Mostanában
többször felmerül ez a szó, különösen olyan eseteknél, amikor a média hullámain
szárnyra kap a rémhír, (ami persze hatalmas hírértékkel bír, ellentétben a
pozitív tudósításokkal). Az ilyen hírekre mindenki hamarabb felkapja a fejét,
akkor lehet szörnyülködni, mert valakit éppen azzal gyanúsítanak, hogy halálra
éheztette a gyerekét, vagy hasonlók, ennek ellenére valójában nem sokat tudunk
magáról a fényevésről.
(Javaslom
olvasásra „A lótusz szirmai” első részében megjelent írásaimat: Rezgésszint,
Fényemberek vagyunk és a Minden mindennel összefügg című fejezeteket)
Azt
már évekkel ezelőtt hallottuk, hogy Indiában egy guru 36 éve fénnyel/energiával
táplálkozik, avagy lótuszülésben ül, meditál, és „csak úgy” létezik. A teste
valójában él, de nem kommunikál. Természetesen arra már nincs lehetősége, hogy
a „normális” életbe visszalépjen.
Azért
szívesen megnézném, személyesen szeretném látni ezt a gurut…
A
böjtölés, vagy a teljes éhezés számunkra sem ismeretlen fogalom, sőt a
vallásokban ma is gyakorolt tevékenység, pl. ha a húsvéti nagyböjtöt említem,
mindenki tudja, miről beszélek.
A
böjtölésnek többféle formája is van, ahol leginkább valamelyik étel kerül
tiltólistára, pl. többnyire a hús, de néha a szilárd ételek is kitilttatnak
(lásd léböjt-kúra), vagy éppen mennyiségi korlátozás lép életbe…
Az
ősi szent iratokban olvashatunk a szentek aszkétikus életmódjáról, közülük
többen is rövidebb-hosszabb ideig képesek voltak étel-ital nélkül élni, böjtölni,
legfeljebb az oltáriszentséget vették magukhoz, bár a böjt számukra a legtöbb
esetben inkább a mértéktartást jelentette.
Az
ma is előfordul, hogy a vallás keretein kívül ráböjtölünk valamire, amit nagyon
szeretnénk elérni, és ha negyvenkét napon keresztül tesszük azt, de legalább
mondjuk hét egymást követő pénteken át, a kívánságunk
megvalósul. Ez pedig a belévetett hit miatt történik meg, nem beszélve arról,
hogy e kívánságunk mindenekfelett áll, egyfolytában a gondolatainkban tartjuk,
s iszonyú erős érzelmeket táplálunk iránta. Ezért valósul meg. A gondolat
beindítja a teremtő folyamatot.
De
mit jelent a fényevés?
Olybá
tűnik, hogy a spiritualizmus terjedésével, vagy inkább az eredendő önvalónkhoz
való visszatéréssel, azt is mondhatnám, a rezgésszint emelkedésével előtérbe
került egy újabb őrület, ami egyre inkább hódít, talán divat lett a fényevés?
A
fényevők úgy vélik, képesek táplálkozás nélkül is létezni.
Vajon
tényleg fennmaradhat az anyagi test puszta szellemi táplálékkal?
(Mindazonáltal
nem elképzelhetetlen, de erre még később visszatérünk.)
Nézzünk
néhány elméletet, melyre bárhol rábukkanunk, ha a témáról szeretnénk megtudni
valamit:
A
fényevéshez hasonló hit a hinduizmusban is megjelent, melynek hívei állítják,
nincs szükség ételre, sőt, esetenként még vízre sem, mert az ember képes pránával,
azaz életerővel táplálkozni.
Valójában
az energiatestünk a minket körülvevő mátrix mezőből táplálkozik. Tudjuk, hogy
étel nélkül néhány hétig, ital nélkül néhány napig, levegő nélkül néhány
percig, de e nélkül az energia nélkül csupán néhány pillanatig élhetünk csak.
Vagy netán ez is a megrögzött ego illúziója?
Az
Ájurvéda szerint az ember képes a napfényből energiát nyerni. Erre utal a
fényevés szó, ami azt jelenti, hogy a fény a táplálék forrása.
A
tudományos közvélemény a fényevést egy potenciálisan halálos áltudománynak
tartja, hiszen sok híve halt már éhen.
A
táplálkozástudomány azt állítja, hogy a tartós éhezés kiszáradást és halált
okoz. Utánpótlás hiányában ugyanis a test saját magát emészti fel. Kiürülnek a
glikogénraktárak, leépülnek az izmok, a testzsír, a csontok és legvégül az
idegrendszer.
A
fényevők ezzel szemben azt állítják, hogy amikor semmit sem esznek vagy isznak,
testük nem a tartalékokból él.
Ezt
legtöbben nem hiszik el, enyhe iróniával nyugtázzák:
„Na,
persze, s mikor nem látják, annyit eszik, amennyit nem szégyell.”
Ki
tudja bizonyítani, hogy aki azt állítja magáról, fénnyel táplálkozik, az
tényleg azzal, vagy eszik is?
Ismertem
egy hölgyet, aki (szerinte) néhány napig fénnyel táplálkozott, de mondjuk úgy,
inkább ráböjtölt valamire. Igencsak emelkedett lett eközben, az éhezés halál
közeli élményekkel ajándékozhat meg, de szépen lefogyott, jártányi ereje sem
sok maradt és csak fokozatosan tért vissza a rendes étkezésre. De visszatért és
ivott is közben! Tehát az nem „rendes” fényevés volt.
Akkor
mégis, hogyan képzeljük el gyakorlatban a fényevést?
Azt
gondolom, nem érdemes túlzásokba esni. Ha egyszer van anyagi testünk, nyilván
táplálni kell valamilyen anyaggal. S valljuk be, nem sokan jutnak el arra a
szintre, hogy képesek legyenek pusztán a körülöttünk lévő energiából
táplálkozni.
De
térjünk csak vissza megint ahhoz, hogy mi az anyag?
Az
anyag nagy sűrűségű energia.
„A
fizikai testek manifesztációja az információs mezők egy csodája. A felgyorsított anyag maga az energia, és a lelassult energia
megnyilvánulása az anyag. Az információ maga dönti el, hogy éppen milyen alakot
ölt.”
A
fény is kettős természetű, egyszer anyagi részecskéi vannak, máskor hullám
természete van. A kvantumfizika bebizonyította, hogy önmagában az anyag
valójában nem is létezik, mint princípium, hiszen minden energia.
Az
anyag meghatározott helyen nem létezik, de tendenciát mutat a létezésre. Ha az
anyagot egyre kisebb és kisebb részre osztjuk, egyszer csak eltűnik. Úgy
tartják, legkisebb anyagi részecske nem létezik, vagyis az anyag a
végtelenségig bontható (bonthatatlan), a hullámtermészetű energia állóhullámmá
alakulva anyagi tulajdonságokat mutat (a hindu tanítások is ezt állítják).
Az
atom különböző energiájú állóhullámokból tevődik össze. Az atomok molekulákba
szerveződhetnek, a molekulák az élő és élettelen anyag alkotórészei, ami azt
jelenti, hogy egy kő, egy virág, egy gépkocsi, egy ház, sőt az állatok és az
ember is állóhullámok többszörösen összetett halmazaiból áll.
Mitől
érezzük az energiacsomagot anyagnak?
A
Pauli-féle kizárásos elv magyarázata:
Wolfgang
Pauli (1908-1958) osztrák származású svájci fizikus bebizonyította, hogy
egyetlen atomon belül nem létezhet két teljesen egyforma elektron. Egy bizonyos
tulajdonsággal rendelkező elektron kizárja, egy pontosan ugyanolyan elektron
jelenlétét. Így, ha két atom azonos nyilván vannak benne teljesen azonos
elektronok, protonok és neutronok. Érvényre jut a kizárási elv és az azonos
típusú és energiájú állóhullámok anyagi tulajdonságot mutatnak egymáshoz
viszonyítva.
A
testünket alkotó anyag és a bennünket körülvevő anyag ugyanaz az energiafajta.
Valahányszor valamit anyagként érzékelünk, összehasonlítunk két hasonló
hullámsávot. Ebből a szempontból az anyag nem más, mint egy viszonylag széles
és összetett hullámsáv, ami állóhullámokból áll, és csak akkor mutat anyagi
tulajdonságokat, amikor ezt a hullámsávot összehasonlítjuk önmagával.
(Balogh
Béla "A végső valóság").
A
magasabb dimenziók folyamatainak mérése jelenleg emiatt nem lehetséges. Az
általunk érzékelt világ rezgésszámának méréséhez magasabb rezgésszámú
mérőeszközre lenne szükség, mint az anyagi világ rezgésszáma, mert a mérés egy
összehasonlítás és csak akkor lenne mérhető, ha vele azonos rezgésszámot
tudnánk létrehozni, hogy anyagi természetűvé váljon. A fizikai világban
lehetetlen a fizikai világra jellemző rezgésszámnál magasabb rezgésszámmal
rendelkező mérőműszert létrehozni. Ez a paradoxon bizony még megoldásra vár.
Az
anyag tehát, bármennyire is annak érzékeljük, nem szilárd, mert nem is anyag,
Az egész egy olyan folyamat, esemény, történés, melyet a gondolataink
által beindult folyamatok hoznak létre, vagyis pillanatról pillanatra a tudat
teremti meg az anyagot. Amit szilárdnak érzékelünk, azt különböző frekvenciájú
energiák harmonikus összhangja hozza létre.
A
tudat a teret érzékelhető anyaggá rendezi. Más szóval az irányított gondolati
energiával teremtünk…
A
három sík (test, lélek, szellem) összetartozása olyannyira szoros, hogy
csak a mi korlátolt fizikai elménk részére tűnik külön részeknek. A test,
lélek, szellem nem egymás fölött, alatt- vagy mellett helyezkedik el, hanem
egymást szorosan, szétválaszthatatlanul átszőve létezik. Az ember egy
multidimenzionális lény, amelyből érzékszerveinkkel csupán a fizikai testet
érzékeljük, de azért tudjuk, hogy él ott benn még valaki…
Nos
tehát, ha a test-lélek-szellem egymást szorosan, szétválaszthatatlanul átszőve
létezik, akkor elképzelhető, hogy az anyagi táplálék helyett fénnyel is
fenntarthatjuk a létezését, méghozzá azzal az energiával, aminek a rezgése
hasonló lényünk frekvenciájához. Azaz a tudatunkkal, a gondolatunkkal
irányítanunk kellene a minket körülvevő tér energiáját. Ehhez azonban
rezgésszintileg, és szellemileg is elég magas frekvencián, úgy is mondhatnám, a
feltétel nélküli szeretet frekvenciáján kellene rezegünk.
Vajon
hányan értük el ezt a szintet itt a Földön?
Éppen
ezért azt gondolom, aki idáig jut, az megérzi önmagától, hogy mire van
szüksége, ezt senki más nem döntheti el helyette, nem erőltetheti rá, és még
önmagát sem erőszakolhatja erre…
Lelki
szemeim előtt el tudom képzelni a magas szinten rezgő embert, amint álló nap
meditál és a környező fényből táplálkozik, hiszen mi magunk is fényből vagyunk.
Mert az energia, amiből testünk is felépül, fényt bocsát ki, hangot ad és
illata is van…
Ám
ez a lény már eléggé elszakad a fizikai valóság illúziójától…
Vajon,
ember-e még az, aki eléri ezt a szintet?
Brátán Erzsébet
Megjegyzés küldése