„Betanítottuk” Kaposvárt
Hát ez is megvolt, annak ellenére, hogy a klub nem vitte túlzásba saját reprezentálását (az eseményen túlnyomó részben kaposvári közönség vett részt) – néhol szándékai ellenére. Nyugodtan mondhatjuk: tömeg volt.
Eső is, úgyhogy a szép udvar kiesett, nem volt olyan száma-nincs hely. Főleg, mert képviseltette magát a Vaszari Képtár, néhány általános iskola, a könyvtár, még a Kapos TV is el mert jönni az ajtóig, úgyhogy „mínuszos hír” is leszünk.
Én akkor jöttem rá, milyen légkörbe érkeztem, amikor a mellettem ülő nyugdíjas néni előre olvasta a Bújdosó Haza című etűdöm, majd megkérdezte: „Ezt maga írta? Jól tette!”
Az est során tapasztalt, elismert műkritikusok odaidézték Camust, Babitsot, Ginsberget, József Attilát több ízben is, de hol kapok én még ilyen jelentős dicséretet egyetlen vers után?
Az indulásnál hasznát vettem, hogy egy nappal előtte kitűztem magam elé egy rövid szöveget, amit el akarok mesélni az est folyamán és nagyjából arról szól, hogyan lettem én tag és szerkesztő, aztán túltettem magam azon, hogy első nyilvános szereplés… Szóba került, mi a vers, mi a célja, kell-e engedményt tenni az olvasónak, mi az irodalom helyzete… Sokszor inkább csak példa szintjén válaszoltam, tudtam, nem várnak végleges, mindent megoldó választ, jobbára nézeteket, meglátásokat, amin el lehet indulni. Szép kontraszt, ahogy egy hűséges, nemzeti gondolkodású ember, egy természettudományok iránt elfogult negyvenes férfi, és a gyakorlatias, magának sokmindent megengedő, még csapongásban lévő ifjú (sorrendben: Kelemen Lajos, Gáspár Boldizsár, Ország Balázs) együtt tud értelmesen gondolkozni, és nem csap – az egyébként a szomszéd szobában lévő – asztalra, ami mögött Takáts Gyula bácsi szelleme nyílván jókat mosolyog a bajsza alatt. Nyilván neki van a legtöbb igaza, elvégre egy mosolyban minden benne van, de senki sem ment úgy haza, hogy ne érezze magát győztesnek: igen, mondhattam valamit és nem szúrtak le érte.
Pihenőként felhangzott egy-egy vers, a rend kedvéért idézzük őket: Gyuris Evelyn Néma dal, Kurdi Péter SORSBIZNISZ, Bodnár Judit Lola Forma és tartalom, Jámbor Szabó Éva Semmim sincs. Benned létezem. A „beoltott” hallgatóság kikövetelte Gáspár Boldizsár műveit is – ha már ott ült –. A Kazinczy díjas, mégis értetően olvasó Varga Zsófi belőle pont nem készült fel, úgyhogy lecsaptam a lehetőségre, előadásomban a Csillagvilágok ragyogása került terítékre.
Két óra ásványvizezés – legjobban legalábbis ez fogyott a terülj, terülj asztalkáról – után lassan oszoltunk, de még minden meglepetés most sem sült el. Kiderült ugyanis, hogy az a kopasz ismeretlen úriember a sarokban, akit senki nem ismert, Apáti-Kovács Béla (meseíró klubtagunk), az első teljes jogú tag, akivel sikerült összefutnom. Zavaromban még a megszokott szövegem se szedtem elő, ti. hogy nem nagyon olvasok prózát képernyő előtt, mert hosszú és a kritikához többször el is kell olvasni, ráadásul nem értek hozzá stb. – borzasztóan unalmas duma, de legalább tudom. Jó háromnegyed órája szétfoszlott zavarom is visszalátogat – csak hallgatom, hány honlapot látogatott végig, melyik jutott szerencsétlen sorsra, melyik ebek harmincadjára, és mi fut még, szerencsére. Az előtte lévő percekben legalább hat gratulációhoz jutottam, nem csoda, ha most egyáltalán nem érzem magam okosnak a jelen kihívásaihoz…
Ország Balázs
Képek az eseményről
Megjegyzés küldése