Megszületett
Számolatlan utak,
már nem tart soká.
Múló testek hagynak,
egy arc, kettő,
a harmadikat
tudni se mertem enyémnek.
Könnyek kellettek értük,
évek, halál s mi még?
A töredék annyit ér,
mint az egész.
Nem múlik olthatatlan
szomja, ahogy növekszik
egyre kevesebb és gyengébb,
a homályban mindent kibír.
Isten segíts!
Ha hiszek, könnyebb.
Csak szavak és versek.
Íme, megszületett.
Halljátok?
Felsír bennem a gyermek.
Így várok
Mozdulatlanul várok.
Körülöttem darabokra tört utak,
ajtók és ablakok kopogásra éhesen.
A szélcsendben elsimult hullámok
rejtekéből felszínre úszó palackot,
az égbolt változásából a hideget
és meleget magamra öltve,
a búcsú távolságából nézem azokat,
akikkel együtt vetettünk.
Az ültetett mag kihajt.
Érte akartam hazatalálni egyszer.
Könnyeimet küldeném messzire
a felkelő Napba, csillagok fényébe.
A levetkezett fák nyugalmát kérem,
a visszatérést, ahogy a fecskék és
gólyák szelik az eget évről évre.
Így várok.
Pókhálók szépséges szöveteibe,
bogarak fénylő páncéljaiba,
madarak szárnyaiba kapaszkodom.
Gyönyörű szeretnék lenni.
Olyan ártatlan, akár a gyermek
a születés nyitottnak hitt kapujában.
Mezítláb, fű simította testem
a Kegyelem feltétel nélkül
fogadó karjaiba érjen.
Körülöttem darabokra tört utak,
ajtók és ablakok kopogásra éhesen.
A szélcsendben elsimult hullámok
rejtekéből felszínre úszó palackot,
az égbolt változásából a hideget
és meleget magamra öltve,
a búcsú távolságából nézem azokat,
akikkel együtt vetettünk.
Az ültetett mag kihajt.
Érte akartam hazatalálni egyszer.
Könnyeimet küldeném messzire
a felkelő Napba, csillagok fényébe.
A levetkezett fák nyugalmát kérem,
a visszatérést, ahogy a fecskék és
gólyák szelik az eget évről évre.
Így várok.
Pókhálók szépséges szöveteibe,
bogarak fénylő páncéljaiba,
madarak szárnyaiba kapaszkodom.
Gyönyörű szeretnék lenni.
Olyan ártatlan, akár a gyermek
a születés nyitottnak hitt kapujában.
Mezítláb, fű simította testem
a Kegyelem feltétel nélkül
fogadó karjaiba érjen.
A
kegyelem olajága
Kiürült rég a tejfogillatú fészek,
évek gyűltek kisebb lett a tér.
Mindenhonnan néznek arcok,
néhány kalapra emlékszem,
lehullott szirmokra, hangokra,
feszülten pengő húrokra a hárfa
egésznek maradt keretében.
Magasra emelt kőkerítéseken túl
a valóság sebei hegeknek látszanak.
Felhők lebegnek zászlóként felettem,
kiterítik a játszmát, hogy megértsem:
dolgom van még befejezetlen.
Összefércelt vásznak gyűrődnek elő
régen fedett ládákból, ráírni
szépséges szavakat, hogy segítsenek
kimenteni az elfelejtett mosolyt,
kudarcok egyirányú zsákutcáiból.
Sokan várnak fájdalommal megtelt
teknők körül, a mindennapok
félelmével tetovált testüket mutatni.
Átgázolhatatlan hazugságok
hálójába akadt szív dobbanását
nem hallják a hangosra dúlt időben.
Szögek hasította test vére is hullott,
gyászkönnyekre varrták a megváltást.
Mégis, harmadnapon feltámadt a ragyogás.
Az elveszettnek hitt kisded újra születik,
belülről fényesül kilakoltatott boldogság,
galamb csőrében a kegyelem olajága.
A megismerhetetlen
A megismerhetetlen félelmek
helyét keresem,
az emlékkönyvbe kopott emberek
sötétedését az időben.
Kétségtelenül voltak és vannak
vonzások és taszítások,
ahogy küszködünk a méterekért,
ahogy elhagyunk egy újabb folyosót.
A fények kihunynak és kelnek,
a történet pihen, és újra indul.
Ugyanazok a tárgyak és dallamok
kísérnek, simítanak és fojtanak.
Mindet ismerem, és mégis minden
reggel kíváncsian szemlélem,
ami következik, amit kiteríthetek
a fényre, megérdemli a közös verítéket.
Néha azt gondolom, hogy belőlem
nyílnak a szobák, a kertek, a madarak
pillantásomat várják, hogy induljanak.
Kétségek és magány törmelékei az útban.
Egy kiürült pohár, egy pillantás, egy szó.
Öregszem. Nincs időm a lábadozásra.
Érkezhettem és távozhatok.
Egyetlen simításra vágyom, ami
eltöröl és visszaad minden mozdulatot,
ragyogó halálom és feltámadásom.
A megismerhetetlen félelmek
helyét keresem,
az emlékkönyvbe kopott emberek
sötétedését az időben.
Kétségtelenül voltak és vannak
vonzások és taszítások,
ahogy küszködünk a méterekért,
ahogy elhagyunk egy újabb folyosót.
A fények kihunynak és kelnek,
a történet pihen, és újra indul.
Ugyanazok a tárgyak és dallamok
kísérnek, simítanak és fojtanak.
Mindet ismerem, és mégis minden
reggel kíváncsian szemlélem,
ami következik, amit kiteríthetek
a fényre, megérdemli a közös verítéket.
Néha azt gondolom, hogy belőlem
nyílnak a szobák, a kertek, a madarak
pillantásomat várják, hogy induljanak.
Kétségek és magány törmelékei az útban.
Egy kiürült pohár, egy pillantás, egy szó.
Öregszem. Nincs időm a lábadozásra.
Érkezhettem és távozhatok.
Egyetlen simításra vágyom, ami
eltöröl és visszaad minden mozdulatot,
ragyogó halálom és feltámadásom.
Kardos M. Zsöte VISSZATÉRÉS AZ ÉDEDBE című verseskötete kapható
a szerzőtől megrendelve, a zsöte65@gmail.com emal címre írva,
vagy a tanítványi láncolat irodalmi műhelyen keresztül: lancolatmuhely@gmail.com
A kötet ára: 1500 Ft.
Megjegyzés küldése