A hang
a hang,
a nő hangja
elér odáig, addig,
fáradtan száll alá
a görög homokba
felfedezi a márványt a férfiban,
titkát, ahogy leoldja az
archaikus mosolyt,
a hajnali tengerhez zarándokol,
majd törülközik a mediterrán szélbe
reped a márvány,
a márványban megrémül a férfi
aztán a halászok megérkeznek,
dalaikba foglalják a reggelt,
részeg pásztorok a késnek adják
ártatlan bárányaikat
hiába kék ég és béke,
mert hamis a béke kékje,
amíg fekete madarak szárnyalnak odafenn,
a hang megriad,
a hang a nőé,
a hang a nő keze
a kéz nézi a márványból kimetszett
férfi arán az álom nyugalmát,
a férfit madár őrzi,
a madár éles csőre a nő kezébe vág
a hang megriad
elhozza magával
haza az út porát
Mikor
csöndjeidbe csobban
a zokogó kő lelke,
Istenhez fohászkodsz:
óvja s hozza vissza
hős Odüsszeusz
bolyongó hajóját
a várakozó partra.
a zokogó kő lelke,
Istenhez fohászkodsz:
óvja s hozza vissza
hős Odüsszeusz
bolyongó hajóját
a várakozó partra.
nikoka 
