B.Tóth Klária - Klári néni és a házasság

Klári néni a nagyon kevés igaz emberek egyike volt. Rajongtak érte tanítványai, szerették rokonai, tisztelték  szomszédai. Derűs lénye beragyogta az egész kerületet.

Nem ment férjhez. Szülei halála óta egyedül élt, de mindig odavett valakit, akin segíthetett. A kertben nap mint nap szomszéd gyerekek játszottak, mintha a saját unokái lettek volna. Én mindig csak mosolyogva láttam őt, nem is tudok rá másképp visszaemlékezni.

Nyugdíjas volt már, mikor kedves szomszédasszonya megbetegedett. Ahogy súlyosbodott az állapota, nem engedett magához senki mást, csak Klári nénit. Ő ápolta, gondozta, kedves, viccelődő természete átsegítette a rákos beteget fájdalmain, félelmein. Az asszony fölnevelte férje korán meghalt első feleségének gyermekeit, és velük élt még idős édesanyja is. Megoldást keresett az életükre.

Halálos ágyán az volt az utolsó kívánsága, hogy férje,  Béla bácsi vegye el Klári nénit feleségül. El akarta rendezni szeretett férje, és édesanyja helyzetét.

Az esküvő után végiglátogatták a rokonságot, így hozzánk is eljöttek. Az asztal alatt fogták egymás kezét és ragyogtak a boldogságtól .A menyasszony 67 éves volt ekkor, a vőlegény 65. Mindenen nevettek, ugratták egymást, mint a kamaszok.

Gyerekfejjel megéreztem ebben az érzelmek időtlenségét. A társra találás minden életkorban a legnagyobb csoda, csak sokan már nem mernek reménykedni benne.

Elhatározták, hogy átépítik Klári néni házát, ami 1945-ben leégett.

Egy nyilas házát akarta valaki felgyújtani bosszúból, de elnézte a házszámot.

 Lőrincre ugyanis hamarabb jöttek be az oroszok, ezért  ők beköltöztek az akkori iskolájának egy üres lakásába.

A gyönyörű, barátságos villa őrizetlenül maradt.

Anyukám sok időt töltött itt gyerekkorában. A nagyszülők felvidékről, Selmecbányáról menekültek ide az első világháború után, mert magyarok akartak maradni.

A barátságos villa halvány zöld függönyeivel, különleges növényeivel minden vendég előtt nyitva állt .A manzárd szoba ablakából ráláttak a csodaszép kertre, az ovális medencére, a tágas teraszra. A kertben gyönyörű sziklakert volt kis paddal, és egy domb, ami egy kerti wc-t rejtett. A dombot Szitnyának hívták, a Selmec fölé magasodó , kirándulások emlékét őrző hegy után.. A wc –ben hímzett textil tasak volt  a következő felirattal:”Wenn Du, wie ein gedrenkter Gast, hier ein Asyl gefunden hast, sei dankbar für Genossen Ruh, und mach den Deckel wieder zu” „Ha te,mint egy szorongatott vendég, itt nyugalmat találtál, légy hálás az élvezett nyugalomért, és csukd le a fedelet.”Tetszett, hogy édesanyám ilyen apró részletet is megőrzött az emlékeiben.

(Dédapám a selmeci Líceum igazgatója, természetrajz- és történelemtanára volt, sokat publikált. Politikai cikkei közt volt egy javaslata a Monarchia idején: A dualizmus helyett a trializmust ajánlotta, az osztrák, cseh és magyar egyenrangúságot, de sem az osztrákok, sem a magyarok közt nem aratott sikert, pedig úgy talán másképp alakulhatott volna a történelmünk…)

Klári néni 45-ben gyalog ment ki Lőrincre, megnézni, mi van a házzal, még nem jártak a villamosok. Az egész utcában ép házakat talált, boldogan sietett hazafelé: - mintha ide nem is jutott volna el a háború - gondolta elégedetten. És mikor odaért, ahol egykor a gyönyörű villa állt, már  csak az üszkös romok meredeztek az égre. Mire gyalog  visszaért a belvárosba, megőszült. Évekig szomszédoknál húzták meg magukat, aztán egy szoba komfortot tudtak csak visszaépíteni .

Ezt a ház-torzót akarták később Béla bácsival újjáépíteni. Építési  kölcsönhöz folyamodtak az OTP-nél. A fiataloknak kitalált típusszöveg szerint két gyermeket kellett vállalniuk. Ezen remekül szórakoztak az ügyintézővel együtt, de belementek a játékba, és megkapták a kölcsönt .

Belefogtak az építkezésbe. Járták a tüzéptelepeket, tárgyaltak a munkásokkal, válogatták az építőanyagot.

Aztán eljött a bebútorozás ideje. Mivel a régi bútorok nagy része is a tűz martalékává lett, csupa modern bútort vettek. Előbb lett szekrénysoruk, mint nekünk. Mikor meghívtak minket az új házba, az volt a benyomásom, hogy egy fiatal házaspárnál vendégeskedem. Tele voltak energiával,életkedvvel.

Sokat utazgattak, olcsó IBUSZ utakra lehetett befizetni akkoriban, bejárták Kelet-Európát.

A humor egész kapcsolatukat jellemezte. Mikor Klári néni megbetegedett, férje a legnagyobb gonddal ápolta haláláig .Olyan könnyed derűvel végezte a nehéz munkát, hogy felesége ne érezze azt áldozatnak.

Mikor Béla bácsit temették, egy szenilis öreg barátja így búcsúztatta:

„Kedves Bélám, kívánok neked sok jó egészséget…vagyis az Isten nyugosztaljon.”

Az örökifjú szerelmesek a túlvilágon remekül szórakozhattak rajta.

Oszdd meg: