Vannak, akik
különösen nagy hangsúlyt fektetnek a meditációra, a folyamatos gyakorlásra, a
mindennapi elmélyülésre. Ez lenne egy spirituális ember egyik legfőbb tevékenysége,
mely által még a DNS is megváltoztatható, tágul a tudat, jobban megismerjük
önmagunkat, vesszük a végtelen Univerzum üzenetét. Ha befelé sétálunk,
határtalan boldogságra és kincsekre lelünk.
Azonban,
ha velem találkoznak, akiről úgy vélik, spirituális ember vagyok, igen
elcsodálkoznak, mert ha szóhoz juthatok, szinte levegő nélkül gyorsan beszélek!
Lendületesen. Persze, repkedek az örömtől, ha olyanokkal találkozom, akiket
szeretek, vagy annak lehetőségétől, ha elmondhatom, amire az évek során
rájöttem. Mindig úgy éreztem, egyik feladatom a tanítás, mint persze
mindannyinknak.
Tanítás-tanulás,
folyamatos körfogás.
Egy
mester szerint földi életeim egyik utolsó inkarnációjában élek, nem kell már
sokszor jönnöm, nyugalom és bölcsesség árad belőlem. Persze, „az életben” nem
ismer… mert igaziból nagyon intenzív vagyok, mindent átélek
a végletekig, benne vagyok a játszmában rendesen. Erre azt felelte, mert a
jelenben vagyok! Ezt tőle hallottam először… És milyen igaz! Amibe teljesen
beleadjuk magunkat, abban teljesen benne vagyunk, olyankor eszünkbe sem jutnak
múltbéli sérelmeink, vagy a jövőért való aggódásunk. Az pedig, hogy minden
írásom spirituális üzenet, annyiban igaz, hogy az írásokat a fejemben képként
látom…, ha pedig a hangról van szó, azt a fejem körüli körülbelül egy méteres
körben balról fentről „veszem”. Mindenki médium, aki ír, vagy valamilyen más
módon közvetít. Érzem, hogy rácsatlakoztam egy csatornára, ahonnan folyamatosan
áramlik az újabbnál újabb írnivaló. Tehát médium vagyok, bár picit félve mondom
ki. Ez is csak egy címke, amihez már sokféle ítélet társult…
Sohasem
akartam semmi sem lenni, se versenyezni, sem közvetíteni, vagy valami ilyesmi,
mégis azt teszem. Ez a küldetésem. Ezt pedig a negyven évig tartó mindent átélésem utáni összeomlással a hátam mögött mondom.
Hogy
nem sokszor kell jönnöm?
Nos,
igen, lehet benne valami… hiszen jól emlékszem, gyermekkoromban azért akartam
sok hibát elkövetni és nem teljesíteni a karmám, hogy még nagyon sokszor
visszajöhessek ide, annyira szeretek itt lenni!
És
mégis… az ember nem odázhatja el a bevállalt feladatát…
Ám
mostanában, életem harmadik szakaszában, amikor írásaimon keresztül szólhatok
az emberekhez és néha még egy-egy előadásra is felkérnek, igyekszem komolyan
beszélni, mégsem bújhatok ki a bőrömből… Úgy beszélek, hogy lábam sem éri a
földet, de szó szerint nem érzem a talajt magam alatt. Emelkedetten adom elő a
mondandómat. Jobb lenne persze nyugodtan, lassan, tagoltan, mint egy igazi
előadó…
Ilyenkor
javasolják a meditációt…
Nos,
igen… a meditáció… már megint a meditáció!
A
meditáció valójában koncentrációt jelent. Az az igazi számomra, amikor egy
nyüzsgő nagyvárosban fejem fölött lótuszülésben szemlélem a csodálatos élet
minden megnyilvánulását, de úgy, mintha én csak a néző lennék a színházban. Ez
a meditáció.
Hagyományos
módon nem tudok meditálni, de időm sincs hozzá…
Hogy
mégis mi köze az írásnak a meditációhoz?
Említettem
a médium szót… aztán ráleltem egy idézetre:
„Az
írás a meditáció egyik formája”
Hát
persze! Hiszen amit ihletnek nevezünk, az maga a hang, ami üzen, hogy mit
írjunk! Az íráson keresztül lettem felkészítve a küldetésemre. Az írásokban
olvashatják azt, amit nekem üzentek, akiknek éppen arra van szükségük! Írás
közben bűvös felhőben élek, finom illatot érzek, boldog vagyok! Amikor készen
van egy-egy mű, elégedetten hátradőlök. Ha másnap visszaolvasom, akkor
még mindig benne élek. Ha azonban két hónap múlva előveszem, számomra is
találhatóak benne új dolgok, és még magam is elcsodálkozom, hogy ezt valóban én
írtam?
–
Áh! Dehogy… csak a kezem adtam hozzá!
Örülök!
S ha jól belegondolok, akkor szinte mindig meditálok, hiszen öt éve
egyfolytában írok…
„Az
írás a meditáció egyik formája”
Így
MEDITÁLOK!
Brátán Erzsébet
Megjegyzés küldése