ÚJ TARTALMAK

Csongor Andrea versei - A nevem; Sztornó számla; A légtérsértésekről; Selfie



A nevem

Nem vagyok több a nevemnél,
és nem vagyok kevesebb sem. (pont)
Apám már távozóban hagyta nekem,
és elviseltem, idegenként, a nevet.
Egyet azután ajándékba szereztem,
Hordtam boldogan, míg viseltes nem lett.
Tartoztam vele.
Nem hozzá.
Nem neki.
A semmi lettem,  és mégis volt nevem,
Az apám adta volt velem,
kicsi, és nagyon kevés voltam,
és épp akkor a nevemen szólítottak.
Hívott engem.
Ő, aki mindig tudott hívni valahogy.
És most ér a nevem,
És hordjuk egymást végre, kedvesem,
más a nevem, és más a te neved.
Valaki zsákmányként hurcolta a tiédet,
és én is ragaszkodom minden „enyémhez”.
Névnyi távolságra vagy.
Magamhoz hogyan is hívjalak?


Sztornó számla

Teljesítési igazolás: mellékes
Teljesítés ideje: ideig-óráig
Fizetési határidő: végül
nettó: intim szféra
bruttó: azt körülvevő, láthatatlan külső búra
mennyiségi egység: db.
mennyiség: darabok
tartozás: senkihez
kamat: 0
megjegyzés: hitelesítés után törölve
osztalék: megegyezés szerint a jóban
project neve: házasság
számla: sztornózva

érdekeltek, beadvány, felperes, ajánlat,
ellenjegyzés, kapcsolattartás, ingóságok...


A légtérsértésekről

A világ nekem sok. Rengeteg.
Mormol, szűkül, körbevesz.
És az emberek. Az pláne.
Nőttén nőttire. Nincs semmi védelem.
Folyton kinyúlnak belőle. Szűk a keret.
Megbillen a kép, rámvetül,
 fölém nehezednek,
hatalmasodnak, szűkölök egyre,
sehol egy fogócskányi  ház, valami mentelem.
Nincs jótállás.
Vagy garancia.
Beépített biztonsági szelep.
A körbekrétázás inkább életre keltene.
Én jó vagyok.
Minden áradon.
Testem mélyén benn kucorgok,
semmi teret nem foglalok.
Nem bántok senkit, csak látványosan félek,
tőled, vagy mástól, nincs jelentőségem…
És a félelmem lassan kitölt, túlnő,
elburjánzik, gomolyog,
 minden kifejezését briliánsra csiszolom.
Sok szó erről, magamról,
 és hallgatnod kell engem.
Már én válok légtérsértővé,
én keltek Félelmet.


Selfie

Már nem a Halászbástya,
még csak a Szabadság-szobor sem.
Én magam, hátteremben,
holmi ember alkotta örökkévalóság.
Vagy háttér se kell. Legyek elég.
Itt én vagyok „mű”,
és én vagyok az alkotó is.
Műfajommá vált,pajzán  hason-más(?).
Magamat adom ajándékba,
mint egy önjáró Mikulás,
 és készítek neked
ünnepből hétköznapot,
neked helyett nekemet,
ajándékból muszájt.




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes