Brátán Erzsébet - A könyv, mint prostituált

Minden író azért ír, hogy mások is megismerhessék a gondolataikat. Kezdetben lehet, hogy ezt nem is sejti, de mégis így van. Az írók extrovertált személyiségek, mindent kiadnak magukból, a fentről jövő üzeneteket is átengedik magukon. Ezért van az, hogy egy-egy üzenet sohasem teljesen „tiszta”, mert keveredik a médium érzéseivel, addigi tapasztalataival, és azzal, amit akkor éppen fel tud fogni a rezgéséhez méltóan. Régebben írtam arról, hogy mindenki médium, aki bármilyen módon közvetít valamit, legyen az írás, zeneszerzés, festés, szobrászat, színészet, vagy bármilyen művészeti ágazat.

Az alkotó bensőséges kapcsolatot táplál a művével, mintha a saját gyermeke lenne. Tudjuk, milyen egy saját gyermek-élmény. Ezért olyan nehéz kezdetben elfogadni a kritikát. Az alkotó még nem engedte saját útjára a művet, még megbántódik, ha bántják a gyermekét. Objektíven talán sohasem tud rá tekinteni.

Bár, ha azt vesszük, senki sem tekint rá objektíven, mert mindenki azt olvas ki belőle, azt lát benne, amit saját maga képzel bele, amit ő vetít ki rá, vagy le tud szűrni belőle az akkori rezgéséhez illően, az addigi tapasztalatain keresztül.

Maradjunk a könyv példánál: megfigyelhető, hogy egy könyv általában akkor jut el az olvasójához, amikor az elég „érett” lesz a befogadására, hasonló szinten rezeg vele. Ezért van minden könyvnek egy bizonyos olvasó rétege, célközönsége. Pl. gyerekek, felnőttek, ezotériával foglalkozók, krimi- vagy fantasy - olvasók, stb. Minden könyvben a sorok között és mögött is lehet olvasni, némelyikben burkoltan rejtőzik a mondanivaló, de van benne. Ezért a saját életet élő könyveket, mondanivalókat nem érdemes reklámozni, erőltetni, tukmálni. Hagyni kellene, hogy egymásra találjanak az olvasóval. Hogy megérintsék egymás szívét-lelkét.

Ezzel szemben mi történik?

Manapság az a trend, hogy nem számít, mi van a könyvben, fontos, hogy minél több fogyjon belőle. Akkor mondható sikeresnek, ha sokan megvették. Mindenütt árad a gátlástalan reklám, minden érzést elnyom a marketing. Ha a többség azt tapasztalja, hogy mások szerint valami nagyon jó, sikeres, érdemes megszerezni, akkor minden áron megveszik, csak, hogy nekik is meglegyen és a polcukon virítson. Jól lehet, talán soha az életben el sem olvassák, de megvan. Tadam!

Erről jutott eszembe, hogy szegény könyvekkel (is) úgy bánnak, mint egy prostituálttal. Felcicomázzák, túllihegik, agyon dicsőítik, szétreklámozzák, olyat állítanak róluk, ami nem állja meg a helyét, csak, hogy minél több fogyjon…

Aztán ne csodálkozzunk, ha majd sokan csalódnak benne és elkezdik szidni. Mert nem azt kapják, amire számítottak. Nem azért vették meg, mert megszólította őket, vagy megtetszett nekik, hanem azért, mert jó volt a reklámja, sokan állították, hogy érdemes elolvasni. Tízezrek megveszik, mert a kiadóknak jó volt az üzleti érzéke. Ezt nevezem könyv prostitúciónak. Amikor áruba bocsátjuk a legszentebb érzéseket.

Brátán Erzsébet - Az Univerzum száma

Az Univerzum száma a kilenc. A kilences egyébként is bűvös szám, mielőtt még utánanéztem volna, már azt jelentette számomra. A teljesség, a kiteljesedés, a tökéletesség, a befejezés, a lezárás, a bölcsesség száma. Az első páratlan összetett, szerencsés szám. Három osztója van és a bűvös hármas is háromszor megvan benne. Ha önmagával megszorozzuk, 81-et kapunk, és ha azokat összeadjuk, az eredmény is kilenc. Játsszunk! 1x=9

2x9=18 1+8=9

3x9=27 2+7=9

4x9=36 3+6=9

5x9=45 4+5=9

6x9=54 5+4=9

7x9=63 6+3=9

8x9=72 7+2=9

9x9=81 8+1=9

Ha ezen számsorok végén összeadjuk a 9-eket, az 8x9=72 7+2=9

Ez így működik összeadással is. Ha összeadjuk a számokat 1-9-g, 45-t kapunk, amit összeadva ismét 9 lesz az eredmény.

Ha a 9-hez sorra hozzáadjuk a számokat, ismét felfedezünk egy érdekességet. 9+1=10 1+0=1 9+2=11 1+1=2, 9+3=12 1+2=3, stb., vagyis az összeg számait összeadva mindig annyit kapunk, amennyit a 9-hez hozzáadtunk.

Ám nézzünk csak körül a mitológiában és a vallásokban is, hány helyen szerepel bennük a 9, mert semmi sem véletlen. Az Ókori egyiptomi vallásban létezik a héliopoliszi enneád, a kilenc teremtő istenség, akik a héliopoliszi hiedelem teremtésmítoszának tagjai. Kedvelték a kilencest, szerintük az istenek kilencszer járták végig az égi utat. Az elhunytat kilenc barát kísérte utolsó útjára. A fáraót kilencszer kilenc napig gyászolták. A kilences a varázslás, a szuperlatívuszok száma. A hinduizmusban erre épül a mandala (9X9=81 négyzetből áll, 8+1=9), amely a világot jelképezi, és amelyet felhasznál a jóslásban és az asztrológiában. Az indiaiak kilenc igazságot ismernek. Az isteni hármas megsokszorozódása, a tökéletesség és az örökkévalóság száma. A bahá’í vallás jelképe egy kilencágú csillag, amely az emberiség és a vallások egységét jelképezi. A bahá’í templomának, az áhítat házának építészetére jellemző a kilencoldalú kupolás építmény, amelynek kilenc bejárata van. A kínai számszimbolikában a kilences a sárkány száma. Yang szám, szerencsés szám. A görög mitológiában kilenc múzsa van. A katolikusoknál nagy ünnepekkor és fontos alkalmakkor Novenét tartanak, pl. a pápa halálakor kilencnapos gyászimádkozást tartanak, ami több imádságból áll. A kelták szerint a kilences számban rejtőzik az egész univerzum. Háromszor három (az isteni szám) számukra a tökéletességet jelképezte. A kilencet, mint öt plusz négyet is értelmezték, ahol is az öt az időt és teret, a négy pedig az égtájakat jelölte. Az északi mitológiában is fontos szerepe van a kilencnek. Odin önfeloldozása kilenc napon és kilenc éjszakán át tartott; Heimdall kilenc anyától született. De a néphiedelemben is fontos szerepet kapott a kilences, köztudott, hogy a macskáknak kilenc életük van, vagy kilenc korty víz ivása mulasztja el a csuklást. A 9-es a tőszámjegyek sorát zárja le, és ezért a bevégzettség számának tekintik. Kilenc hónapig tart a terhesség és a termékeny év (a három téli hónap levonásával). Jézus a 9. órában halt meg. És még sorolhatnám. Minden energia, minden rezgés, minden mindennel összefügg.

Érdekesség, hogy néhány évvel ezelőtt éppen kilenc mesét írtam, amikor a meseáradatot befejezettnek tekintettem, az egészet összehoztam egy mesében, méghozzá a Meseverzum című kötetben, ahol a főszereplőt 9 mesebolygóra vitte a tanítója, akinél 9 évig tanult, vagyis minden a 9 körül forgott. A mesét 9-999 éves korig ajánlottam. Majd megjelent újabb 9 mesém, mikor is papírra vetettem a Meseverzum II. című kötetet, bár abból egy mese – a kifestő – kimaradt, de a szereplők említést tesznek benne, hogy ez megtörtént. Nagyon különös. Azóta már született ismét egy mesekönyv, csak nem meglesz a Meseverzum III. is? Üzenetek?

A számoknak is van rezgésük, melyek hatnak, kihatnak a környezetükre is. Amiért azonban ez most eszembe jutott, az a bűvös dolog, miszerint az Univerzum száma a kilences.

