Fövényi Dániel versei - Viszonzásul; Farkassá

Viszonzásul

Árnyként született, most szellemként él.
Amit, s akit szeret, mást nem érdekel.
De ő törődik veled, mindig hallgat téged,
Jussául mit kap? Láthatatlan létet.

Hát jól van ez így? Téged úgysem érdekel…
Veled törődjön, más nem számít neked.
De mégis mi van vele? Hogy éli napjait?
Nem tudsz róla semmit, nem hallgattad bajait.

Önszántadból néznél rá, nem csak, ha szól neked.
Mindig ott volt veled, s ezt nem érdemli meg?
Muszájból figyelhetsz rá, de az semmit nem ér.
Majd rájössz, ha elveszted, hogy mit nem tettél.

Hallgattad-e már szavait? Gyermeki rajongását,
azért amit, s akit szeret? Nem. Csak érted rajongását.
Magad sem tudod, miért nem érdekel téged,
meg sem próbálod megérteni a szellemi létet.

A figyelmedért bármit, akármit megtesz.
Sült bolondot játszik, vagy épp hős szerelmest.
Talán egyszer rájön, hogy neki nem való ez a világ.
Hátat fordít, s gonosszá lesz, mit gyűlöl majd a világ.

Ő mosolyogva vet véget boldogságodnak.
Élvezheted rohadt gyümölcsét a hanyagságodnak.
Késő figyelni rá. Elillant a pillanat. Könyöröghetsz neki.
Kezed foghatsz magaddal, mert cserbenhagytad te is!

Farkassá

Honnan jöttünk? Hová tartottunk? Azt sem tudtuk, kik vagyunk.
Mi csak mentünk a tömeg után, más szabta meg előttünk utunk.
Így letéptük bénító gyapjúinkat, s szabaddá lett akaratunk.
Már farkasként üvöltünk utánad. Állj meg! Halld szavunk!

Ki mindenkiben ellenséget, mindenben támadást lát,
Kerüld el őt jó messzire! Vedd el tőle táplálékát!
Különben bármit is tégy, jutalmad elégedetlenség,
S még elvárja, hogy elviseld. Mily rút kegyetlenség…

Félelem a fegyver az elnyomód kezében,
Gyengét és tudatlant láncra ver serényen.
Egész életedben szenvedted gonosz tetteit,
Hát nem látod bőre alatt zöld pikkelyeit?

Fényként, hamisságot nyomkod le a torkodon,
De te csak nyelsz, nyelsz, akár egy ifjú hajadon.
Nem volt elég? Neked ennyire kell a fájdalom?
Viselj csak el mindent, de érte nem jár irgalom.

„Szabad akaratot” kaptál, de lánccal a nyakadban.
Mit teszel? Ellenállsz?! Ott kötsz ki a sírodban!
Vagy talán térdet hajtasz? Bólogatsz szüntelen?
Vagy talán okosan hallgatsz. Agyalsz szökéseden…

Kezedben a választás, mely egyszeri alkalom.
Bölcs döntésed fejében, a tudás lesz a jutalom.
Végy fel hát bundát! Megváltozhat holnapod,
Szolgálj, vagy élj! Szabja meg ezt akaratod!

Ekkor Ő félelmében, egy jó nagyot ránt láncaidon.
Szemedbe hazugságot hint, bűnös szavaival ajkaidon.
Cukormázba öltözteti neked ártó természetét,
Új láncot köt nyakadba, karjaiban édesgetvén.

Vigyázz! A bizonytalanság lesz bukásod szülőanyja.
Ősi igazság ez, mely sorsodat meghatározhatja.
Hjaj… Mint előtted oly sokan, te is meghoztad a döntésed,
Csak gonoszságot láttál bennünk, mit Ő ültetett elmédbe.

Honnan jövünk? Hová tartunk? Már tudjuk, hogy kik vagyunk.
Nem megyünk a többi után, mi szabjuk meg előttünk utunk.
Büszkén viseljük erős bundáinkat, melytől szabad akaratunk.
Már farkasként tekintünk utánad. Menj hát! Felejtsd szavunk!

Oszdd meg: