A Comitatus netes folyóirat 2011. évi 6. számában jelent meg Szinay Balázs Szegénység egy gazdag országban című esszéje. Ebben a témakörben az egyik legjobb írás, amit az utóbbi időben olvastam.
A szegénység több ezeréves probléma, úgyis mondhatnám, hogy egyidős az emberiséggel. Az írás izgalmas, aktuális kérdéseket vet föl, amelyeket érdemes továbbgondolni, árnyalni.
***
Szinay Balázs két gondolatával nem, vagy csak részben értek egyet.
Az első gondolat megjelenik az írás elején és a végén is. Az esszé mintegy ezzel kezdődik: „Minden ország először szellemében, szellemiségében, tartásában szegényedik el, s csak aztán az anyagiak terén.” Ez a gondolat az írás végén így vetődik föl: „Ha egy ország szellemi hanyatlását összevetjük anyagi hanyatlásával, az ok-okozati összefüggés világosan kimutatható.”
Úgyis mondhatjuk, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Szinay Balázs szerint először van a szellemi hanyatlás, ennek következménye pedig az anyagi.
Biztos, hogy így van? Minden esetben így van?
A szellemi és anyagi javak között kétségtelenül van összefüggés, kölcsönhatás. Egymást erősítő, gyengítő folyamatokról, momentumokról van szó. Az azonban bizonyos, hogy nem egyenes arányban következik egyik a másikból.
Az előzőekre jó példa az USA. Az anyagi gazdasághoz nem feltétlenül társul szellemi gazdagság.
Közbevetőleg megjegyzem, az is kérdés lehet, mit értünk szellemi gazdagságon? Ha az adott kornak megfelelő praktikus tudást, akkor Amerika szellemileg is gazdag. Ha a szellemi gazdagságot abban az értelemben értjük, ahogy arra Szinay Balázs is többször utal, vagyis ami a kultúrán, a történeti hagyományokon, a mentális értékeken, az ezekhez kötődő értékorientáción alapul, Amerika bizony szellemileg szegényesnek is tekinthető.
Vagy vegyünk egy másik példát. A szocializmusban a kultúra – viszonylag – könnyen hozzáférhető volt bárki számára. Volt ugyan ideológiai korlát, ami miatt bizonyos szerzőket, műveket nem olvashattunk, nem láthattunk, hallhattunk.
Ma viszont az ideológiai diktatúrát felváltotta a pénz diktatúrája. Ma – az igényen túl – elsősorban minden a pénzen múlik. A probléma szinte a gondolat megszületésével kezdődik, a létrehozással, kiadással, a terjesztéssel, az előadással … folytatódik.
***
Szinay Balázsnak a másik gondolata, amivel nem értek egyet, az az, mintha a szegénység elosztási probléma volna.
Elosztási problémák mindig is voltak, vannak és lesznek. Korábban is voltak és lesznek társadalmi ideológiák, amelyek azt hirdetik, hogy az elosztás szabályozásával a szegénység kiküszöbölhető, de legalábbis jelentősen mérsékelhető.
Vannak közgazdasági irányzatok, amelyek szerint a világgazdasági válság egyik oka, de következménye mindenképp, a jóléti társadalmak „csődje”. Ezzel azt is mondják, hogy az elosztás szabályozásával a szegénység problémája nem oldható meg.
Amikor naponta azt halljuk a döntéshozóktól, hogy a magyar szociális ellátórendszert át kell alakítani, akkor ez éppen nem arról szól, hogy bárki is erre a területre több pénzt szánna. Sőt!
***
A szegénységgel szemben mindig lesznek elképzelések, világmegváltó gondolatok. A szegénység fölszámolása azonban egy idea. Egy olyan idea, amit soha nem adhatunk föl.
A szomorú valóság éppen az, hogy a szegénység terjed mindenütt. Egyre többen vannak az érintettek, és egyre mélyebbre kerülnek.
Egy gazdasági rádióműsorban hallottam, hogy a világgazdaságnak a jelenlegihez képest hatszor többet kellene termelnie ahhoz, hogy minden ember úgy éljen, mint egy átlag ausztriai polgár. Ez pedig – mai ismereteink alapján – képtelenség.
A szegénység egyrészt újratermelődik, másrészt konzerválódik is. Ennek jeleit nap, mint nap tapasztalhatjuk.
Amikor a devizahitelesek problémáiról hallok, folyamatosan az az érzésem, hogy ez a történet nem a hitelesek megsegítéséről, megmentéséről szól, hanem arról, hogy a bankok minél kisebb veszteséggel ússzák meg ezt az egészet.
A helyzet kilátástalanságára és fonákságára hadd idézzek Lányi Andrásnak a Fenntarthatóság és közpolitika című írásának második részéből: „…. Nincs abban semmi meglepő, hogy egy passzív alkalmazkodáshoz, a társadalmi-természeti szolgáltatások aggálytalan használatához szokott közönség nem szívesen szembesül a tulajdon felelősségével. Különösen akkor nem, ha a felelősség belátása közvetlen gyakorlati következményekkel jár, megszokott életvitelük gyökeres felülvizsgálatára szólít.
(…) Aki szegény, az a legszegényebb – elképzelni sem tudnak egy másik világot. A szegények a legkönnyebben megtéveszthetők, és éppen ők, a megnyomorítottak ragaszkodnak a legmakacsabbul az őket megnyomorító rendszer számukra elérhetetlen kínálatához. A gazdagok és hatalmasok irigylésre méltó kiváltságai pedig értelemszerűen a működő rendszer fenntartásához fűződnek, nem az átalakításához. Ne kívánjunk tőlük ekkora önmegtagadást! ...” (Magyar Szemle 2011. évi 7-8. szám).
***
Szinay Balázs írásában foglaltak többségével – egy kis túlzással azt is mondhatnám, ami az eleje és a vége között van – egyetértek. Tökéletes látlelet, tökéletes körkép, illetve kórkép mai társadalmi viszonyainkról.
Ezekről a kérdésekről kellene minél többször beszélnünk, minél többször vitáznunk. A szegénység problémáját sajnos nem fogjuk tudni megoldani. Ha csak részsikereket érünk el, már akkor is sokat tettünk az ügyért.
Szinay Balázs írását csak ajánlani tudom mindenki figyelmébe. Nagy szellemi kaland és mellbevágó szembesülés a mai magyar valósággal.
Urbán-Szabó Béla
Kedves Béla!
VálaszTörlésElőször is nagyon hálásan köszönöm az esszére írt reakciót! Mindig jó látni és tudni azt, ha elindult egy közös együttgondolkodás, illetve a téma megérint másokat is, főként oly módon, hogy még álláspontjukat is kifejtik egy-egy írásban.
Mindazonáltal a fentiek alapján az értelmezést egy-két ponton korrigálnom kell.
Elsőként ez írod:
Szinay Balázs két gondolatával nem, vagy csak részben értek egyet.
Az első gondolat megjelenik az írás elején és a végén is. Az esszé mintegy ezzel kezdődik: „Minden ország először szellemében, szellemiségében, tartásában szegényedik el, s csak aztán az anyagiak terén.” Ez a gondolat az írás végén így vetődik föl: „Ha egy ország szellemi hanyatlását összevetjük anyagi hanyatlásával, az ok-okozati összefüggés világosan kimutatható.”
Úgyis mondhatjuk, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Szinay Balázs szerint először van a szellemi hanyatlás, ennek következménye pedig az anyagi.
Biztos, hogy így van? Minden esetben így van?
A szellemi és anyagi javak között kétségtelenül van összefüggés, kölcsönhatás. Egymást erősítő, gyengítő folyamatokról, momentumokról van szó. Az azonban bizonyos, hogy nem egyenes arányban következik egyik a másikból.
Az előzőekre jó példa az USA. Az anyagi gazdasághoz nem feltétlenül társul szellemi gazdagság.
Nos, én nem azt írtam, hogy minden gazdag ország szellemileg fejlett is, hanem, hogy egy-egy elszegényedő ország elsősorban szellemi hanyatlása következtében szegényedik el. Ez pedig egyértelműen megfigyelhető egy-egy szegény ország helyzetét tanulmányozva. Kivételt jelentenek ez alól azok az országok, melyek a szegénységet önként vállalják, mert ugye van ilyen társadalom is a világon, illetve azok, aki rendelkeznek olyan haderővel és gazdasági befolyással, hogy az anyagi „gazdagságot” kivívják a maguk számára.
Egyébként pedig az USA-n is lehetne vitatkozni. Ott is csak egyes rétegek gazdagok, a világválságok pedig 100 éve mindig tőlük indulnak. Anyagi gazdagságuk egyetlen oka pedig az, hogy mindig rendelkeztek olyan haderővel, melyel szinte bárkit le tudtak igázni. Hazát is így szereztek maguknak. De szellemi gazdagságról még nem beszélhetünk. Szóval érdemes elgondolkozni, hogy milyen is a „gazdagság” ott. De bizonyos rétegek gazdagságáról a legtöbb országban lehet beszélni.
Összegezve, itt az alapvetés az, hogy egy szellemiekben gazdag ország nem szegényedhet el anyagilag sem. Gazdagnak az az ország nem tekinthető, aki kitanulta a gazdasági manőverezés és túlélés trükkjeit, illetve van olyan hadereje melyek által bárkit le tud igázni. Az ilyennek legfeljebb pénze van, szellemi értelemben semmi köze a gazdagsághoz.
Második ellenvetésed pedig ez:
„Szinay Balázsnak a másik gondolata, amivel nem értek egyet, az az, mintha a szegénység elosztási probléma volna.”
Ezt az esszé egy szövegrésze világosan megcáfolja:
„A Magyarországon kialakult helyzetet sokan felismerték és egyre több szerveződés alakul például a szegénység kérdésének kezelésére is. Ezek a szerveződések azonban elsősorban a kérdés anyagi oldalával foglalkoznak. Itt így nem történik egyéb, mint piaci átcsoportosítás. A társadalmi vagyon egy része átcsoportosul egyik helyről a másikra enyhítve valamit a rászorulók fizikális nehézségein, de tartós megoldás és főként mentális segítségnyújtás ez esetben sem születik, történik. Azt régóta tudjuk, hogy anyagi eszközökkel csak tüzet oltani lehet, illetve, hogy a megelőzés sokkal olcsóbb volna, mint egy-egy probléma kezelése. A nem elég jól körvonalazott célok és a konkrét célcsoportra való pontatlan fókuszálás miatt a szociálpolitika gyakran gazdaságtalanul működik.
De nem ez a legnagyobb baj! Elsősorban olyan szerveződésekre volna szüksége az országnak, amely a gondolkodásmódját tartja egészséges mederben.”
Összefoglalva, az esszé lényege az, hogy kimondja: elsősorban szellemi és spirituális téren kell változtatnunk, nem felületes anyagi megoldásokkal fecsérelni az időt.
Facebookos hozzászólás itt olvasható:
VálaszTörléshttp://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=212379725485722&id=100000493365238¬if_t=share_comment
Akkor ez most irodalmi vagy szociológiai oldal? Netalán a harmadik: majd én megmondom nektek a lelkileg nagyon frankót wazze! Sőt távolból gyógyítok is.
VálaszTörlésMondd meg inkább az Orsósnak, és a Grünnek, hogy spirituálisan változtasson, de ne majd egyszer, hanem most ízibe!
Jónapot Jenő