Vacogó fogakkal lépek be egy dermesztően hideg februári napon a klinika ajtaján. Szinte arculcsap a fertőtlenítővel keveredő meleg, ami átjárja tüdőmet.
A vizsgálatokkal meglepően gyorsan végzek, így még több időt kell várakozással töltenem, míg az eredményeimet kézhez kapom. Elfoglalom a már megszokott helyem a lépcsővel szemben egy széles padon. Nem az első alkalom, hogy itt vagyok, és ez a hely a legalkalmasabb arra, hogy lássam, mi történik a klinikán, mégis nyugodt, csöndes sarok.
Gondolataimba merülve bámulom a porta fölé felszerelt hatalmas fehér órát. A mutatók kényszeredetten vánszorognak, mintha megállni készülne. Kattogását nem hallani a beszélgető emberektől. Elmélázva figyelem a jövő - menő kismamákat, az újdonsült apukákat, akik büszkén mesélnek a szép számmal megjelent látogatóseregnek az új jövevényről.
A lépcső egy pillanatra sem ürül ki. Föl-le haladnak rajta az érkező, vagy éppen távozó látogatók.
Egy mosolygós idős hölgy lassít a padhoz érve, és a másik végébe leül, kényelmesen elhelyezkedik. Nyugodt, lassú mozdulatokkal teszi maga mellé a táskáját, arra a fehér kötött sapkáját, rá a kesztyűket, végül a sálat. Kabátját kigombolja, közben rámnéz, és elmosolyodik. Köszönünk egymásnak, és pár udvarias kérdés - válasz után elhallgatunk.
A falra felfüggesztve észreveszek egy táblát, amin egy feltűnő sárga papír díszeleg. Unalmamban felállok, és elolvasom.
Tisztelt Látogatók!
Szülészeti klinikánkon influenzajárvány miatt TILOS a látogatás!
Elrendelte: ANTSZ
Lentebb még paragrafusra való hivatkozások vannak felsorolva, ami nekem semmit nem mond (honnan tudjam így fejből, melyik paragrafus milyen rendelkezéseket rejt), de hivatalossá teszi a felszólítást.
Miközben ezen morfondírozok, egy felháborodott apuka zengő hangjára kapom fel a fejem.
Heves gesztikulálások közepette ecseteli, hogy az Ő öt napos csemetéjét nem engedik haza a klinikáról. Megfertőzték... ilyet... egy kórházban... csak betegségeket szed fel az ember... pedig senki nem volt beteg, aki bejött velünk az elmúlt 4 napban...
A lépcsőn nyüzsgő élet egy pillanat alatt megtorpan. Mindenki fejcsóválva mormog az épp mellette állónak valamit.
Egy zöld, egyszer használatos műtős ruhába öltözött orvos magyaráz a felháborodott apukának, hogy a látogatási tilalom nem véletlenül van, de amint látja, senki nem foglalkozik vele. Próbálja megértetni, hogy elég, ha valaki hordozza a vírust, azzal már meg is betegíthet egy újszülöttet anélkül, hogy az illetőn bármilyen tünetek jelentkeznének.
Az apuka, mintha nem is hallaná az orvos szavait csak fenyegetőzik, és hozzá nem értéssel vádolja a klinika dolgozóit.
A mellettem helyet foglalt idős hölgy halkan megszólal:
Látja, kedveském! Ha már most így vigyáznak egymásra... mi lesz később?!...
Mosolya keserűvé vált, és szeme szomorú csillogása is élénken él mai napig bennem.
Szabó Ildikó
Megjegyzés küldése