szétmerhetetlen
múlt
éjjel sírt bennem az élet
és
könnyek között menekült a padló
meztelen
hátamnak dőlve nézte
a
hajszálaim közt feltoluló jajszót
körmeim
koppanása a fülemben
hegedű
concertot adtak a csendnek
és
torkomon szorult egy denevér
napraforgó
nyalta az ujjbegyemen
patakzón
csorduló málnalét
s
te kiterítve folysz szét mellettem
én
benned úszom egy ideje
meztelen
talpammal hordalak szét
minden
lábnyomom málnája tied
elvesztem
egy konvex térben rég
ez
a megkerülhetetlen félelem
áttetszően
bújhatatlan bokrokkal
s
te nem vagy itt velem
beterítetted
a saját félelmedet
s
ő bekerített téged
egymás
terítői vagytok
mosolygón
vérző málna rajtatok
s
az életembe sírtok jogtalan
merjétek
magatokat összeálmodni
engem
veled téged nekem mond ki
hogy
egymásba folytunk
és
ezt nem lehet szétmerni.
megszámlálhatatlan
még nem alszol.
ezt pont annyira biztosan tudom
mintha melletted
feküdve nem aludnék én sem.
ma telt el úgy
először nap hogy nem tudok választ
a mivanveledre.
s neked eszedbe sem jutott
kérdezni. talán
holnap. talán valaki már megírta
hogy az új nap
új remény és biztosan jobb.
de holnap
ugyanolyan lesz mint ez volt.
s nem fogod
tudni hogy kivagyok.
s nem lesz
válasz a mivanveledre.
amit nem
kérdeznek arra úgysem szokás válaszolni.
csak
megkérdezném hogy egy másnapig tartó
éjszakán hányszor
jutok az eszedbe.
aztán
reménykedem hogy nem tudod megszámolni.
Megjegyzés küldése