesen a katakombák üregeiben. nincsenek gödrök az áldozati bikának. Meghátrálásra kényszerít az idő, de te nem engedsz a szorításának, becsapod a homokszemeket, pergésüket lassítva.
Márai kalocsnija és esernyője, amit mindig magával cipelt a jól megtervezett randevúkra, lenyűgöztek. Szimbólumai lettek a biztonságnak, a mindenre felkészülés gőgös egyhangúságának. Szobámba ereszkedett a sötétség, és halandók között keresett örömöt magának, amikor nekem feltűnt az elegáns úr, amint a sarokban gubbasztva az ellen Nyugatot szerkeszti párizsi száműzetésben. Krúdy hajdanvolt szerelmeit gyűjti maga köré az óbudai vendéglők hangulatát idézve, és Szindbád utazásait, visszatérésének történetét. Egyetlen ponton csatlakozik a világegyetem fizikai valóságába, szerelmének fénykörét maga alá gyűrve, egy színésznő lábai előtt. Láthatatlan, megfoghatatlan, erőtől duzzadó, leheletfinom szerelme, megrengeti a csillagok közötti kölcsönhatást, és átformálja az égbolt megtervezett rendjét.
Itt, ezen a ponton zsugorodik a világ. Kozmikus magányom megengedőn kitárom neked, hogy minden anyagokkal együtt elnyeljelek, magamba olvasszalak, hogy a fúzió szellemi energiáimat felszabadítva, létrehozza a holnapot, és benne minket, eggyé azonosult akaratunk képződményeit. Itt, ezen a ponton jön létre a csoda, bennem, és benned, általam, és általad.
Horváth János
Megjegyzés küldése