Úgy húsz évvel ezelőtt a helyi másodosztályban rúgta a bőrt, de miután
egy ronda sérülésből felépült, többé nem volt hajlandó a kiválasztottak álmát
valóra váltó gyepszőnyegre lépni. Nagypapa halála után (egyke lévén)
meglehetősen szép summa került a bankszámlájára, ami fölött ügyesen
sáfárkodott. A „Szotyizz-velem Bt.” ügyvezetőjeként egyre feljebb jutott az általa
állított ranglétrán, s ezzel a kényelem gyümölcse is hamar beérett, tudniillik,
tekintélyes súlyfölöslegre tett szert.
Ápdéth Kolos a dolgos napok végén nem tért nyugovóra úgy,
hogy ne fogadta volna meg a minden részletre kiterjedő
aszkétizmus másnapi elkezdését. Tervei közt szerepelt a rendszeres testmozgás,
a visszafogott, inkább csak gyümölcsökre szorítkozó táplálkozás, az alkohol és
a dohányzás teljes mellőzése.
Évek óta asszony nélkül élt, az ugyanis lelépett egy
ügyeletes gázszerelővel, és e szörnyű csapást Kolos a csülkös pacal imádatával
ellensúlyozta, érzékelhető eredményességgel. Eleinte csak a nadrágszíját engedte
egyre kijjebb, később már a ruháit cserélte nagyobbra, így oldva meg a testét
gúzsba kötő problémát. Tokáját álcázandó, tömött szakállat növesztett, s csak
fekete ruhákat volt hajlandó magára ölteni, hiszen a sötét szín meglehetősen
jól slankít. Erőtlen elhatározástól vezérelve. Olykor-olykor fogyókúrafélét is
tartott, ami egy-egy alkalommal legfeljebb másfél hétig tartott, aztán
ragadozóként vetette magát a kalóriabombák szaftos elegyébe. Szerelmet pénzért
vásárolt az újságok „kiegészítő munkát keres” alatti rovatából, mígnem egyszer
tényleg megérintette a valódi romantika.
Éva nemrég került az ország túlsó feléről a városba.
Talpraesett nő lévén, hamarosan el tudott helyezkedni szakácsként egy Kolos
lakásához közeli étteremben. Mélyfekete szemével babonázta a környékbeli
férfiszíveket, ám csak kéznyújtásnyira illett megközelíteni, aki tovább próbált
merészkedni, azt néhány határozott gesztussal helyére billentette.
Fellendült az étterem forgalma, s ez nem csupán a szakács
bámulatos „rucás kásájának” volt köszönhető, hanem annak, hogy valami újat,
mást hozott a zsírgőzös falak közé. Egyre több barátnője lett a férjes
asszonyok közt, akik imádták hallgatni, miként vélekedik a teremtés
rendíthetetlen koronáiról. Meglehetős életbölcsesség szivárgott mondatai mögül,
választékosan fogalmazott, s ha a népek nem tudnák volna, hogy a konyhán
tüsténkedik, sokkal előkelőbb státuszba öltöztetik, mint akár a
polgármesternét.
Apdéth Kolos is felzárkózott a nyálcsorgatók népes
hadához, ám azt nyomban konstatálta, hogy fikarcnyi esélye sincs a cserfes
fakanálzsonglőr szívének bevételére. Tisztes távolból imádta Évát, s ezt úgy
fejezte ki, hogy a megrendelt ételmennyiséget rendre elfogyasztotta, sőt, még a
desszertet is dupla tejszínhabbal kérte, ha arra módja nyílt.
Egyszer – hogy, hogy nem – a piacon összefutottak, Kolos
épp’ egy jókora sütőtököt cipelt, s nem vette észre, hogy Éva jobbról eléje
keveredet, így teljes súlyával a törékeny hölgynek csapódott. A tököt
leejtette, az ripityára tört, ám ez volt a kisebbik baj, ugyanis a nagy
lendület Évát az asztalsor alá penderítette, aki rémülten kukucskált onnan,
attól tartva, hogy a pusztító földrengés, ami a várost minden bizonnyal romba
döntötte, még nem szűnt meg. Ám amikor előkászálódott, és a katasztrófa
kétségbeesett okozóját meglátta, szörnyű harag éledt benne. Nyomdafestéket nem
tűrő szavait csak az tette még fájóbbá, hogy Kolos túlsúlyát is beleszőtte
átkai mérhetetlen tengerébe. A nagydarab rémület exkuzálta magát, és
egyre-másra szajkózta, hogy minden kárt megtérít, csak bocsásson meg neki a
tűzrőlpattant amazon.
Többen közelről szemlélhették ezt a parodisztikus
jelenetet, sőt, voltak pártokra osztódók, s eme igencsak sokkos helyzetről pró
és kontra véleményt formáltak.
