ÚJ TARTALMAK

Csondor Soma - Prométheusz (Arthur Rimbaud tiszteletére)

Mély köd födte hegycsúcsok
Szilaj ormain tántorgó
Istenek hajából lett húrokon
Mámoros ének, s a lángoló

Tűz ölén kelő szenvedély
Viharos árja leng a szélben
S járja táncát a kéj...
Óh felfoghatatlan Olümposzi éden

-

S míg fenn a szirtek fényben
Úsznak a hajnalok karjain
Ringó halovány eszmélet
Sem kél emberek ajkain

Hisz fátyol födte néma
Elmékben nyugvó sápadt
Árny csupán mi vézna
Kép eme csendtől lázas

Faj dicstelen homlokán
Melyet rút lápos folyam
Visz zokogva oly soká
Hol nem hallik az égi szólam

S a lassan hömpölygő
Ár mint álmos hóhér sodor
E kietlen börtönből
Oda hol mindörökkön éj honol.

-

S mint részeg hajó inog
A láng Héliosz tüzes szekerén
Midőn nővére nyomán vágtázva hoz
Értelmen túli fényt

E mámorban izzó bíbor tájra
Hol bor és testiség szabadon
Tombol mint megrakott máglya
Egy áldott szerelmes hajnalon

-

Ember szeme vak eme
Színpompás világra
Melyben ösztön ül csak az elvadult szívekre
S nyílik az értelem aranyló virága

S az elme hullámzó tengerén
Túli napsütötte réteken
Nyugvó teljesség
Kísér, s szól: ím ez lét, ím ez a végtelen

-

S mit Istenek tekintélye?
A hódolat kinek nem erény
Hős Prométheusz útra kélte
Hitben fogat szép remény

Midőn a szirtek fakó
Árnyin átkelő tüzes szekér
Oly közel, a skarlát tiszta égtakaró
Fonta értelmen túl, mindent elér

S ím a lánggal térvén vissza
Édeskömény ágat tart
A tűzben forgó édes s tiszta
Kastélyokkal s nyarakkal

S az álomszerű fényben játszó
Tiszta mélység gyönyörét
Keltve támad oh szörnyű való
S festi gyarló kietlen börtönét

E hűs csókokant ontó téboly
Mint zokogó egeknek megveszett
Lelkében izzó merengő félholt
Mit Istenek sóhaja e világba kergetett

-

S hát itt a tűz mi fényében
Fürösztve ringat újabb álomba
S hangokkal megjelölt színeknek éjébe
Vezet s lehull az érzékek szürkülő fátyola

-

S a Kaukázus szilaj hegyén
A tűztolvajt fojtja szörnyű lánca
Vörös lyuk tátong a testén
S máját éhes madár vájja

Napról napra a keserűség
Sivatagaiban lépni képtelen
De tette nyomán örök tűz ég
S lángja átüt e kietlen életen

S a hanvak nyomán növő élet
Fényed alatt az égig sarjad
S a poklod perzselt édent
Látva ezrek szobra épül rajtad




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes