Hiányzó láncszem...
Az örökösen
hiányzó láncszem
maradsz az itt
ragadt élet fonalán.
Megtört remény,
rabláncon, bilincsben
kesereg, mint a
megcsalt utcalány,
akit térdre
kényszerít a nincsen,
púderillatú,
parfümös éjszakán.
Delíriumos,
délibáb nincsben,
szerelmet csal a
hipnózis magány.
Nyomában
cigarettafüst parázslik,
kékes fénye,
ködbe von, csak színlel.
Mit szajha,
boldog szeretőt játszik
nekem, küszöbön áll
és kilincsel,
nem tágít,
hablatyol és pofázik,
csak linkel és
szíveket bilinccsel.
Kínom lettél...
Kínom lettél,
mint édes terhet
viszlek magammal,
mint keresztet,
viselem Istenadta
sorsom,
hogy a bűnből
tisztára mosson.
A téboly
küszöbén, követlek,
mint szerelmes
asszony, féltelek,
átkot szórtak
ránk az irigyek.
Kínok közt
vajúdva szültelek!
Megjegyzés küldése