Desztillált vérű
főhősünk elnémult a súlyos vádak és saját fájó terhe alatt, már az erőtlen
bocsánatkérés ismételgetése is nyelve alá fagyott. Ha eddig a remény pengeélű
sugara megvillantott egy csöppnyi esélyt, hogy a hölgy szívét egyszer csak-csak
megdobogtatja e makacs akarás, a lehetőség most egy szempillantás alatt zord
sötétségre lett kárhoztatva.
A fehérnép vehemenciája lassan alább hagyott, és kezdte
megsajnálni az izzadságában főtt grizzlyt, s miután alaposan leporolta a
farmerszoknyáját, megkérte Kolost, hogy legalább segítsen a szatyrából elgurult
delicsesz almákat az asztalok alól összekapkodni. Mindenki megnyugvására
oldódott a feszültség, a kofák már rájuk sem hederítettek, és a vásárlók tömege
is visszazökkent a saját dimenziójába.
Éva csak most figyelte meg alaposabban ezt a kezét tördelő
„szörnyeteget”. Mélyen, kutakodva analizálta Kolos csillogó barna szemét, s
nyomban felfedezte a férfi határtalan jóságát. Kezdte kényelmetlenül érezni
magát, hogy az előbb még tücsköt-bogarat összehordott erről a jámbor idegenről,
pedig nem tört csontja, és a véletlenek összjátéka ellen úgy sincs semmi
gyógyszer. Hamar megütötték a névjegycserét, amit természetesen Kolos
indítványozott, hogy ha mégis „utólag valami negatívum ütné fel a fejét”, ne
tűnjön az ő részéről ez a kellemetlen affér álnok cserbenhagyásnak. Kicsit
bugyuta érvnek tűnt, de Éva örömmel kezébe nyomta a sajátját, majd a
bociszeműét hanyagul a szatyrába ejtette.
Másnap Kolos már alig várta, hogy ebédidő legyen, s a
tegnapi malőr után most már hivatalos ismerősként üdvözölhesse a takaros
asszonyt, bár az nem tudta, hogy ő jó ideje menüzni ide jár. Itt a vissza nem
térő alkalom, ezt ki kell használni. A sorba elsőnek állt egy összevissza
barázdált műanyag tálcával, és a kiadóablak mélyét kémlelve araszolt egészen a
kasszáig. Komótosan fizetett, majd a konyhához közel eső asztal mellé
telepedett le. Az étellel mit sem törődve leste az ablaknyílást, s mikor valaki
ellebbent a rés előtt, nyomban sebességet váltott a szívdobogása.
Eltelt egy hét, majd a következő is, Évának se híre, se hamva.
Vajon mi történt ezzel a csodálatos teremtménnyel? – morfondírozott Kolos. Csak
nem kórházba került? A vártnál súlyosabb kimenetelű lett a sajnálatos karambol,
s miután hazaért, összeesett, és most biztosan élet-halál közt lebeg magányosan
egy ronda kórház foltozott lepedőjű ágyán. Kolos így korbácsolta magát.
Telefonálni nem mert, de a szőke pénztárosnő biztosan tudna felvilágítást adni
az imádott hölgy hollétéről…
Másnap, miután a postaládáját ürítette, egy szokatlan,
személyes hangú reklámlevélkére lett figyelmes. Kötetlen beszélgetéssel
egybekapcsolt reformétterem megnyitását hirdették, s ajándékként minden
résztvevő az elfogyasztott étele árának felét köteles csak megfizetni. A
kecsegtető ajánlat mögött Kolos megérezte, hogy őt ott valami más is meglepi
majd.
Meg kell dörgölni a
patinát, s elővillan az érték, az elfojtott önhit éledezett, s ez párosult egy
meg nem fogalmazható sejtéssel, ami azt súgta: „várnak rád, ott a helyed!”
A beharangozott nap délutánján Apdéth Kolos ruhatára
legjavát összeválogatva állt a tükör előtt. Burleszk filmekbe illő duciságát
semmiféle öltözékkel nem volt képes már leplezni, átlépte azt a határt, amely
segítség nélkül többé nem visszaszorítható. Menjen vagy maradjon, vacillált,
míg az idő egyre csak rohant. Hívott egy taxit, s ezzel eldöntötte a dilemmát.
A piaci perpatvarra felfigyelt egy olyan valaki is, aki a
dolgok folyására nézve száznyolcvan fokos irányba állította a sors iránytűjét.
Épp’ aznap járt a város piacán Rukkola Endre, akiről az összes, modern táplálkozással
kapcsolatos médium csak szuperlatívuszokban adott hírt.
A törékeny hölgy és a nagydarab fickó csatája felélesztett
benne egy nagyszerűnek tűnő reklámfogást. Mivel erősen hitt a sorsszerűségben,
s a véletlenség minden gyökerét kiirtotta magából, jelként fogta fel, hogy
akkor pontosan ebbe a kis intermezzóba csöppent.
Miután a vihar elcsendesedett, és Kolos is elsomfordált, a
mogul bemutatkozott Évának (bár látásból már ismerték egymást), majd
meginvitálta egy félreeső kávézóba, hogy a korszakalkotó ötletét felvázolja.
– Tisztelt hölgyem – kezdte a mondandóját –, nem kell itt
valami nagydologra gondolni, a tanult nyugaton ezt már számos helyen
bevezették, de tudja, fölös kilóinkkal hazánk foghíjas tudású gasztronómusai
nem akarják felvenni a harcot, hiszen sokkal egyszerűbbnek tűnik zsírban
tocsogó húscafatokkal tömni a gyanútlanul betévedt vendéget, mint rendelés
előtt kulináris szemléletváltásra ösztönözni.
Aztán Rukkola rátért a lényegre. A közeli tervei között
szerepel, hogy ebben a városban nyitja meg az első interaktív, reformételeket
tálaló éttermét. Ehhez mindenképpen szüksége van egy határozott kaliberre, és
ezt a valakit Éva testesítené meg, valamint egy nagydarab macira, akin
prezentálni tudnák az általuk forgalmazott ételek hatékonyságát.
– Az elhízott emberek mindahányan túlérzékenyek –
folytatta –, minden a súlyukkal összeboronálható jelzésre mélyen magukba
zárkóznak, vagy jobb esetben kitörnek a fagyos rácsaik mögül. Nos, emberünket
ügyesen be kell hálózni úgy, hogy önként, dalolva működjön velünk együtt, s még
véletlenül se gyanítson turpisságot. Azt gondolom, mindenki jól járhat, én egy
szokatlan étteremlánccal bővítem a birodalmamat, ön végre habitusának és
szakmaiságának megfelelően lesz jutalmazva, nem utolsó sorban az úr, aki súlyán
kívül semmi mást nem veszíthet.
Mire Kolos a megadott helyre taxizott, a keresztségben „Zöld lehelet” névre hallgató étterem
vendégvárója zsúfolásig megtelt. Elanyátlanodva toporgott, mígnem egy kedves
alak mellé penderült. Szeme kikerekedett, minden sejtjében érezte, hogy Évát
fogja újra látni, de az ember, ha szerelmes, nem tud az ilyen atomcsapásnyi
érzelemmel csak úgy megbirkózni. A rafinált háziasszony hamar az ámulatból
ámulatba zuhanó jövevénybe karolt, s egy csöndes vendégváróba kísérte, ahol Endre
nyomban szivarral kínálta a mit sem sejtő kiszemeltet.
A páros együttes erővel győzködte az általuk zseniálisnak
ítélt ötletről Kolost, minden mondatukból csöpögött a kövér emberek iránti
megvetés, és hogy ők azok, akik ettől a szörnyű lidérctől megmentik az
emberiség roncsait. Apdéth Kolos előtt az is nyilvánvaló lett, hogy rá a
kísérleti nyúl szerepet osztották, s mint egy marslakót, úgy mutogatnák a
szánakozó vendégek asztalainál. Büszkeségébe gázoltak, hiszen nem cirkuszi
attrakció a nyomora.
Hirtelen megfogalmazódott benne, hogy éppen ebből a
megaláztatásból nyer erőt, és önmaga vet véget az egyre gyarapodó kilóinak.
Illedelmesen megköszönte a belevetett bizalmat, de egyéb elfoglaltságokra
hivatkozva nem él a megtisztelő lehetőséggel. A duónak volt „b” terve is, őt
fél órával későbbre várták, tehát fájó vállveregetéssel engedték útjára a
bukott diákot.
Egy szempillantás alatt köddé vált az Évához kötődő
megbonthatatlanság, és konok dac fészkelt az imádat helyére. Lélegzetelállító
lendülettel vetette magát a tettek mezejére, különböző edzőtermek közkedvelt
alakjává vált, saját maga által összeállított táplálékot fogyasztott, s a kilók
olvadtak róla. számolatlanul.
A „Zöld lehelet”
nem egészen fél évig tengődött még, s mert a projekt arca nem volt képes
kizárólag a reformételek hatására fogyni, útilaput kötöttek a talpára. Miután
Endre és Éva egybekelt, az éttermet is bezárták. Mostanában azt rebesgetik,
Endrét adócsalás miatt három és fél évre bekasztlizták, míg Éva egy
gyorsétterem-lánc konyháján sült krumplit szortíroz.
Kolos a „Szotyizz-velem
Bt.” helyén megnyitotta az „Ápdéth –
hogylét” életmód-tanácsadó kft-jét, a megtévedt asszonyát is
visszaédesgette, ami már könnyedén ment neki, hiszen a város legjobb partijának
számított úgy belül, mint kívül.
Serfőző Attila
Megjegyzés küldése