ígéretek
mindig.
suttogta,
dalolta, mesélte:
mindig.
benne
életem, ettem, növekedtem.
mindig.
őt
álmodtam, mikor még
nem
ismertem más arcot.
mindig,
hazudta,
mindig.
aztán
mikor ő is elhagyott,
aki
azt ígérte,
mindig,
kerestem
mást, akinek
én
ígérhetek.
és
lüktettem,
remegtem, dadogtam:
mindig.
és
én csak ennyit
kértem
cserébe,
és
ő is
szavalta,
zenélte,
hogy:
mindig.
de
ez a mindig sem tartott soká.
és
akkor azt hittem
én
nem tudom, mit jelent a szó.
mert úgy tudtam, ez valami
fel
nem bontható
meg
nem törhető,
örökkévaló.
ígéretnek
hívják azt a
hazugságot,
ami
képes a szeretetet
haraggá
konvertálni.
ez
az, ami nem múlik el.
ami
elbizonytalanít,
ha
szeretni kell,
és
ordít, tombol, éget,
mindig.
bezárták a holdakat
mikor az első
holdat bezárták
gyászolni
kezdett minden élő és halott
mert az első
hold volt az igazi
isten első
felborított lábasa
és mikor az első
holdat bezárták
kinyílt valami
borzasztó kapu
valahol az ég és
föld között
és bejöttek
rajta mindenféle
részeges
szivárványok
és embernek
öltözött színek
és enni kezdtek
a gyászolókból
aztán bezárták a
második holdat
és mert a
második hold kevesebb fényt adott
alig vette észre
valaki
csak azok
szenvedtek tőle
akik ittak a
bornak keresztelt vérből
és mikor
bezárták a második holdat is
ők mind futni
kezdtek valami elől
egymást taposták
és őrjöngtek
és
borzalmasabbnál borzalmasabb zenék
hallatszódtak a
háttérből
és az emberarcú
szivárványok
másnapos
fejfájásra panaszkodtak
mikor a harmadik
holdat bezárták
minden emberarcú
kijózanodott
a még épen
maradt élőlények
felébredtek
éjjel kettőkor
lenéztek az
omladozó utcákra
és pakolni
kezdtek hatalmas zsákokba
és cipelték
magukkal a holmijukat
és a gyerekeik
közben kíváncsiságból
közel mentek az
emberarcú szivárványokhoz
és akkor nagyon
sötét lett
és sikítások
hallatszottak minden felől
és a felnőttek inkább
elmenekültek
Megjegyzés küldése