Hamvas kötethez jutni ma, a szerző halála után 43 évvel sem egyszerű. A könyvtárak, mintha rejtegetnék az életművet. Alkalomról-alkalomra a raktárból lehet kicsalni egy-egy példányt a sorozatból, de kétszer ugyanazt sosem. Az antikváriumok gyakran az új kiadványokéval megegyező áron, esetenként drágábban árulják a Hamvas köteteket. Az életmű eddig megjelent köteti közül mindegyik egyszerre, egy időben egyetlen könyvesboltban sosem kapható. A kiadó weboldalán keresztül egy-egy kötet megrendelhető azok számára, akik ennek árát képesek és hajlandók megfizetni. Másoknak marad az interneten hivatalos vagy nem hivatalos verzióban elérhető, elektronikus formában megtekinthető vagy letölthető kötetváltozatok valamelyikének, vagy azok részleteinek áttanulmányozása, ha ehhez van elég idejük, türelmük, kitartásuk. Ha ezen a problémán túljutunk, vagy egy pillanatra más irányba fordítjuk tekintetünket, egy újabb sarkalatos kérdéssel találjuk magunkat szembe: Kiknek és kikhez szól ma és általánosan a hamvasi életmű?
Pár hónappal ez előtt egy Hamvas kötetről írt recenziómhoz ez a visszajelzés érkezett: „…öröm látni, hogy manapság egyáltalán még felmerül Hamvas Béla neve és (ráadásul) valaki még elmélyülten is foglalkozik a munkásságával.” A reakció megdöbbentett. Nem is újszerűsége, hanem kíméletlen aktualitása és tényszerűsége okán. Ekkor tudatosult bennem végérvényesen az, amit már egy ideje éreztem, a magam számára azonban mégsem mondtam ki. Hogyan lehetséges ugyanis az, hogy a hamvasi életművel még nem is foglalkoztunk, de már arról lehet beszélni, hogy jó, hogy még valaki foglakozik vele? Hamvas üzenete aktív szerzői időszakában és azt követően is folyamatosan aktuális maradt, mégis életében igen kevés munkáját engedték megjelenni, most pedig, amikor bár munkái megjelenhetnek és az életmű kiadás kétharmadán túlvagyunk, megint arról beszélhetünk, hogy szerencsés, ha valaki még foglalkozik vele. Ennek alapján úgy fest, hogy Hamvas nem tudott túllépni a rendszerellenesség státuszán. A maga korában az aktuális hatalmi rendszer nyomása, ma pedig a közérdeklődés megváltozott volta miatt. Ahogy Weiner Sennyey Tibor nemrég, az Irodalmi Jelenben megjelent cikkében olvasható: „Egy könyvesboltos szerint Hamvas írásait csak nagyon kevesen olvassák magáért a mondanivalóért. Legtöbben A bor filozófiáját ismerik – s ahogy ez az ismerősöm fogalmazott: »azzal mindent el lehet adni«.” Aztán később szintén e cikkben olvasható: „Sok olvasója egyébként éppen azért fordul el Hamvastól, mert mindent annyira tud. És a tudás – főleg, ha emberi gyengeségeinkre vet fényt – nyomasztó lehet.” A mai kor emberét tehát zavarja és sérti a tudás, a tudatosság, a tiszta erkölcsi alap, ezért az ilyen és ehhez hasonló tartalmakat már-már rutinszerűen elutasítja.
Persze Hamvas követők és rajongók vannak ma is. Az ezzel kapcsolatban fellelhető, látható információk azonban ellentmondásosak. A szakemberek és a Hamvas kutatók meggyőződése szerint Hamvas Béla a magyar irodalom egyik legnagyobb vagy elsőszámú alakja. Éppen ezért feladatuknak, kötelességüknek érzik az életmű méltó rangra emelését. A tervek között szerepel az életmű egyetemi oktatásának bevezetése, sőt egyes helyeken ez már gyakorlattá is vált. Ez azonban mégis kétségeket ébreszt. Hiszen ki az, aki az életművet méltó rangjára képes emelni? Elsősorban az, aki azt megértette és az ennek megfelelő alapállást megvalósította. Ehhez viszont Hamvaséhoz hasonló mélységű irodalmi, filozófiai és spirituális felkészültséggel kell rendelkezni, mivel Hamvast pusztán irodalmi szempontok alapján értelmezi lehetetlen és értelmetlen.
Valahol értetlenségre ad okot a Hamvas rajongók és követők magatartása is. A többség, mintha „elbújdosna”, és önmagában, csendben, szinte titokban kedvelné és dolgozná fel a Hamvasi üzenetet. Ez részben érthető, hiszen a Hamvasi értékrend és gondolkodás fogadtatása ma egyáltalán nem egyértelmű és azok követése – bár éppen az ellenkező hatást kéne kiváltania – visszás helyzetet teremthet. Ugyanakkor elkeserítő, hogy ez a csendes többség hangját nem hallatja, egymással kapcsolatot nem teremt, a szükséges és lényeges interakciót kerüli. Más a hangos kisebbség helyzete, akikre a Hamvassal kapcsolatosan megjelenő cikkek lelőhelyein, a különféle viták kereszttüzében az interneten rá lehet találni. Ezekben az interakcióban azonban kevés az egyetértés, a termékeny együttgondolkodás és inkább a torzsalkodás, a félreértelmezés, az egymás mellett elbeszélés, pártoskodás, esetenként a közönségesség a jellemző, szöges ellentétben azzal a viselkedéssel, amit Hamvas hirdetett, de éppen rá hivatkozva. Összességében pedig a Hamvassal foglalkozó fórumokban túl nagy aktivitás nem tapasztalható. A vitákban külön problémakört képez, az, amire a bevezetőben is kitértem, vagyis a Hamvas kötetek elérhetetlensége, mely bár valós probléma, mégis kérdés, hogy mennyire lényeges? Ugyanis a Hamvasi üzenetet akár egy jól megválasztott kötetből is ki lehet olvasni. Más kérdés, ha az érdeklődésünkben nem minőségi, hanem mennyiségi szempontok dominálnak. Vagyis minél többet olvasnánk ugyan Hamvastól, azonban mindezt a megértés igénye nélkül tennénk…
***
Hamvas magyarsághoz való viszonya éppen olyan ellentmondásos, mint a magyarság hozzá fűződő viszonya. Van, aki ízig-vérig magyar szerzőnek tekinti, mások éppen a magyarság és a magyar irodalom iránti megvetését hangsúlyozzák. Ő maga A magyar Hüperion című kötetben körvonalazza leginkább a magyarsággal kapcsolatos álláspontját, mely egy amolyan se veled, se nélküled kapcsolatot tükröz. Ebben egyértelműen kinyilvánítja a nemzet és a nemzetszeretet jelentőségét, saját, magyarsággal kapcsolatos vállalását, küldetését – miszerint személyes kötelességének érzi a magyar nép szellemi felemelkedésének ügyét –, ugyanakkor arra is utal, hogy ennek legfőbb akadályozója éppen a magyar nép és az aktuális közgondolkodás. Elődei közül többeket mesterének tart, ám mégtöbb szerzőt elutasít, munkásságát elveti. Az értékelés szempontja, a mérce mindvégig a magyarság szellemi felemelkedéséért tett lépések mennyisége és minősége marad. E mellet persze Hamvas a szellem egyetemes felemelésének ideáját sem veti el, vagyis egyszerre gondolkodik szűkebb, lokális és szélesebb távlatokban is.
Ahogy Dr. Horváth Róbert vallásfilozófus 2011. augusztus 2-án, Verőcén tartott előadásában fogalmaz: „Hamvas Béla életműve és alakja a magyarság számára elementáris fontosságú kérdés, kulcspont: ő az a legismertebb író, aki képes a magyarságot valódi szellemi kérdések felé irányítani. Szellemi nívóra emelni, metafizikai valóságba helyezni, úgy, hogy a nemzeti hovatartozás és minőség mindeközben nem tagadtatik meg.” Műveit olvasva Hamvas erre kétségtelenül alkalmas, ám a kérdés megint ugyanaz: vajon a másik oldal, a befogadó közeg, a magyarság is képes-e? Képes-e a közönség azon túllépni, hogy Hamvast nem kedvelni, élvezni, szeretni, hanem megérteni és befogadni kell? Képes-e azon túllépni, hogy, mert gyengeségeire rámutat, Hamvasban nem az ellenséget, hanem a fényhozót kell meglátni? A probléma egyáltalán nem új keletű. Mondhatni történelmi, egyetemes. A fényhozóknak általában szenvedés és megvetés jutott osztályrészül, haláluk után pedig örökségüket az utókor felboncolta, elferdítette és az csak egy kisebb, értő közeg emlékezetében maradt meg hitelesen, szerencsés esetben tartósan, generációról generációra áthagyományozódva. Ám a jelen mindig éppen arról szól, hogy adott az álláspont, a magatartás, a hozzáállás megváltoztatásának lehetősége.
Talán természetes és érhető, hogy Hamvas több helyen csalódottságának és fájdalmának ad hangot egy olyan közeggel szemben, melyért az igazságkutatás szolgálatában életét és munkásságát áldozta, és mely éppenhogy ezért elítéli, ellene fordul, miközben ő maga a „spirituális nemzetprogram” kivitelezésén fáradozik. Mindez azonban egyszerű emberi reakció. Mintha Hamvas és a magyarság reakciója szoros együttállásban lenne. Hamvas védekezik, hogy szolgálhasson, a közeg melyben tevékenységét kifejti pedig szintén védekezik, hogy önmagára alkalmazott énképe ne sérüljön, azt feltételezve, hogy ez válik javára és erre alapozhatja későbbi épülését. A Hamvasi reakciót azonban értelmetlen összetéveszteni a hamissággal, vagy a hiteltelenséggel. Elutasításának egyetlen reális oka az lehet, ha nem értünk egyet életművével, ám ehhez először át kell tanulmányoznunk és meg kell értenünk azt. Egyéb esetben csak a figyelem hiányáról, kapkodásról, előítéletességről, lustaságról és következetlenségről beszélhetünk. Az életmű és az életút tekintetében reális következtetéseket levonni nem tudunk.
***
A hamvasi életmű feldolgozásával és megértésével látszólag még mindig erősen adósok vagyunk. Manapság akárhányszor, ha a A láthatatlan történet „szlogennel” találkozok, nem csak egy Hamvas kötet címe jut eszembe, hanem a szerző körül kialakult helyzet és események láncolata is. Az a kutatás és érdeklődési minőség, ami a láthatatlan életmű után ered. Mert Hamvas a maga valóságában és fényében ebből egyelőre nem látszik kirajzolódni. Még mindig kevesen foglalkoznak érdemben a témával, és az egyes értelmezések egyben egyéni álláspontokat is tükröznek, elvéve az érdeklődőtől, az olvasótól az önálló értelmezés lehetőségét. Persze, aki a témában állást foglal, szükségszerűen képvisel valami fajta irányultságot, ám nem mindegy, hogy ez pusztán sugalmazásként, felajánlott alternatívaként, vagy konkrét és ellentmondást nem tűrő álláspontként van jelen. Ha a Hamvasi életmű ténylegesen fontos, szerveződni kell és el kell hagyni a felszínes értelmezés görcsösségét. A helyzet nem könnyű, mivel a hozzáálláson, a gondolkodásmódon kell változtatni. Hamvas megértésének és követésének előfeltétele az a szellemi átalakulás, melyre tulajdonképpen műveiben utal, és mely felé irányítani igyekszik az olvasót. A feladat azonban pontról pontra haladva nem kivitelezhetetlen.
A hamvasi életművet értelmezni csak a világirodalom történetét, természetét, főbb folyamait, tendenciáit kiismerve lehet, beleértve a filozófiai és vallási irodalmat is. Fel kell ismerni, hogy honnan indult el, miért alakult ki az irodalom, és melyik volt az a funkciója, melyhez időről időre visszatért, vagyis miként igyekezett feltárni, megörökíteni és befolyásolni az emberiség gondolkodásmódját, visszatérően kimondva azokat az egyetemes emberi és erkölcsi alapelveket, amik a keletkezéstől támpontként szolgáltak a közösségi együttélés kívánatos körülményeinek megteremtéséhez és melyeket a létezés alaptermészetéből, törvényszerűségeiből fakadóan megkerülni nem lehet.
Általános történelemszemléleti alapelv, hogy a kiemelkedő történeti események és személyek megértéséhez és elhelyezéséhez elsősorban tanulnunk kell és felnőni az értékelés feladatához, nem pedig lehozni azokat saját korunkból és ehhez kapcsolódó tapasztalatainkból fakadó értelmezési, befogadási kereteinkhez. Ez alól Hamvas Béla és a hamvasi életmű sem kivétel. Hamvas teljes életműve sosem kerül elénk, tekintve, hogy az életmű sorozat nem fogad be mindent, illetve mert egyes anyagok elvesztek. Ugyanakkor elhelyezéséhez nem is kimerítő anyagismeretre, hanem gondolkodásmódjának, logikájának, művei szerkezetének és ezáltal üzenetének kiismerésére, átlátására van szükség!
Szinay Balázs
Megjegyzés küldése