Egy-egy naprendszer kilenc bolygóból áll. Kilenc dimenzióról tudunk, ahová az emberi tudat képes felhatolni anélkül, hogy fizikai teste el ne párologna. Itt mindent úgy érzel, te vagy. Nincs különállóság, minden benned van. A bolygók kilences rendszerben léteznek, a legalsó kategória az egyes, mint pl. a Föld, amely egy tanulóbolygó. Innen lehet egyre feljebb és feljebb fejlődni – persze különböző inkarnációkban -, egészen a kilences szintig, ahol már mindent tudnak, ami fizikai testben tudható. (Talán az a 9. dimenzió) A legfelül álló bolygó, amelynek felügyelete alá tartozik a többi kisebb kategóriájú planéta, már tanító bolygó. Nem lepődnék meg, ha egyszer kiderülne, hogy a kilences kategóriájú bolygó felügyelete alá épp kilenc, vagy kilencszer kilenc tanulóbolygó tartozna. A fejlődés legalacsonyabb fokán lévő bolygó tehát egyes, míg a legmagasabb fokán lévő kilences kategóriájú. A fejlettebbek feladata az alacsonyabb rendűek segítése, fejlődésének irányítása az Univerzális Törvények betartása mellett. A bolygórendszerek ilyen kilences kapcsolatban léteznek a végtelen űrben, ahol minden gondosan megtervezett. Az egyes szintről kivételes esetekben el lehet ugyan jutni a kilencesre fizikai testben is, ám a test ott pusztán 9 napig marad életben, utána szertefoszlik, visszafordíthatatlanul lebomlik és nincs az a teremtő, aki vissza tudná hozni. A magasabb szinten élők nyugodtan élhetnek velük egy szintem rezgő, azonos kategóriájú planétákon, ám ha alacsonyabb szintre lépnek, bár ott is életben maradnak, az számukra visszafejlődést jelent. Az alacsonyabb kategóriából nem járható az út felfelé, mert az csupán 9 napot engedélyez a fizikai szint számára. Az embernek is kilenc teste van, ezek közül az egyes szint a fizikai, abban él az asztráltest, amely kiköpött mása a fizikainak. Ha épp elhagyja a testet, egy ezüst fonállal kapcsolódik hozzá. A kilencedik test a Felsőbb Én, akit mi őrangyalnak nevezünk.

Az évszámok számtagjainak összeadása során kiderül, hogy azok is kilences ciklusokban követik egymást. Pl. 2016 épp egy kilences év volt, a befejezés, a lezárások éve. 2017 pedig 1-es, az újrakezdés, újjászületés éve. Történetesen épp 9-es évben születtem, és megfigyeltem azt, hogy mondjuk a 3. kilences évben huszonhét éves voltam, 3x9=27, 2+7=9, és így tovább. 2016-ban, a 9-es évben éppen 6x9=54 lettem, 5+4=9. Rendkívül nehéz év volt számomra, melyet két szóval jellemeznék, január 1.-től Áprilisig egyfolytában beteg voltam, de olyan szintű megfázásos tünetek gyötörtek, majdnem belehaltam. Azután meg lebénult a jobb kezem és sikeresen megismertem az elviselhetetlen, kibírhatatlan fájdalmat. Egyébként az is begyűrűzött már a köztudatba, hogy némelyik 9-es év rendkívül veszélyes, pl. a 27 (2+7=9). Olyankor sok fiatal átlépett a túlvilágra. A 18. életév is egy mérföldkő, egészen a 81-ig bezárólag. Tényleg rendkívül bűvös szám, és gondolom, még a negyedét sem aknáztam ki annak, ami tudható róla.

Brátán Erzsébet - Félelem útja

Az egész univerzum a rezgéseken alapul, attól függően, milyen szinten rezeg, változik az, amit megtestesít. A szeretet a legmagasabb rezgés, a félelem a legalacsonyabb.

Lét szívében végtelen öröm lakozik, ahol az örökkévaló súlytalan, semleges rezgéshullám tengerében egységben lebegnek a lelkek… Minden megtörténhet…

Egy napon Egy Szeretet és Félelem alakjában polarizálódtak és megpróbáltak együtt élni. Hol az egyik kerekedett felül, hol a másik, de végső soron mindig kiegyenlítették egymást.

Lét gondolatain múlik…

Szeretet végigjárta az útját Félelem mellett, egészen addig, amíg eljutott arra a szintre, amikor már örömöt hozott, sugárzott, mint a Nap, ontotta magából a tüzet, amerre járt, végül maga is angyallá változott. Már tudta, mi az a nagy tett, amit végrehajtani született. Csodálatos küldetéssel érkezett, hogy mindenkinek átadja a szeretetet és az üzenetet, hogy együtt határtalan magasságokba emelkedjenek. Sokan köré gyűltek, melegedtek tüzénél, fürödtek a fényében…

Lét prófétája lett…

Félelem egész életében mindent és mindenkit erős kézzel irányított, saját jól kitervelt céljaiért harcolt és harcoltatott. Aki nem állt be a sorba, nem úgy lépett, ahogyan ő akarta, azzal megszakította a kapcsolatot. Azt gondolta, egyedül az a jó, amit ő tesz, vagy nem tesz. Hitt önmagában és a tetteiben, úgy vélte ő a falkavezér, akit mindenki másnak követnie kell. Csak önmagát szerette. Eközben siránkozott és még az áldozatszerepet is vállalta. Bárki szóba állt vele, igen hamar kiismerte, s még jó időben elmenekült tőle. Senki sem maradt mellette, egyedül Szeretet. Még akkor is, amikor már Lét prófétája lett.

Bár Lét prófétájának számtalanszor javasolták, hogy jobb lenne, ha elhagyná, ő mégis maradt. Senki sem értette, miért? Még ő maga sem, hiszen Félelem nélkül végtelenül könnyű élete lehetett volna. Ám ha megpróbálta elhagyni, hiányozni kezdett az a része, Félelem, az ellenpólusa. Sokat tanult tőle, néha ő is kipróbálta, néha maga is félelemként élt, de sokkal erősebben rezgett benne a szeretet, mint hogy azon a szinten ragadjon. Bármit képes volt megbocsátani, elfogadni. Tudta, hogy egyedül fél-elem lenne, s hogy ketten jelentik az Egy-et. Ezért maradt, és sohasem adta fel, hogy Félelem, az élete legnagyobb kihívása is megtudja, érezze, átérezze azt, amit ő. Félelem azonban annak ellenére, hogy néha úgy tűnt, sikerült megértenie Lét prófétája üzenetét, megmakacsolta magát és továbbra is megpróbálta lehúzni a saját szintjére. Miért? Mert nem ismert mást… Néha sikerült is… Lét prófétája tudta, hogy ezen a poláris szinten nem azért létezik, hogy nyugodtan ellebegjen. Itt folytonos, folyamatos változás, küzdelem van, melyben a két pólus örökké pulzál, ahol legyűrik egymást, egyszer felülkerekednek, majd újra alulmaradnak, átélik a másik rész létét, s amikor újra eggyé válnak, már nem ebben illúzióban vesznek részt.

Félelem próbált ugyan Szeretettől tanulni, de képetlen volt levetkőzni az eredendő vállalását, végül mindig önmaga kerekedett felül. Továbbra is a saját érdekeit nézte, önmagáért harcolt, nem akart újat tanulni, lenézett, leszólt másokat, bivalyerős öntudata nem engedte elismerni az értékeiket. Bár legbelül, leg mélyen tudta, bármikor ő is szeretetté válhatna, de nem akart semleges rezgés lenni. Bevállalta a mélységet, ebbéli életében ezt kellett megélnie, ezért Félelem maradt, egészen addig, amíg újra nem egyesült Szeretettel…

Egy végtelen egységben lebegett, Lét gondolataiban…

Brátán Erzsébet - Lét prófétája

Szeretet örömöt hozott, sugárzott, mint a Nap, ontotta magából a tüzet, amerre járt, végül maga is angyallá változott. Már tudta, mi az a nagy tett, amit végrehajtani született. Csodálatos küldetéssel érkezett, hogy mindenkinek átadja a szeretetet és az üzenetet, hogy együtt határtalan magasságokba emelkedjenek. Sokan köré gyűltek, melegedtek tüzénél, fürödtek a fényében…

Lét prófétája lett…

Lét prófétája, csakúgy, mint minden Ember úgy vélte, hogy amit ő már tud, azt mindenki más is tudja, érti, érzi. Ennek biztos tudatában állt neki a prófétálásnak. Ontotta magából a tüzet, szórta a szeretetet, ám néha meglepetten állt egy-egy visszautasítás előtt. Nem értette, sokan miért nem tudják, miért nem akarják elfogadni a szeretetet. Falakba ütközött. Vádolták, vádaskodtak, nem értették meg, sőt, üldözték, kiüldözték. Több helyre már be sem mehetett.

Megingott a hite, úgy érezte, visszaesett. Meglepetten, értetlenül, tétován bolyongott. Egyre letörtebben kóborolt, már nem akart látni senkit sem.

Magányosan ült egy erdő mélyén, amikor egy napon találkozott Valakivel, aki nem szólt semmit, de végtelen öröm volt a jelenléte. Lét prófétája fürdőzött az őt körülvevő sugárzó meleg aranyfényben. Behunyta a szemét és élvezte a végtelenséget, amelyet már majdnem elveszített. Amikor eléggé feltöltődött, belenézett Valaki szemébe és meglátta benne önmagát, önmagán keresztül érezte az egész lüktető, pulzáló Univerzumot. Egy pillanatra megszűnt körülötte minden. Eltűnt a múlt, nem létezett jövő, együtt lélegzett a Jelennel, hirtelen MINDEN-t tudott. Egy volt Valakivel és a Mindenséggel.

A végtelen boldog lebegés közben Valaki sejtelmesen megszólalt.

– Mondd el, mi bántja a lelked? Öntsd ki a szíved gyermekem!

– Ahogyan szemeid végtelen kék tengerében elmerülök, érzem, hogy mindent tudsz rólam. A múltamról, jelenemről, jövőmről… sőt, többet is látsz, mint amit én magam tudok, vagy valaha is tudhatok itt a Földön… – lehelte Lét prófétája.

Valaki sejtelmesen elmosolyodott és jelentőségteljesen bólintott.

– Így van. Mindent tudok rólad. A lelkek nyitott könyvek…

– Csak tudni kell olvasni bennük! – fejezte be Lét prófétája.

– Bizony! Egyek vagyunk! – helyeselt Valaki, aki most fehér fényben lebegett.

– Mondj valamit… – suttogta Lét prófétája.

– Mondhatok, de nem kell, mert amit mondanék, azt te is tudod! Mindent tudsz, a tudás benned van! Keresd önmagadban!

– Hála… – rebegte boldogan.

– Számtalan lélek még nem érett meg a szeretet megértésére, mert ezen a létsíkon nem vagyunk egy rezgésszinten. Még nem, még a Félelem nagyúr. De a hozzád hasonlók segítségével és összefogásával mind eljuthatunk a Nagy Egységhez! Folytasd, amit elkezdtél! Néha előfordulhat, hogy visszaesel, de nem az a dicsőség, ha sohasem buksz el, hanem az, hogy mindig felállsz és tovább folytatod! Az a dicső dolog, ha bevégzed a küldetésed! Ne törődj vele, ha elsőre nem sikerült, ne törje le a kedved mások hozzáállása, folytasd tovább akkor is, ha úgy érzed, semmi értelme.

– Miért? – kérdezte hitetlenül Lét prófétája.

– Azért, mert pont azoknak van szüksége a legtöbb szeretetre, akik a legjobban elutasítják azt. Látszólag nem történik semmi, esetleg a helyzet még rosszabbá is válik, de hidd el, elvetetted a Magot. Idővel kikel, csak Türelem kell hozzá. Jó Szándék nem hiábavaló. Idővel leomlanak a kőfalak! Engedd, hogy mindenki a saját ütemében fejlődjön, semmit sem kell erőltetni…

– Azt hittem, minden egyszerű lesz, hogy mindenki örülni fog, ehelyett…

– Csalódtál?

– Hm… nem tudom. Nem tudom, minek nevezzem ezt az érzést? Kezdetben a fellegekben repkedtem, minden érzés, minden napfelkelte, minden naplemente, a szivárvány, az eső, az első hó, a telihold látványa örömmel és hálával töltött el. Minden pillanat költőért kiáltott! Repkedtem, szálltam, határtalanul, végtelen. Ez egy napon lehiggadt bennem, s teljesen természetessé, megszokottá vált minden. Nagyon imádtam szabadon szállni, rajongani, imádni mindent… szeretni feltételek nélkül, aztán… most… – és elhallgatott.

– Mi változott meg? A Nap, a Hold, a szivárvány, a napkelte, a holdtölte, az eső, a szeretet, vagy…

– Még nem tudom, de keresem az okát… igazad van, nem a Nap, a Hold, a szivárvány, a napkelte, a holdtölte, az eső, vagy a szeretet változott meg, hanem a hozzáállásom… én változtam meg… – döbbent le Lét prófétája.

– Ne szomorkodj azért, ami eddig történt! Minden így van jól, így kellett lennie, szükséged volt rá a továbblépésedhez! A múlton különben sem változtathatsz, az már megtörtént! Most vagy az utadon, ne érdekeljen, mit mondanak mások. Nem számít, ha elítélnek, minden, amit Rólad gondolnak, őket minősíti. Mindenki azt vetíti ki a másikra, amit ő érez, amit hisz, amilyen lélek ő maga. A világ egy tükör, s mindenki azt kapja vissza, amit kibocsát!

– De ha én szeretetet bocsátok ki, akkor miért bántanak érte?

– Ezt is önmagadban érdemes keresned, ha téged bántanak, az azért van, mert megingott a hited! Önmagadban és a küldetésedben. Még nem tudod elfogadni teljesen…

– Oh… erre nem gondoltam…

– Talán megijesztett a változás és hogy ez mennyi vesződséggel járhat, de tudnod kell, hogy készen állsz az elrugaszkodásra. Terjeszd szét a szárnyaid és ontsd a tüzed, oszd szét magad, s örömöt, boldogságot, szeretet kapsz vissza! Lét prófétája minden segítséget megkap Léttől, fogadd el, engedd meg! Együtt sikerülhet! Eljutunk az Egyhez, újra érezhetjük Őt. Lét szívében végtelen öröm lakozik, ahol az örökkévaló súlytalan, semleges rezgéshullám tengerében egységben lebegnek a lelkek… Minden megtörténhet… ott minden Lét gondolatain múlik… A világegyetem Lét elméjében létezik minden, ami testet ölt, Lét tudatának valamely egyetlen szikrája, minden élő, és élettelennek vélt dolog és maga az ember is ezen gondolatok egyike, aki maga is képes a gondolkodásra. A valóság egy olyan struktúra, amelyben minden mindennel összefügg, kapcsolatban áll egymással, tudattal rendelkezik. Ezt add tovább, ezt sugározd magadból! Érezd a hálát, hogy te lehetsz Lét egyik prófétája! Üdvözöld az új lehetőségeket, és tudd, hogy nyugodtan követheted a szívedet és az álmaidat. A szeretetet tartsd a szemed előtt. Mutass példát! Azzal ösztökélsz másokat, ha elmondod, hogyan változtattad a gondjaidat győzelemmé, soha ne add fel az álmaidat! Emelkedj fel és menj tovább utadon!

Lét prófétája itta Valaki szavait, teljesen átélte a mondandóját, egyre jobban érezte magát, nemcsak a teste emelkedett fel a talajról, hanem a lelke is újból szárnyalni kezdett. Valaki ekkor boldog mosollyal szertefoszlott, szétosztotta magát az őt körülvevő térben, az érzés, amit árasztott ott maradt mindenütt.

Lét prófétája égre emelte a tekintetét. Örömkönnyek peregtek le az arcán, kitárta karjait, magába fogadta a Létezés összes érzését, a legalacsonyabb rezgéstől a legmagasabbig. Már tudta, mi a feladata. Hiszen a szeretet nem más, mint a MINDEN elfogadása, magunkévá tevése… Hálát érzett és mélységes, soha többé meg nem ingatható semleges szeretet érzést Minden és Mindenki, azaz LÉT iránt…

Brátán Erzsébet: Mi a szabadság? (videó)

Brátán Erzsébet - Szamszára

 

A szamszára szanszkrit szó, jelentése: létforgatag, avagy lélekvándorlás, mely az ismétlődő születés-halál körforgását jelenti. Vannak, akik ezt a szót a szenvedésre értik, mivel a lélekvándorlás magában hordozza a karmát. A karma is egy szanszkrit szó, jelentése: cselekvés. A karma a szabad akarat működési mechanizmusa, amely lelkünk testet öltésével fejti ki hatását, és törvényként hat szellemi fejlődésünk során. Avagy egyik tettünkből egyenesen következik a másik.

A Padma Purána szerint az univerzumban 8 400 000 létforma van, és a feltételekhez kötött léleknek ezek mindegyikében meg kell születnie. Miután a lélek (dzsíva) keresztülment e sok millió születésen, eléri az emberi létformát. Ekkor lehetőséget kap, hogy elkezdje az önmegvalósítás folyamatát. A védikus szentírások szerint, ha valaki elpazarolja az emberi létformát azzal, hogy életét csupán az érzéki élvezetek mámorának adja át, az ismételten rákényszerül az alacsonyabb létformákban való születésre. Az ember tehát a karmája eredményeképpen újra és újra megszületik, néha gazdag, néha szegényként, esetleg állatként vagy növényként.

Akadnak olyan vélemények, melyek ezt is tagadják, szerintük az emberi létforma többé sohasem lesz állativá…

Más tanok szerint a földi létezés maga a szenvedés, ami nem kerülhető el semmiképpen. Aki ugyanis nem szenved, az már nem is él…

Ha jól belegondolunk, lehet benne valami, hiszen nem kell mást tennünk, mint hallgatni, miről beszélnek az emberek. Ám ez folyik a média többsávos csapjából is, a tévéből, az internetről, az újságokból, a könyvekből, stb.

Ha sajog a lélek, keseregni kell…

Valami mindig akad, amiért szenvedhetünk, sírhatunk-ríhatunk. Ebből a folyamatos bánathalmazból az évezredek során csodálatos művek születtek, legyen az írás, próza, vers, könyv, zeneszám, mondóka, színdarab, vagy film. Az ilyesmire mindig több „vevő” akad, mint a „nyáltól csöpögő boldogságra”. Megfigyelhető, hogy amikor valakit valami nagy keserűség ér, akkor nem felvidulni szeretne, hanem tovább süllyedni, és nem vígjátékokat, humoros írásokat, vagy vidám társaságot keres, hanem olyasmit, amivel tovább süppedhet az önsajnálatba. Vagyis sírva vígad, mert annyira sajnálja önmagát, hogy ezt kellett megérje, ráadásul idegesíti, ha valaki boldog. A pozitív híradókat nem nézik annyian, mint a „rendes híreket”, melyek másról sem szólnak, mint arról, kik, hol, hogyan, mennyien, miért szenvedtek, haltak meg, különböző katasztrófákban, balesetekben, háborúkban, esetleg bűncselekmények áldozataiként, vagy kit, mikor, mekkora kár ért. Szinte faljuk a hasonló címlaphíreket, mert szörnyülködhetünk és átélhetjük mások fájdalmát… önmagunkat szenvedtetve.

Többnyire minden a saját gondolatainkon, hozzáállásunkon múlik. Vegyünk példának egy egyszerű utazást. Az egyik ember idegrohamot kap a sok körforgalomtól, a másik örül, hogy kanyargósan vezethet. Az egyik ember utálja a metrót, a másik élvezi, és kihasználja, hogy egyik végállomástól a másikig zötykölődhet rajta. Végtelen sok hétköznapi apró-cseprő példát lehetne felhozni, mennyit jelentene a pozitív hozzáállás. Ami azt jelenti, hogy elfogadjuk, ami van, nem kesergünk a múlton, tovább lépünk és nyugodtan keressük a kiutat, mert van. Ha nem gurulunk dühbe attól, ami van, hanem elfogadjuk, hogy úgy van jól és kész. Pont.

S máris nekünk könnyebb.

Valójában az lenne a feladatunk, hogy először felismerjük, megismerjük önmagunkat, igaz önvalónkat, és tudjuk, hogy mindennek oka van, tehát, ha változtatunk a szemszögünkön, fordulnak a körülményeink… azután azzá váljunk, akikké válhatunk. Mindenkiben rejlik egy nagy álom, amit mélyen dédelget, de nem meri előhozni, mert képtelennek tartja rá magát. Pedig pontosan az az álom az, ami jelzi, mivé válhatunk. Rajta, terjesszük szét szárnyainkat!

Ám valójában sokunkat hiába feszít belülről ez az álom, mely arra buzdítana, hogy kiteljesedjünk, még mindig nem bízunk benne, hogy valósággá válhat, és megtehetjük! Rálegyintünk: Áh, dehogy, miért éppen én, a senki, a kicsi, a…

Pedig igen, bárkiből bárki válhat, mindegy, honnan jött és mikor, számtalan példa akad erre is… Nézz körül, mindenütt élnek hús-vér emberek, akik kiemelkedtek valahonnan valamiért. A környezetük csodálja őket, de mégsem bíznak abban, hogy ők is képesek lennének erre. Naná, ugyanarra nem is, de mindenkiben buzog valami tehetség, csak éppen az álmaink megvalósulásáért tennünk is kell, nem elég várni, hogy majd magától megoldódik.

Ismerhetünk hajléktalan párokat, akik kitartó munkával, rendíthetetlen hittel kijöttek onnan, ahonnan nem sokan. Ma rendes lakásuk és saját vállalkozásuk van. Bebizonyították, hogy bárkiből lehet bárki, ha figyel a jelekre, megtudja, mi az. Számtalan film készült valós történetekből, amikor valaki valami nagy küzdelem árán nagy tettet hajtott végre, mint a mesében, amikor a szegény legényből király lesz. Ez nem csupán mese, átvitt értelemben megvalósulhat, ha teszünk érte, és rendíthetetlenül bízunk a célunkban.

Az EGY-ÉN a világegyetem kicsinyített mása, benne rejlik a MINDEN. Ez nemcsak az emberi létformára vonatkozik, hanem a magányos fűszálra, vagy az állatvilágra egyaránt. Tehát minden élőben benne rejlik a mindenség, s ha ezt tudja, bármivé válhat.

Ugyanaz az erő működteti az Univerzumot, a legapróbb, legdurvább atomtól a legbonyolultabb, legfinomabb részekig. Ugyanaz a MINDEN benne rezeg… ez az erő a tiszta tudatban bármikor elérhető, bárki előhozhatja.

S ha már egyszer ezt a folyamatot megértettük, és biztosan tudjuk, vajon onnan kezdve mindig úgy marad?

Áh, dehogy… amint lazul a hit, az önbizalom, vagy a pozitív gondolkodás, s megmételyez a kétely, mert hagyjuk neki, nem figyelünk önmagunkra, máris visszaeshetünk egy korábbi fokozatra. Fejlődésünk hasonló egy spirálhoz, melyben le-föl hullámzunk a haladás során.

Jómagam is megtapasztaltam ezt az érzést. Miután mélybe zuhantam, s lassan-lassan feljöttem a lépcsőn a talajszintig, azt hittem, sok mindent értek és legalább lefelé már nem lehet menni. Úgy véltem, ha már egyszer fenn vagyok, nem eshetek vissza… pedig pontosan érzékeltem, hogy csupán talajszintig jöttem fel a sötétből. A lépcső felvezetett, de ott nem szűnt meg, hanem megy tovább, bár a fényben már nem látszik olyan jól, de ott van, és végtelen… Imádtam azt a lépcsőt, ahol mindig megvolt a megfelelő segítség, mely eljutott hozzám.

Ám a fényben még labilisan mozogtam, még nem volt elég biztos az alapzat, amire épülhetett a kastély, ezért többször is átéltem a hullámvölgyet, újra, meg újra…

Néha egészen pontosan megfogalmaztam a problémát, de ha az ember éppen benne él, nem látja olyan jól, mint kívülről, felülről. Ezért nem működik az, ha mások „megmondják”, mert a biztos tudás egy fejlődési folyamat eredménye, ami egy belső utazás során tárja fel magát, és amikor már nem csak tudunk róla, hanem biztosan tudjuk, belsőből fakadó igényünk lesz a változásra, a feljebb lépésre. Az embernek elég megfigyelnie önmagát, mert folyton arról beszél, amin neki kellene változtatnia…

Előbb szemléljünk meg másokat, ott jobban átláthatjuk a helyzeteket, azután merüljünk bele önmagunk megfigyelésébe. Ugye, milyen igaz? Hiszen magunk is arról szeretnénk meggyőzni másokat, amit saját magunknak illene megtennünk. Az a jó, ha ezt már világosan észrevesszük. Akkor nem is akarunk meggyőzni másokat, mert tudjuk, hogy minden úgy van jól, és saját magunknak önmagunkkal van dolgunk. Mindenki önmagáért felel, önmagát neveli, javítja, fejleszti. Erre persze hatással vannak a tapasztalatok, az átélések, megfigyelések és környezetből kiszűrt élmények is. Ha tudjuk, hogy minden úgy van jól, akkor azt is érezzük, nem véletlen, hogy éppen ott vagyunk, ahol, és épp olyanok vagyunk, amilyenek. A világegyetemben semmi sincs véletlen, minden hat-kihat egymásra, csodálatos rendszerben működik. Mégis, amíg idáig eljutunk, de sokszor elesünk, és elhagy minden hitünk, picit megmártózunk a múltban, vagy a megpróbáltatások óceánjában, s megkíséreljük feladni, de valami mindig megment… a remény…

Brátán Erzsébet

Brátán Erzsébet - Az írás és a meditáció

Vannak, akik különösen nagy hangsúlyt fektetnek a meditációra, a folyamatos gyakorlásra, a mindennapi elmélyülésre. Ez lenne egy spirituális ember egyik legfőbb tevékenysége, mely által még a DNS is megváltoztatható, tágul a tudat, jobban megismerjük önmagunkat, vesszük a végtelen Univerzum üzenetét. Ha befelé sétálunk, határtalan boldogságra és kincsekre lelünk.

Azonban, ha velem találkoznak, akiről úgy vélik, spirituális ember vagyok, igen elcsodálkoznak, mert ha szóhoz juthatok, szinte levegő nélkül gyorsan beszélek! Lendületesen. Persze, repkedek az örömtől, ha olyanokkal találkozom, akiket szeretek, vagy annak lehetőségétől, ha elmondhatom, amire az évek során rájöttem. Mindig úgy éreztem, egyik feladatom a tanítás, mint persze mindannyinknak.

Tanítás-tanulás, folyamatos körfogás.

Egy mester szerint földi életeim egyik utolsó inkarnációjában élek, nem kell már sokszor jönnöm, nyugalom és bölcsesség árad belőlem. Persze, „az életben” nem ismer… mert igaziból nagyon intenzív vagyok, mindent átélek a végletekig, benne vagyok a játszmában rendesen. Erre azt felelte, mert a jelenben vagyok! Ezt tőle hallottam először… És milyen igaz! Amibe teljesen beleadjuk magunkat, abban teljesen benne vagyunk, olyankor eszünkbe sem jutnak múltbéli sérelmeink, vagy a jövőért való aggódásunk. Az pedig, hogy minden írásom spirituális üzenet, annyiban igaz, hogy az írásokat a fejemben képként látom…, ha pedig a hangról van szó, azt a fejem körüli körülbelül egy méteres körben balról fentről „veszem”. Mindenki médium, aki ír, vagy valamilyen más módon közvetít. Érzem, hogy rácsatlakoztam egy csatornára, ahonnan folyamatosan áramlik az újabbnál újabb írnivaló. Tehát médium vagyok, bár picit félve mondom ki. Ez is csak egy címke, amihez már sokféle ítélet társult…

Sohasem akartam semmi sem lenni, se versenyezni, sem közvetíteni, vagy valami ilyesmi, mégis azt teszem. Ez a küldetésem. Ezt pedig a negyven évig tartó mindent átélésem utáni összeomlással a hátam mögött mondom.

Hogy nem sokszor kell jönnöm?

Nos, igen, lehet benne valami… hiszen jól emlékszem, gyermekkoromban azért akartam sok hibát elkövetni és nem teljesíteni a karmám, hogy még nagyon sokszor visszajöhessek ide, annyira szeretek itt lenni!

És mégis… az ember nem odázhatja el a bevállalt feladatát…

Ám mostanában, életem harmadik szakaszában, amikor írásaimon keresztül szólhatok az emberekhez és néha még egy-egy előadásra is felkérnek, igyekszem komolyan beszélni, mégsem bújhatok ki a bőrömből… Úgy beszélek, hogy lábam sem éri a földet, de szó szerint nem érzem a talajt magam alatt. Emelkedetten adom elő a mondandómat. Jobb lenne persze nyugodtan, lassan, tagoltan, mint egy igazi előadó…

Ilyenkor javasolják a meditációt…

Nos, igen… a meditáció… már megint a meditáció!

A meditáció valójában koncentrációt jelent. Az az igazi számomra, amikor egy nyüzsgő nagyvárosban fejem fölött lótuszülésben szemlélem a csodálatos élet minden megnyilvánulását, de úgy, mintha én csak a néző lennék a színházban. Ez a meditáció.

Hagyományos módon nem tudok meditálni, de időm sincs hozzá…

Hogy mégis mi köze az írásnak a meditációhoz?

Említettem a médium szót… aztán ráleltem egy idézetre: 

„Az írás a meditáció egyik formája”

Hát persze! Hiszen amit ihletnek nevezünk, az maga a hang, ami üzen, hogy mit írjunk! Az íráson keresztül lettem felkészítve a küldetésemre. Az írásokban olvashatják azt, amit nekem üzentek, akiknek éppen arra van szükségük! Írás közben bűvös felhőben élek, finom illatot érzek, boldog vagyok! Amikor készen van egy-egy mű, elégedetten hátradőlök.  Ha másnap visszaolvasom, akkor még mindig benne élek. Ha azonban két hónap múlva előveszem, számomra is találhatóak benne új dolgok, és még magam is elcsodálkozom, hogy ezt valóban én írtam?

– Áh! Dehogy… csak a kezem adtam hozzá!

Örülök! S ha jól belegondolok, akkor szinte mindig meditálok, hiszen öt éve egyfolytában írok…

„Az írás a meditáció egyik formája”

Így MEDITÁLOK!

Brátán Erzsébet

Brátán Erzsébet - Amilyen párt vonzol

Az a mondás járja, hogy pontosan olyan párt vonzol be magadnak, amennyire értékeled önmagad!

Nos, hogy ez mennyire igaz, arról mindenki maga is meggyőződhet.

A külvilág egy tükör, melyben önmagunkat látjuk. A másik ember is tükör, de hogy mennyire jó tükör egy igazi társ, aki az aurádban él, akivel nap, mint nap együtt lélegzel, azt már mind tudjuk. Bár, ha a társ nem megfelelő, sokan azt gondoljuk, hogy vele van a baj. Pedig nem…

A társad a legjobb és legtisztább tükre annak, amilyenre te tartod magad. Ha haragszol magadra, haragszik rád és tovább sorolja a hibáidat. Ha nem veszed észre erényeidet, mindig csak azokat sorolod, amelyek nem tetszenek benned, azt fogja szajkózni. Olyan kegyetlen és kíméletlen tükröt tart eléd, amit nem biztos, hogy kibírsz. Ekkor következik be a válás. Elhagyod, mert nem bírtad elviselni, hisz tűrhetetlen volt, amit művelt. Mindent megmutatott, amit nem akartál észrevenni.

Ekkor történik a legnagyobb pofára esés… ugyanis, ha ezek után mégis újra összehoz a sors valakivel, de te közben semmit sem változol, érdekes módon ugyanolyan kegyetlen és kíméletlen párt fogsz találni. S ez mindaddig így lesz, amíg nem veszed észre, hogy mindenért te magad vagy a felelős, te magad vonzod be a saját tükrödet.

Tehát, ha olyan tükröt szeretnél, amibe szívesen nézel bele, változz te magad, és teremtsd meg azt! Nagy igazság, hogy neked kell változni, és akkor változik a körülötted lévő külvilág és az emberek, hiszen, ha minden tükör, akkor csak azt adják vissza, amit te magad bocsátasz ki…

Erre aztán felkapják a fejüket a szkeptikusok és azt kérdezik:

Ezer példát is tudnék felhozni, amikor egy szelíd, kedves, aranyos teremtés férje egy undok, kötekedő, rosszindulatú, önző akarnok, nem hiszem, hogy erre vágyott volna az a kedves hölgy…

Persze, hogy nem erre vágyott, hanem arra, hogy ha ő kedves, rendes mindenkivel, akkor vele is azok legyenek, és bár ezt megkapja másoktól, de akitől a legjobban szeretné, az élete párjától nem.

Miért?

Aki nem tartja magát méltónak másra, az undok párt vonz. Ez egy kettősség az EGY-én életében, még a mondásban is benne van: Ellentétek vonzzák egymást! Ez a köztudattal ellentétben nem arra vonatkozik, hogy a hölgy a pozitív és a párja a negatív, sokkal inkább a kedves rendes aranyos hölgy belső lelkivilágának kettősségére. Az ilyen hölgy "bocsánat, hogy élek típus", vagyis saját magát nem tartja semminek, mindenki mást szeret, mindenki előbbre való önmagánál. Ezért olyan párt vonz be, amire tartja magát, az pedig egész álló nap a fejéhez vágja, amit ő maga gondol saját magáról.

Érdekes ez a tükör… talán éppen arra vár, mikor unja meg?

S igen, mikor befejezi, avagy másképp gondol önmagára, mindjárt változik a kapcsolata (is)…

Nézzük a másik oldalról. Az önző akarnok szelíd, kedves rendes párt vonz be, aki némán tűri a szemétségeit. Ő pedig nem javul, sokszor akarata ellenére is bántani kényszerül a másikat.

Miért?

Nos, a tükör effektus miatt. Ő azt gondolja saját magáról, hogy egy kedves, rendes, csendes, szelíd, akinek mindig igaza van… s azt kapja vissza.

Tükröm-tükröm, mondd meg nékem…

Brátán Erzsébet

Brátán Erzsébet - Eredet

Az embert mindig érdekelte valódi eredete, folyton feltette a kérdést:

Honnan származunk, hogyan és miért születtünk?

Miért élünk?

Mi célja az életnek általában, és mi egyénenként?

Biztosan mindenkinek van küldetése? S ha igen, ebben ki dönt?

Miért éppen a Föld bolygón élünk?

Tényleg egy felsőbb erő teremtett bennünket? S ha igen, ki az?

Mit jelent, hogy Isten egy szikrája bennünk van, s mi magunk is teremtők vagyunk? Valóban a saját képére formált minket?

Ki az Isten?

S mikor kapunk eme kérdéseinkre választ?

Nos, bármi felmerül ezzel kapcsolatban, egyre több kérdés halmozódik fel, amire nem találjuk a választ…

Mióta az ”eszünket tudjuk”, ez foglalkoztat minden embert, még azt is, aki nem vallja be, de életében legalább egyszer biztosan felmerült benne is a kérdés, csak miután nem talált rá kielégítő választ, jobbnak látta szőnyeg alá söpörni.

Vicces lenne ismerni az élet végtelen láncolatát egészen az egysejtűektől a mostani formánkig. Márpedig, ha itt és most létezünk, akkor az egész láncolaton végig kellett mennünk, őseinknek életben kellett maradniuk ahhoz, hogy ezt a kérdést feszegethessük. Bennem már gyermekkoromban felmerült az eziránti igény…

S fejlődés közben persze egyre tudatosabbá válunk, mert az ember mindent TUDNI akart és akar folyamatosan, a tudás iránti igény, a tanulási vágy belénk kódolt… akár a fejlődés.

Ezért kutatunk, ásunk, fúrunk, nyomulunk állandóan előre, hogy minél többet és többet megtudjunk. Valahol ugyanis érezzük, hogy minden tudás a miénk, csak éppen itt, emberi mivoltunkban valamennyit a feledés fátyla borít…

Éva is ezért szakított almát a tudás fájáról…

De nézzük a jelenlegi embert…

Az évmilliók során életünk eredetére rengeteg elmélet született, s minden kornak megvolt az adott tézise, melyet megtanítottak utódaiknak. Persze a maga módján mindegyik logikusnak tűnt mindaddig, amíg egyszer csak sántítani nem kezdett, mert felsejlettek újabb tételek, másféle ismeretek is előbukkantak.

Sokáig tartotta magát a teremtés, majd később vele együtt az evolúció elmélete is, s még ma is tartja, bár ismét előtérbe került a teremtés elmélete, hisz minden olyannyira passzol egymáshoz, hogy azt egy igen erősen fejlett tudatnak kellett így rendeznie, nem lehet véletlenszerű…

Sokan állítják, hogy nem a Földön születtünk, de ez a Föld a végzetünk. Ezt alátámasztani látszik, hogy a földi klímát mezítelenül nem bírjuk elviselni, már egészen a kezdetektől fogva valamiféle állatbőrökbe, később ruhákba burkoljuk a testünket. Sem a téli hideget, sem a nyári forróságot nem tűrjük el ruhátlanul. S lám, a barlanglakás után mennyi építményt hoztunk létre, hogy elbújjunk a néha zordnak megélt klíma elől.

Tehát valamikor valaki/k idetelepítette/telepítették az embert?

Miért?

Vajon melyik hipotézis áll közelebb a valósághoz?

Az ember szívesen merül el az éjszakai égbolt csodálatos mélységeiben, olyankor gondolatai szárnyán idő utazik a végtelen időtlenségbe, a semmibe/mindenbe. Valahol keresi a saját csillagát, és meg van róla győződve, hogy van… Akkor döbben rá, hogy picinyke léte talán még egyetlen porszemet sem jelent a hatalmas és végtelen világegyetemhez képest. S ha emberi elménk egyáltalán el tudja képzelni, mennyire határtalan az egész multiverzum, hát nehéz elhinni, hogy csekélységünk is hat, kihat rá, sőt mindenre. Vagyis minden mindennel összefügg, és egy ember léte, tettei, gondolatai is hatást gyakorolnak a világmindenségre, sőt, még az is, ha egy pillangó meglebbenti leheletnyi szárnyait. Ezt nevezzük pillangóhatásnak…

Pedig már tudjuk, egy felsőbb energiaszinten mind egyek vagyunk, az Egy csodálatos és végtelen megnyilvánulásai. (de mindig az a kérdés, hogyan lehetséges? – mert emberi aggyal elég nehéz felfogni ezt a végtelen határtalanságot és egységet)

Bármi történik, felfelé tekintünk, onnan várjuk a megoldást. Tudjuk, van ott valami, sőt, inkább valaki, aki hatalmasabb, értelmesebb nálunk, szellemileg, rezgésszintileg is felettünk áll, de kapcsolódunk hozzá, mert segít, ha kérjük, azaz feltételek nélkül elfogad, szeret minket.

Ezt meg is tapasztaljuk…

Ki lehet ő?

Isten?

Egy szellemi erő, energia?

Minden esetre személyiséget tulajdonítunk neki, mert érezzük, hogy így van, hisz mi magunk is egységünk ellenére külön-külön személyiségek vagyunk.

Mi a helyzet az őrangyalokkal? Tudjuk, hogy szellemi erők vigyáznak ránk és végigterelnek földi utunkon. Tudjuk, hogy a teremtőnk követei, mert vele közvetlenül nem tudunk kommunikálni, ugyanis olyan erősen magas a rezgésszintje, amit nem bírnánk elviselni. Miért fontos a Teremtőnknek és segítőinek, hogy a karmánkat beteljesítsük? S ha nem teljesítjük, megkapjuk újból. Addig-addig kell visszajönnünk, amíg le nem tudunk mondani az anyagi világ hívságairól… vagyis vissza „kell” jutnunk a legtisztább szeretetbe… a legmagasabb rezgésbe, - de miért távolodtunk el? Hogyan lehetséges, hogy minden élő ilyen sokat nyom a latban? Ez a tanulóbolygó, a tanuló és fejlesztő szint, iskola, anyagi szinten…

Miért törődnek velünk? Mert tőlünk is függ az ő fejlődésük, továbblépésük? S ha eljutottunk egy magasabb szintre, mi is feljebb léphetünk? S mi lesz, ha eljutunk a legmagasabb rezgésbe? Kezdődik minden elölről? Újra távolodunk, majd visszatérünk?

Vajon a teremtőnk csak egy, vagy több?

A teremtő erő szintjén egyetlen központi személyiség létezik, és irányít, vagy igazak az ősi mitológiák, ahol több istenséget is ismertek, megneveztek? S mivel egyensúlyban kell lennie mindennek, létezik a pusztító erő is? No, és belőle is csak egy van, vagy több? Vagy a teremtő erő és a pusztító erő együtt alkotnak egységet?

De őket ki teremtette?

Olybá tűnik, hogy a multiverzumban minden alatt és fölött létezik valami, vagy valaki… egészen a végtelenségig és MINDEN nagyon összerendezett, milliméter pontossággal megtervezett, semmit sem bíztak a véletlenre.

Vajon ki kezdte ezt az egész létezést és miért? De ha kezdte valaki, akkor kellett már lennie valakinek és valaminek az előtt is…

Örök körforgás…

Honnan eredünk tehát?

A Teremtés elmélete szerint az első emberpártól, Ádámtól és Évától származunk, mely tényt igazolja, hogy genetikai szempontból egy ősanyától származunk, bár a Biblia sem tagadja, hogy akkoriban másféle emberek is éltek a Földön.

De kik voltak ők? - És kik vagyunk mi? – anyagi szinten.

Különböztünk, vagy volt/van közünk egymáshoz? (ha egyek vagyunk mindennel…)

Belőlük fejlődtünk tovább, vagy velük párhuzamosan éltünk?

Vajon az utódaik még ma is közöttünk élnek?

Ki írta a Bibliát és miért?

S kinek állt szándékában elhallgatni részeket belőle, pláne miért?

Az evolúciós elmélet szerint az élővilág összetétele folyamatosan változik, a fajok folyamatosan átalakulnak, új fajok keletkeznek, mások pedig kihalnak. A változások egy része esetleges, véletlenszerű. Pl. természeti katasztrófák hatására fajok tömegei tűnhetnek el (eljegesedés, felmelegedés, kiszáradás meteorit becsapódás, özönvíz). Az evolúciós változások más része adaptív: a létért való küzdelem során fajok tömege képződhet, pl. egy-egy élőhely újbóli benépesítésekor.

Az idegen civilizációs elméletek szerint ie. 11.000- 450.000 a földön kívüliek egy csoportja, az annuakik, a Földön akkor élő humanoidokat gén manipulálták, hogy gyorsabban fejlődjenek, irányíthatóak legyenek, s hogy rabszolgaként munkára foghassák őket. Mivel a Föld ásványi anyagait, többnyire aranyat bányásztak, kellettek az engedelmes munkások. Bizonyára lehet benne valami, ha még a nevüket is tudjuk…

Ám, ha később képesek voltak esetleg keveredni velük, akkor az azt jelenti, hogy a génállományunk nagyon is hasonló volt az övékéhez, avagy az akkori ember, bár meglehet, a fejlődésnek egy alacsonyabb fokán, de már ember volt, s talán, bár évezredek múlva, de magától is eljutott volna idáig. (Itt még az is felmerül, hogy az akkori ember tudott-e gondolkodni, avagy csak egy ösztönlény volt? S ha az volt, hogyan került belé a tudat? Ki vállalta a szerepet, hogy az legyen, aki?)

Állítások szerint többféle idegen faj is alakított az emberiség formáján… sőt, különböző civilizációk saját népcsoportokat hoztak létre. Az már tény, hogy a Vízözön után hirtelen rohamos fejlődésnek indult az ember, nagyon valószínű, hogy többször is „besegítettek” az idegenek, ráadásul tanították őket. Ezt igazolják a barlangrajzok, kőbe vésett hieroglifák, az előkerült használati tárgyak és az egyéb ősi maradványok.

Az evolúciós elméleteknek valóban ellentmondani látszik, hogy néhány ezer év alatt több százmillió éves fejlődésen ment keresztül az ember. Ráadásul a DNS struktúrája sokkal bonyolultabb, mint illene, ha azt vesszük, hogy létezik evolúció attól az őstől, mely állítólag a majom és az ember közös őse volt. Azon kívül az is irreális, hogy alig 13.000 év alatt egy embertípusból „merő véletlenségből” kialakult néhány radikálisan eltérő faj: fehér, sötétbőrű, kaukázusi, északi, vörös, stb., és akkor még nem beszéltünk az óriási méretű embercsont leletekről… (melyeket még ma is foto shopnak vélnek a rengeteg hamisítás és a nem kellő figyelem, raktározás, megőrzés, vagy a vizsgálat hiánya miatt…)

Azonban az is tény, hogy az antik korokban a legtöbb vezető hosszú nyújtott koponyával rendelkezett, vagy kétszer akkora méretű volt, mint az emberek. S nemcsak testi, hanem szellemi szinten is felette álltak az akkori népeknek, akik ezért isteneknek nevezték őket. Annak megfelelően bántak velük, teljes hódolattal, alázattal és engedelmességgel viseltettek irántuk.

Pl. Ehnaton, Egyiptom uralkodója (i.e.1378-1350) is óriás volt.

Gondoljunk a minden kultúrában fellelhető óriásokról és törpékről szóló mesékre! Nem zörög a haraszt…

A hatujjú óriások, akik közül valószínűleg csak a férfiak jöttek ide, (meglehet keményen dolgozni, kitermelni és maguk alá gyűrni az embert) a földi nőkkel keveredve az évszázadok során eltörpültek. Míg az emberek nőttek, de utódaikon, akik hat ujjal születnek, néha még ma is előbukkan az „eredet”. Még a környezetemben is ismerek egy-két ilyen embert… Ősi legendák szerint eme emberekből tudósok, sámánok, mágusok lettek…

Ha a régészeti leleteket kutatjuk, óhatatlanul eljutunk a piramisokhoz is, az embereket évezredek óta foglalkoztatják rejtélyeik, melyekről mára kiderült, hogy nem (csak) sírkamraként szolgálnak, hanem üzennek az őket követő civilizációknak, vagy éppen spirituális fejlődés helyszíneként működtek (lásd Szakkara). Dióhéjban annyit, hogy milliméter pontos gonddal megtervezett építmények, melyeket még ma sem tudnánk ilyen precízen megépíteni, ráadásul ellenállnak mindenféle földrengésnek, egyszóval az idő vasfogának. Jelzik a tavaszi napfordulót, tökéletes az elhelyezkedésük, csillagképet formálnak. Valamint a Földet átívelő teljes hosszban különböző szakrális helyeken különös üzenetek helyezkednek el, mintha valaki direkt így szerette volna (Húsvét szigetek, Gíza, Stonehenge, Machu Pichu, stb.)

Nem beszélve a Szfinxről, mely pontosan megmutatja, hogy a Föld 26.000 éves ciklusában merre járunk éppen, jelzi az elhelyezkedését. A Szfinx maga is egy külön rejtély, melynek a fülében lévő kamrában állítólag olyan iratokat lelhetünk, melyek az emberiség múltjáról rejtegetnek ismereteket, hogyha előkerülnének, alapjaiban rengene meg minden eddigi elméletünk.

Néhányan egyetértenek a feltevéssel, miszerint az emberiség a Szíriusz csillagrendszeréből származik. Érdekes, hogy az afrikai dogonok állítólag őseiktől örökítik át ezt a tudást utódaikra, melyet az istenek tanítottak meg nekik még az ókorban. Az istenek, akik keverékek, űrhajóval érkeztek, hogy tanítsák a dogonokat. Akik még ma sem jutottak el a mai civilizált ember szellemi szintjére, nincsenek csillagvizsgálóik, mégis tökéletes pontossággal firkálják a homokba még a gyermekek is a Szíriuszt és annak bolygóit, valamint az ellipszis alakú röppályát, melybe meglepő pontossággal jelzik a Szíriusz helyét…

Ezek mellett egyre-másra előbukkannak más feltevések is.

Pl.: Egy másfajta idegen civilizációs elmélet szerint a földön kívüliek közöttünk élnek, sőt, odáig elmegy, hogy azt állítja, nemcsak az ember, hanem minden, ami a Földön él, tőlük származik, ők hozták ide. Ráadásul a vezetők most is félig ember, félig hüllő lények, vagyis kékvérűek (a vércseppek megszárítva kékes színt adnak), mert a vérük réz alapú, míg a mienk piros, mert vas alapú, sőt a hétköznapi embereknek 10-15 %-a hüllő, avagy mi is hibridek vagyunk. Ezt a magzati fejlődés kezdetén az anyaméhben kialakuló hüllőformával is alátámasztja, mivel az alap DNS a hüllőktől származik, míg az evolúciós elmélet szerint a magzati életben a fejlődés végigmegy a törzsfejlődésen.

Nahát! Tényleg nem zörög a haraszt… most eszembe jutnak a sárkányokról szóló népmesék, melyben a hétfejű sárkány elrabolja a királylányt… Érdekes…

Mikor megírtam a „Mézeske kalandjai a sárkányokkal” című mesekönyvemet, egyik kiadó kissé morbidnak találta, hogy a sárkányfiú macilányt rabol feleségnek. Miért, ha királylányt rabol el, az természetes?

Ezen elmélet szerint az ember őshazája a Lant (Líra, Lyra) csillagrendszer. A „tiszta vérű” emberi faj valamint a Földön megtalálható emlősállatok származási helye a Lant, vagy más néven a Líra csillagrendszer.

(A Lant csillagképet az i. sz. 2. században élt Klaudiosz Ptolemaiosz görög csillagász már besorolta az akkoriban felfedezett negyvennyolc közé, s ma is számon tartják a a Nemzetközi Csillagászati Unió által elismert nyolcvannyolc csillagkép között.

Legfényesebb csillaga α Lyrae - Vega, az égboltunk egyik szintén legfényesebb csillaga. Az északi féltekén a Líra csillagkép tavasztól őszig látható, míg a déli féltekéről csak a téli hónapokban, az égbolt alján pillanthatjuk meg.)

A hüllők származási helye az Alpha Draconis csillagrendszer, mely Magyarországról egész évben látható. Ők egy tökéletes faj, DNS állományuk évmilliók alatt semmit sem változik.

Ez a két utóbbi elmélet azért is érdekes, mert mint említettem, mindig felfelé tekintünk, a csillagok különös varázslattal hatnak ránk. Talán keressük a csillagunkat?

Itt jön a képbe megint a Gízai Nagy piramis:

A Nagy Piramis a 30° szélességi fokon fekszik (valódi érték: 29°5845”; ez kevesebb, mint 5 km-es eltérést jelent).

Az Egyenlítő és az Északi-sarkpont közötti távolság harmadánál, világ középponti elválasztó vonalán fekszik, ha egy függőleges vonalat húzunk rajta keresztül, a tőle keletre eső földterület pontosan egyenlő lesz a vonaltól nyugatra esővel. A piramisban lévő 4 kürtő („szellőzőjárat”) i. e. 2500 körüli időkben négy olyan csillagra mutattak, amiknek az egyiptomi mitológiában jelentős szerepük volt. A négy nyílás mindegyike a délkör irányába tájolt: kettő északi irányba néz, kettő délnek. A jeles csillagokat abban az időpontban veszik célba, mikor azok átkelnek az égboltot kettészelő észak-déli meridián, vagyis a délkör képzeletbeli vonalán. A Királyné kamrájából induló északi kürtő a Kismedve (Ursa Minor) csillagképhez tartozó Kochab (Beta Ursa Minor) csillag felé, a déli a Nagy Kutya (Canis Major) csillagkép Szíriusz csillaga felé mutatott.

A Király kamrájából induló északi nyílás a Sárkány (Draco) csillagkép legfényesebb csillagára, a Thuban-ra (Alpha Draconis), a déli pedig az Orion öv bal szélső, legfényesebb csillagára, az Al Nitak-ra (Zeta Orionis) nézet.

Nocsak… A Szíriusz az Orion és az Alpha Draconis?

Talán csak nem? Csak nem mindháromnak van valami köze a földi élethez? Márpedig véletlenek nincsenek… mára már tudjuk, hogy a legendáknak bizony van valóságalapjuk.

Nézzünk egy kis mitológiát: A csillagkép a görög mitológia egyik alakjáról, Ladónról, a kígyótestű, százfejű sárkányról kapta a nevét. Ladón a Heszperiszek kertjében őrizte azt a fát, melyen az örök ifjúság és halhatatlanság aranyalmái teremtek (fa és almák?), ráadásul ő őrizte Gaia, a földanya gyermekeit is. Az aranyalmafát Héra kapta nászajándékul Gaiától, amikor férjhez ment Zeuszhoz. A sárkányt Héraklész ölte meg a tizenegyedik munkájával, amikor el kellett hoznia az aranyalmákat a Heszperiszektől. Héra tette fel a sárkányt az égre jutalmul.

Ez ismét több mint érdekes…

A jelenlegi Föld felszínét benépesítő emberek állítólag két faj keverékei, a Líra-i tiszta vérű embereké és Draco-i hüllő sárkányoké.  

Már csak azt nem értem, hogyan tud egy hüllő faj keveredni az emberi fajjal? Vagy ezek emlős hüllők? (bocs.) Na, jó, genetika… no, de a DNS-ük hasonló az emberéhez, vagy megy a nélkül is? Génmanipuláció?

Minden esetre nehéz elhinni, de nem lehetetlen…

Az viszont nagyon érdekes, hogy megpróbáltam pár állat magzati fejlődéséről képeket keresni, és sehol sem találtam semmit, egyelőre… mindenütt az emberi embrió fejlődéséről találunk képeket, melynek a kezdeti stádiumában valóban felismerhető a hüllőforma, még a kopoltyú és farok is látszik… (ami ugye egy állatnál nem meglepő…)

Ezen kívül több könyv is napvilágot látott ebben a témában, hiszen tényleg mind az eredetünket keressük. Talán éppen belénk kódolták ezt is? Az Univerzumban semmi sincs véletlen, minden gondosan és pontosan megtervezett…

Valahol érezzük, hogy tudnunk kellene, hogy nem olyan egyszerű?

Egyik ilyen könyvben egy pszichológusnő írja le a hétéves kisfiúval készült riportját. Megdöbbentő dolgokat olvashatunk benne. A kisfiú pontosan emlékszik arra, szellemi szinten ki ő valójában, és olybá tűnik, az „idegenek” rajta keresztül akarnak üzenni nekünk.

Még napestig sorolhatnám a témában megjelent műveket, de eredetünkre egyikben sem kapunk „igazi” választ. Talán majd távozáskor minden megvilágosodik, akkor rájövünk, honnan származunk és miért?

Nézzük, mit vettünk át „teremtőinktől”?

Nincs új a nap alatt…

Büntetőbolygó?

Hallottunk már a büntetőbolygó elméletről is, mely szerint ide száműztek minket, hogy tanuljunk, javuljunk.

S ebben is lehet valami, gondoljunk csak Ausztráliára… mi is megtettük…

Rabszolgatartás?

Az idegen civilizáció elmélete szerint rabszolgának akarták az embert, illetve azért hozták létre, hogy őket szolgálják, de hiszen ez is a vérünkben van… az emberek a fejletlenebb létformákat mindig is uralmuk alá hajtották, s ezen mit sem változtattak az eltelt évezredek…

Génmanipuláció?

Igen, ez sem áll távol tőlünk. A „fejletlenebb” létformákat mi is manipuláljuk, kísérletezünk velük.

Pl. egerek, patkányok, tengerimalacok, kutyák, macskák, majmok… s csak félve jegyzem meg, az ember is…

Itt megint eszembe jutnak az ősi mitológiák, melyekben különböző szörnyekről olvashatunk, meglehet nagyon is igaz történeteket: Minotaurus, sellők, kentaurok… avagy az idegenek, a teremtőink kísérleteztek a fajok keverésével, hogy létrehozzák a célnak legmegfelelőbbet?

Klónozás?

Dolly bárány… - és mi az, amit még nem tudnunk?

Szervkereskedelem, szervátültetés, szervek kifejlesztése őssejtekből…

Nos, tehát „vérünkben” van mindez…

Ha ők teremtettek minket, „örököltük” tőlük ezt – is…

Az idegenekről pedig bármennyire is állítjuk, hogy idegenek, nem azok, legalábbis számunkra nem. Nagyon is rokon lelkek lehetnek, hisz rájuk hasonlítunk, ha ők formáltak minket, saját képükre alakítottak.

S a teremtett lényt aztán útjára bocsátják, ha már önállóan is képes reprodukálni önmagát…

Azután szép lassan továbbfejlődött és túlnőtt azon, amiért létrehozták?

A rabszolgák felszabadultak…

Túlnőttek azon, amiért létrehozták őket… vagy eleve ez volt a cél?

S gondolataik irányításával teremtőkké váltak… vagy mindig is azok voltak?

Vajon melyik elmélet igaz?

Vagy ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi?

Az bizonyos, hogy egy magasabb intelligencia tervezte lét a miénk (is)…

Eddigi ismereteink szerint a megtestesült lélek egyedül azon a planétán képes életben maradni, amelyikre leszületik, anyagi formája az ottani életkörülményekhez alkalmazkodik.

Akkor mi hogyan kerültünk ide?

Tényleg úgy telepítettek ide minket, mert például a klíma és a körülmények hasonlóak voltak, alkalmasnak tűntek az itteni élethez? Mégsem bírjuk teljesen, mert ugye ruhátlanul a szabadban nem lennénk képesek túlélni?

Avagy itt éltünk eredetileg, de beavatkoztak a genomba és attól váltunk érzékenyebbé?

Tehát nem véletlenül vagyunk itt, mi, emberek… akár ide telepítettek, akár eleve itt születtünk, csak a génmanipuláció miatt érzékennyé váltunk, már mindegy is, ezen nem lehet változtatni, el kell fogadni, itt vagyunk…

S ha már itt élünk, kihasználjuk, tanulunk, fejlődünk, igyekszünk jobbá válni.

Vagyis bőven van dolgunk…

Már csak azt nem értem, hogy mennyire múlik mindez a szabad akaratunktól?

Eddigi kutatásaim ui. arra tereltek, hogy a földi létet magunk választjuk, persze minden egyenes következménye a régi tetteinknek. Avagy a karma…

Földünk sohasem volt kihalt, úgy tűnik eleve úgy született, teremtették, hogy alkalmas legyen az életre. Eddig legalább tizenkét hozzánk hasonló, ha nem fejlettebb civilizációról tudunk, de ez nem zárja ki, hogy jóval több is volt, van, lesz. Meglehet, még mindig itt vannak az előzőek, akik már annyival fejlettebbek nálunk, hogy még nem értenénk meg egymást, ezért nem tudunk velük kommunikálni. Vagy mégis? Mi van, ha valóban köztünk élnek, és észre sem vesszük őket, mert annyira hasonlóak vagyunk? Már csak az a kérdés, hogy ők tudják-e magukról, kicsodák?

Elképzelhető, hogy az a cél, hogy a rezgésszintünk egyre emelkedjen, de a fejlettebbeké már annyira magas, hogy egy felettünk lévő dimenzióban élnek itt és most. A párhuzamos univerzumok elmélete szerint ez sem kizárt…

Vicces lenne ismerni az élet végtelen láncolatát egészen az egysejtűektől a mostani formánkig. Márpedig, ha itt és most létezünk, akkor az egész láncolaton végig kellett mennünk, életben kellett maradnunk ahhoz, hogy ezt a kérdést feszegethessük…

Brátán Erzsébet