Nagy titkot mesélt ma a város,
mindenütt nevetnek az ablakszemek,
és összesúgnak a régi házak:
Ő járt közöttük harcos-komoran.
Öklén feszültek az erek,
útja egyenes volt és világos.
Nyomorban, koromban tisztán dalolt,
„Adott világ varázsainak mérnöke”:
Remegtek szavától a gyárak,
támadt, ütött; a tőke rengett, –
szavával szólt a sikátor gyermeke.
A sok kemény kéz egymásba karolt.
Küzdelme szép volt, nagy és igaz.
A munkástömeg a szóra mozgott,
s jött az áradat, emelkedtek a fekete öklök:
„Hatalmat, húst a dolgozóknak!”
Elindult végre a nagy kifosztott
és a szavától remegett a gaz.
Arannyá tette szép szavával
a munkás drága verejtékcsöppjét –
egy üstökös mutatta az utat,
felkavarva a szennyet, piszkot,
hogy kiirtsák, szuronyra lökjék!
Fegyvert fogott a rongyos katonával.
Itt él ma is a költő közöttünk.
Ha kezembe veszem verseskötetét,
szemem előtt tűzbetűk kergetőznek,
és száll a dal, örökszent muzsika,
mely átszőtte a költő életét.
Minden lépésnél itt van mögöttünk.
Megjegyzés küldése