A vonat olyan lomhán cammogott ki a nyíregyházi
állomásról, mint a mély álmából felriadt ember, aki vontatottan szomját oltani
indul a konyhába. Nehezítette a járat menetét a kemény téli fagy is. A reggeli
zúzmara makacsul kapaszkodott a sínekbe, a vonat kerekei barázdát vertek a
fehérségbe. Késni fogunk, gondolta az egyik utas, sokat is.
Bosszús volt. Egyik barátja
konokul le akarta beszélni erről az utazásról, de ő makacsul ragaszkodott
hozzá. Igaz abban sem volt biztos, hogy előre küldött levele odaért–e időre.
Mert ha nem kézbesítették, ő szállás nélkül marad Ungváron.
Amit tréfásan csak „kis
Budapestnek” szeretett nevezni. Tudod mit szeretek abba a városban? – mondta
barátjának, aki nem igazán értette, miért indul ilyen kemény téli időbe oda,
ahol csak bizonytalanság várja –, azt, ahogy csillognak az esti fények és
Ungvár nézegeti magát az Ung folyóban.
Krúdy Gyula fázósan húzta össze
magán meleg télikabátját és kitekintett a tájra. Barátjának nem mondta el, hogy
a macskaköves utcák eldugott sarkában lapuló kávéházak, kiskocsmák és a
kulináris élvezetek is szerepet játszanak abba, hogy mostanában már többszörös
látogatását tesz Magyarország keleti végébe, az Ung–parti városba. És Hájas
Józsi, a Korona Szálló prímása, akit mindenki csak Dodynak szólított, a
fülbemászó hegedű muzsikájával… Elképzelte amint hatalmas falatot nyom a
szájába a frissen sült cipóból és akkora kanállal tesz a szájába a csülkös
bablevesből, hogy majd megfullad. És Dody húzza a fülébe a kedvenc nótáját és a
dallam végig csurran az állán, mint a csülökből kibuggyanó zsíros lé… S vele
szemben ott ül Olenka, az egyik ruszin énekesnő a hatalmas kebleivel, amelyek
minden kanálmerítés után alig láthatóan megemelkednek a látványtól és a
gyönyörtől, ahogy szerelmetesen nézi a fiatal író falatozását…
A gondolatok, hogy újra ilyen
élvezetek várják majd Ungváron szinte felmelegítették a testét és a nyál is
összefutott a szájában a bableves és a juhtúrós bános gondolatára. Fent, a
Kárpátokban összebújó ruszin falvak egyikében ette ezt a málékásából készült
ételt először. Az ungvári kávéházban pedig kifejezetten neki készítette a
szakács megbolondítva finom szalonnapörcökkel a tetején. Micsoda ízek, micsoda
miliő… Erre vágyik ismét.
De Krúdynak dolga is volt
Ungváron. Az 1918. évi X. számú néptörvény létrehozta az autonóm Ruszka
Krajnát. Még abban az évben Krúdy beutazta a Kárpátokat, felment egészen
Máramarosig. Az ott látottakat megírta regényében, amelynek kézirata ott lapult
útipoggyászában. Ott kell ezt a könyvet kiadni, Ungváron. Havasi kürt, ezt a
címet adta neki.
Elbóbiskolt. Gondolatai ott
jártak már ismét Rákóczi első katonáinak és leghűségesebb népének házaiban.
Krúdynak meg volt az anyagi biztonsága és lehetősége, hogy családjával a
polgári jólét keretei között élje le éveit. A józan, rendezett életre azonban
alkalmatlanná tette nyugtalan bohém természete. Mulatozó, kicsapongó, éjszakázó
életvitele gyakran keverte kellemetlen helyzetekbe. Ilyenkor felkapta magát és
elindult. Többek között a Kárpátok alatt megbúvó magyar és ruszin emberek közé.
Már az első találkozáskor a
szívébe zárta őket. Pedig látta, nehezen törnek ki a maguk zárt közösségéből,
egyszerű iskolázatlan parasztemberek. De nagyon becsületesek, béketűrők,
szelídek és vallásosak, a szerénység és a törvénytisztelet a legjellemzőbb
tulajdonságaik. Negatív vonásaik viszont szintén megmutatkoztak, míg köztük
járt: a maradiságot meg a részegességet, a babonára való hajlamot, a
tudatlanságot, a rend iránti igénytelenséget, valamint a kétbalkezességet
jegyezte fel az író.
Ungvárra érve Krúdyt első dolga a
szállása felé vezette. Néhány lépésre volt a nyomda, de biztonságosabbnak
látta, ha előbb csomagjait letéve érdeklődik az Ungváron zajló politikai
fejleményekről. Jól tette. A városba már bevonult a francia idegenlégió, a
nyomda bezárt, tájékoztatták. Krúdy megértette: a könyv csak Budapesten
jelenhet meg. De ha már itt volt, akkor pár napot kivár. És ha az események
másfelé fordulnak.
A hotelben kevés vendég volt,
ismerős beszélgetőtársat nem is talált, így elhatározta sétál egyet a városban.
Füredi Manó kocsmája felé vette az útját. Az Ung–parti étterem nyári terasza
most üresen kongott csak a jeges szél ölelte körbe a némán álló gesztenyefák
törzsét. Megfordult, inkább a Korzón sétál végig, ott ismerőssel is
találkozhat. S lám, jól tette. Egyik ungvári barátja sietett felé és örömmel
üdvözölte. Az ungvári színkörbe tartott ahol egy darabot próbáltak a közeledő
karácsonyra. Az író már csak kíváncsiságból is vele ment, hiszen tudta, a
színkörösök a próba végén mindig a Kossuth–téri kiskocsmában tárgyalják meg a
jelenetekben adott rendezői utasításokat. Beléptek. Az ungvári színkörben
drámát próbáltak a színészek, amelyben megöltek – egy nőt. »Zseklén, menj a
másvilágra!« – szólt a szerep. Krúdy fejében ez a mondat sokáig ott csengett.
Később a Napraforgó c. regényében írta lki magából.
Aznap este együtt nevetett,
borozott és jókat evett a társulattal. Szállodai ágyát is megosztotta
Olenkával, hűséges rajongójával. Mikor az útitáskájából kivette a kéziratot,
hogy megmutassa a töltött galamb énekesnőnek az megkérdezte mi a címe?
– Havasi kürt, válaszolta Krúdy,
tudod az a nagy hosszú fából készült pásztorok rúdja.
– To trembitá, pane Krúdy! –
nevetett fel gyöngyöző kacagással a szerelmes nő és puha karjaival már
húzta is magához az írót.
Pár nap múlva Krúdy, miután
látta, hogy a helyzet Ungváron nem javult és a nyomda továbbra sem dolgozik
majd, felkerekedett és felutazott Pestre. A havasi kürt c műve, amely hangszert
a ruszinok a maguk nyelvén trembitának hívnak, végül is 1919 elején megjelent
könyv formájában Pesten. A Kárpátok vonulatai közt szétszórtan élő ruszinság
jelképe lett, amolyan riport és szociográfia műfajban íródott műremek egy
mostoha sorsú kis népről, akit Krúdy, Rákóczihoz hasonlóan, azonnal a szívébe
zárt.
Műveiben pedig visszatérő motívumok
lettek a Kárpátok alján járva megélt életesemények.
Megjegyzés küldése