A pirogránit őszintesége
törékeny a lét vékonyodik a csont
szikla-gránit az akarat és tűzvörös
benne acélfúrót tör a kór
kullancsként beleszakad önös
érdek lenne az az életösztön
mondd el fáj-e még ahogy vonul
az idegek sugárútján fékez
nyeled mint könnyet s feltolul
ajkadon mégis tudom hogy vérzel
és bőröd alatt görcsöl a közérzet
mosoly-ernyő alatt rejted el arcodat
elmondod nekem a szemeden
egy fátyolfelhő alól kifakad
páncélod kulcsra zárt szerelem
Megválaszolható kérdés
biztos hogy megszülettem
vagy játszik velem a fény
ami szememet bántja
lélegzetem puszta tény
ha felnyitom mégis szemem
körülzár a világ
lebegő levegő-börtön s ösztön
amit bennem kivált
mint csecsemő csukott tenyere
a lét ujjára tapad
s a költészet tarka nyelve
megtart mint anyai szavak
időm lejár s akkor versben élek
kitört ablaküvegen az aggkor
bebámul a hold vak szemével
vers leszek-e tényleg akkor
ti tudjátok biztos-e hogy születtem
anyaölből pattant költemény
mint döngölt föld kemény
rögös az életszántás kifagy a szem
Tavaszi parafrázis akácokkal
már levirágzik az akác
a tavasz utat enged nyárnak
félreáll a nap útjából
szakad a nászi felhőfátyol
szirmokon taposunk
szomorú körmenet
levélzöld fákon rongyos menyasszony
elhal a szűz hogy életet fakasszon
Bohókás kegyetlen felnőtt-lét
mindig háttal az életnek mint a vonaton
kerékcsattogás a szerelem monoton
vagyis a hiány mint sínek közt a hézag
elsiet mégis marad a deres évszak
nyarat idéznék s a vágy fürge szellemét
csodálkozva kérdezem ha nem miért
meglelem-e a víg ölét s benne mint
pettyes labda amit fellegre dobtam odakint
játszadozom s képzelem a gyermeklétet
amikor a fantázia nyirkos reggelre éled
a semmi párnáját szorongva ölelem
csak szél veri az ablakot itt kóborol vigyázz
esőt könnyez a május nyiss ernyőt hogy meg ne ázz
hegyes könyökével lelök ágyáról a szerelem
Szél-völgy
– Turcsány Péter kerek születésnapjára –
„Elnyúló, lenyugvó, hosszú
alkonyat –
völgyrésen átbukó szépsége,
mint lassan búcsúzó aranykor,
úgy fogad.”
(Turcsány Péter: Este a mólón)
ahol a langyos estben délről
megtörik egy fodros hullám
elgondolom hogy milyen égöv
vár amikor végső este hull rám
józan leszek-e a szél-vőlgy elnyel
életem lepetézett már a résbe
egyszer minden lelkes hőse felkel
hívjon még pajkos verselésre
aranykor idéz végigsimít egy sugárral
biztatni csalogatni nem átall
erőm teljében előre s visszanézek
csacsog a víz hát nem maradhatok komoly
a fény hiteget az árnyékom komor
biz'Isten nem tudom előttem még az élet
Valamiért a második versed áll hozzám legközelebb, de visszajövök még, s olvasgatom őket!
VálaszTörlésSzeretettel: Ditta