Az
iskolához érve a nő leszállt a villamosról, és bement az épületbe. A
földszinten halványzöld asztalok álltak, hozzájuk passzoló padokkal. Arra
gondolt, hogy negyed évszázada ő is ugyanilyen iskolapadot koptatott. A
folyosón raklapból ácsolt, több színre mázolt székek is voltak, jelezve, hogy a
tanulók és tanáraik szeretnek alkotni. A plafonról damilra függesztett könyvek,
és magazinok lógtak, dekorálták az egyszerű, műanyag álmennyezetet, ami valaha
fehér lehetett. Tanítás után voltak, csak egy-két lámpa égett. A portás
keresztrejtvényt fejtett az üvegkalickájában, közben a szotyola héját az újság
egyik felére köpködte. A nő odament hozzá, eligazítást kért. Az iskolaorvos
irodáját kereste.
A legnagyobb ártalom, ami egy gyereket érhet, a
pornográfia. Hihetetlenül mélyen roncsol, mélyebben, mint az agresszió. Az
iskolapszichológus koravén férfi volt, illettek hozzá a szavak. A nő csak rövid
pillantást mert vetni a férfi testére, vékony volt és inas, mint egy
hosszútávfutó. Az aszketikus életvitel az arcára volt írva. A kezét az asztal
lapján pihentette. A nő észrevette, hogy a pszichológus a körme melletti bőrt tépkedi.
Hosszú hatásszünetet tartott, mielőtt elmondta, mi a konkrét probléma. Ajsa
ruha nélkül vett részt a farsangi ünnepségen. Fekete koponyát és csontokat
festett magára, úgy értem, a meztelen bőrére. Egy szál bugyiban és ezzel a
testfestéssel vonult be az aulába, és ott grasszált, amíg az osztályfőnök el
nem kapta, és be nem vitte őt a tanári szobába. A nő megkönnyebbült. Először
azt hitte, nagy baj van. Kábítószer, vagy hasonlók. Ajsa mostanában önfejű
volt, és elég sokat csavargott a barátaival. Ez csak csibészség, és az igazat
megvallva ő is elkövetett annak idején hasonlókat. Beszélgettem vele, folytatta
az orvos. Azt mondta, testfestés. Törzsi szokás, viselőjét megvédi a bajtól.
Elmondta azt is, hogy utálja az anyja szeretőit. Az apjával akar élni,
Ausztráliában.
Más gyereknek ott van a Mikulás a rénszarvasaival, az
angyalkák, akik a fákat díszítik, Ajsa számára ez a titokzatos, láthatatlan
lény az apja volt. Az igazat mégsem lehetett elmondani neki, azt, hogy nem
tudja, kitől fogant. Iskolatársai biztosan gúnyolták volna érte, míg az
ausztrál apuka nagyon menő volt, a többiek irigykedtek rá, nekik csak magyar
jutott. A nő most féligazságot mondott a pszichológusnak, nem tudja, hol lakik
az apa, visszament Ausztráliába, amikor a kislány egy éves volt, azóta nem
látták.
Hazafelé menet nyugtalankodott. Itt az idő, el kell
mondania. Ajsa kamaszodik, a teljes világképét hazugságra alapozta, a
különcségét, a ruhatárát, a viselkedését. Biztosan kiborul. Az is lehet, hogy
soha többé nem áll vele szóba.
A kislány barna csomagolópapírral borított íróasztal
előtt ült, rajta damil, kifúrt csigahéjak, festékes tálak, lila, mohazöld,
okkersárga. A nő mély levegőt vett, és megpróbált egyenletes, nyugodt hangon
beszélni. Ajsa egy darabig értetlenül nézett, azután csak annyit kért anyjától,
hogy hagyja őt békén. A nő becsukta maga mögött az ajtót.
Pár óra múlva visszament megnézni, mit csinál a lány.
Talán sír. Vett egy mély lélegzetet, és bekopogott a gyerekszobába. Nem jött
válasz. Még egyszer kopogott, határozottabban, végül benyitott. Ajsa eltűnt. A
jelek alapján sietve távozott, még a gardróbszekrényt sem csukta be maga után. Pár
ruhadarab hiányzott csak, egy kockás takaró az ágyról, és egy hátizsák. A
konyhában minden a helyén volt. Nem vitt magával ennivalót, még egy palack
vizet sem. A telefonja ki volt kapcsolva. A nő úgy érezte, hogy valami, ami nála
is nagyobb, most tépőfogával belemar a gyomrába. Lerohant az emeletről, csak
úgy, papucsban, benézett a panelházak közé, a lépcsők alá, elszaladt a
kisboltig, tudta, hogy van mögötte egy placc, néha oda szoktak kiülni a
lépcsőházi gyerekekkel. Becsengetett a szomszédokhoz, de senki nem tudott
semmit. Felhívta a lánya osztálytársait, azt a néhányat, akikkel Ajsa
barátkozott, majd a kórházakat, végül a rendőrséget.
Ajsa másnap délben jött haza, rendőri kíséret nélkül,
egyedül. Éhes volt és elcsigázott, cipője agyagos, haja és ruhája füstszagú.
Látszott rajta, hogy sokat gyalogolt. Álomidő szertartást tartottam egy
barlangban, vetette oda foghegyről, büszkén. Az anya nem kérdezte mi az a
szertartás, és merre járt, nem kérdezett semmit, csak vizet eresztett a
fürdőkádba, és egy naracsos-fahéjas illatbombát dobott bele. Nem emlékezett
arra, mikor tett ilyet utoljára. Sampont öntött a kezébe és megmosta vele
kislánya haját. Fürdés után együtt engedték le a hamuszürke vizet.
Megjegyzés küldése