ÚJ TARTALMAK

Zalán Tibor versei - Fölismerhetetlen; Az elpusztult kertben; Érzet; Tél a római kertben

Fölismerhetetlen

A halott
keresztben feküdt az életemen

Sokáig nem vettem észre
hogy ez így lehet –
egyáltalán nem hittem
volna hogy ez lehet így

Sokáig csak annyit
éreztem valami
elviselhetetlenül nehéz
agyonnyom
valami valahol sokkal
nehezebb
amilyen én magam lehetek
vagyis lehetnék magamnak

Ez így leírhatatlan
és egyszerre bírhatatlan is

Először az arcát
láttam meg halottamnak
a zöld elrajzolt
kivehetetlen vonásokat
félhomályban
a merev félmosolyt
a mosolyt a merev félhomályban

És akkor hirtelen
érthetetlen mert
megmagyarázhatatlanul
emlékezni kezdtem rá

Az ismeretlenre

Bár sejtelmem sem
lehetett róla
honnan
jött elő belőlem
az alaktalan emlék

S az újra felbukkant
létezésében ki volt

Végül így
vált egyértelművé
nekünk közünk
lehetett egymáshoz valamikor

Valamikor közünk
volt ez a valamikor

Hanyatt
fekve tűrtem az életemet
és ő is hanyatt
fekve hevert keresztben rajta

Eltűrve hogy
feküdjem mozdulatlanul
alatta vagyis az
életem vagyis ami vagyok
vagy még ha lehetnék

Azt hiszem
valamivel le volt takarva
a durva szövet alól
örökre elnyugodott
mellek domborodtak elő

Békés tájak
hideg halmai
emelték meg
szelíden a közönyös anyagot

Ami az arcából
nem volt tudható most tehát
nyilvánvalóvá vált

A halott aki az életemen
feküdt keresztben nő volt
De mikor
a vonásait akartam
kibontani éles
fájdalom szökött a szemembe
és könnyem
végigcsordult a szakállamon

Talán valami
nem akarta hogy
tudjam ki ő vagy csak
a volt élete tiltakozott az ellen
hogy újra felismerjem
benne azt aki élő

lehetett valaha élőbb
mint amin
keresztben feküdt – az életem

Az életem
mely akkor is
mozdulatlan maradt
amikor a halott
váratlanul
felemelkedett és
bizonytalan léptekkel
elindult valamerre a zöld
és  nyúlós homályban
maga után hagyva
a még nála is nehezebb
nem létező súlyát az örök hiánynak


Az elpusztult kertben

Egymás húsába belenőve
mint akik nem válnak el már soha
két fatörzs az elpusztult kertben
és a kert fölött isten mosolya
megengedőn – mintha lenne soha

és nem lenne a keresztvágó
hatalmas fűrész már falhoz döntve
amelyik majd őket egymásról
levágja szétválasztja örökre
isten mosolya s ordító csöndje


Érzet

kék hóban
kék farkasok járnak
messze a göncölt hajszolja a hold
várj meg
ne álmodd túl messze
magad a halálomtól reccsen
az ág madár valaki les ránk onnan


Tél a római kertben

Hol eddig szarvasok jártak most farkasok
hol csermely folyt most iszapos áradat
Perc sem fordult meg és már tél lett a kertben
az idő vászna hirtelen átszakadt




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes