ÚJ TARTALMAK

Kaposi Krisztina - Esztétikai tapasztalat és misztikus-vallásos élmény: Sík Sándor Alexiusa a Dionüsziosz Areiopagitész-i via triplex és a középkori szeretetmisztika tükrében - 4. rész






V.4. A via unitiva

Sík alkotásának eddigi menetében megfigyelhettük, hogy Alexius spirituális útjának minden egyes tudás-szintje alaposan elő van készítve: Mind a via purgativa, mind a via illuminativa fokozatai mélyrehatóan kidolgozott jelenetekben bontakoznak ki; melyeket sűrű inter- és intratextuális háló is körülfon. Ezt a kifinomult és tudatosan kimunkált szövegkonstitúciót a via unitiva szintjének leírása sem töri meg. A Dionüsziosz Areiopagitész-i via triplex harmadik fokára való eljutást ismét strukturálisan kitüntetett szerepű epizódokban láthatjuk megvalósulni – a kettős teofánia élményében és a kísértő-jelenetben. E két fontos szerkezeti csomópont két célt hivatott szolgálni: egyfelől Alexius via illuminativán megkezdett kontemplatív életformáját mélyíti el egészen a via unitiva lelki-értelmi szintjének eléréséig; másfelől szentünk Dionüsziosz Areiopagitész-i via triplexének teljessé tételével a „második”, olvasói unio mystica lehetőségét hozza magával.
Alexius a Szentföldre igyekvő zarándokcsoporthoz való csatlakozásával már meghozta magában a döntést: rátér a via illuminativára és a szemlélődés lelki képességét és magatartását igyekszik magáévá tenni. Szentünk azonban az általa megfogalmazott szándék véghez viteléhez szükséges spirituális kompetenciákat még csak részben birtokolja, ezért via triplexének e jelenlegi (második) fokozata sem éri még el a maga teljes kiterjedtségét. Ezt a bizonytalan, s ismét a jaspersi határhelyzeteket idéző állapotot a III.felvonás eleji kettős teofánia élménye fordítja át egy, a via unitiva küszöbét jelentő magasabb tudás-szintté: Alexius Edesszába való megérkezése után nem sokkal, átölel egy kislányt, akit édesanyja, illetve a város polgárai bélpoklosnak bélyegezve, éppen kitagadni, száműzni készülnek a városból. Az ijedt gyermek a szent homlokra adott csókjától azonban csodás módon meggyógyul, s megtisztulva élheti tovább életét. A III.felvonásnak ebben a szövegegységében[1] egy többszörös bibliai utalásra figyelhetünk fel: Az edesszai polgárok megszólalásainak lexikájára figyelve[2] az alexiusi gyógyitás eseményét az újszövetségi könyvekben, mindenekelőtt az evangéliumi szövegekben elbeszélt jézusi csodatevésekkel állíthatjuk párhuzamba. Ám ezt az újszövetségi vonatkozást az isteni (meg)jelenések ószövetségi allúziói[3] is áthatják, egy kettős teofániává[4] avatva e műbeli jelenetet. 
Ez az epizód Sík misztériumának tehát egy kétszeres bibliai allúzióval átszőtt, anticipatív jellegű pontja; hiszen funkciójában Alexius kontemplatív létmódjának elmélyítését hozza magával, ezáltal pedig a via unitivát előlegező isteni tökéletesedés első segédtényezőjeként van jelen.
A másik komoly dramaturgiai szereppel bíró elem, amely a művön végighúzódó dionüszioszi spirituális modell kiteljesedését segíti elő, a IV.felvonásbeli kísértő-jelenet:[5] Alexius az Istennek tetsző életmódot szem előtt tartva az edesszai templom Szűz Mária-képének dicsőséget hozó megszólalása elől egy másik városba, méghozzá születésének helyszínére, Rómába menekül. Itt megteremtve a lehetőségét annak, hogy egyedül maradva magába mélyedhessen, elküldi maga mellől hozzá mindvégig hű edesszai társát, a gyermek Glaucust is; majd a szülői ház – számára oly sokat jelentő – erkélyének közelében elmélkedésbe kezd. Ekkor jelenik meg előtte egy önmaga alteregójaként feltűnő, de egyúttal a bibliai sátánt is felidéző kísértő, akivel hosszas és mélyreható párbeszédbe kezd; melynek eredményeképp önmaga teljes Istennek való odaadásáig jut el. Ennek az epizódnak az értelmezéséhez a II.felvonás remete-jelenetét hívhatjuk segítségül, e két részlet a mű jelentésviszonyainak szempontjából ugyanis analógiás viszonyban áll egymással: Ahogyan a II.felvonásban a remete alakjának metaforikus értelmezése egy soliloquium-szerű monológgá értelmezte át a két szereplő dialógusát; úgy a kísértő alakjának szintén szentünk lelkéhez viszonyítható, lelkiismeretként felfogott szereplehetősége is egy önanalizáló textus olvasatát hozza létre. Míg azonban a II. felvonás remete-epzódja Alexius Dionüsziosz Areiopagitész-i via triplexének első tudás-szintjére, a via purgativára való eljutás harmadik kulcseseményeként funkcionált; a kísértő-jelenet már egy ennél magasabb szintet képviselő strukturális csomópontot jelenít meg, hiszen a dionüszioszi séma egészének, vagyis mindhárom tudás-szintnek a meghaladását teljesíti be.
Láthatjuk tehát, hogy a III. és IV. felvonás nem csupán a mű lineáris rendszerébe illeszkedő, két egymás után következő szövegrészeként alkot egységet; hanem a bennük megbújó epizódok dramaturgiai szerepe is összekapcsolja őket: A kettős teofánia élménye és a kísértő-jelenet; éppúgy, mint ahogyan az I. és II. felvonás kulcseseményei, a dionüszioszi spirituális modell soron következő tudás-szintjének elérését teszik lehetővé. E két strukturálisan kitüntetett jelentőségű epizód köré szerveződő felvonáslánc (IV-V.) Alexius egyre víziószerűbbé váló utolsó szavainak nyelvi közvetítettségével hajlik át az utolsó felvonás apokaliptikus szövegfolyamába. Szerzőnk Alexius unio mysticájának egy teljes, különálló felvonást (V.) szentelt, amely az egész mű kulminációs pontjaként jelenítődik meg: Az eddigi felvonásokban hosszasan előkészített, aprólékosan kidolgozott dionüszioszi tudás-szintek itt válnak az elgondolt spirituális modell teljes via triplexévé. Szentünk mélyreható lelki élményként megélt szellemi útjának végső állomását, a via unitivát egész égi apparátus kíséri – az angyali hierarchia teljes rendszere, a trónusok, kerubok és szeráfok kara; a mennyországi tündéralakok csoportja és a bibliai megdicsőültek hosszú sora (Mózes, Izaiás, Dávid király, Keresztelő Szent János, Szent Pál, János evangélista, Gábriel arkangyal, Szent József).
E rendkívül impozáns, számos jelentős alakot felvonultató égi kíséret együttes megjelenésénél mégis fontosabb a köztük hetedikként fellépő Gábriel arkangyal egyéni szerepe. Gábriel arkangyalhoz, akit az egyházi hagyomány a főangyalok egyikeként tart számon, az annunciáció bibliai archetípusa köthető:[6] A Szentírás könyveiben Gábriellel, mint közvetítővel, az isteni kinyilatkoztatás hírvívőjével találkozhatunk: Az Ószövetségben Dániel kosról és kecskebakról szóló látomásának (Dán 8,16-26) felfejtőjeként tűnik fel; az Újszövetségben pedig ő jelenti be Zakariásnak Keresztelő Szent János születését (Lk 1,5-20); és a szeplőtelen fogantatás, a conceptio immaculata, illetőleg Jézus születésének és jövendő, messiási hivatásának (Lk 1,26-38) hírül adása is az ő feladata. Hasonlóan fontos szerepben láthatjuk Gábrielt Sík misztériumában is, hiszen Alexius számára ő nyitja meg az ég kapuit, vagyis a legmagasabbrendű misztikus élményt, a visio Deit teszi számára lehetővé. Gábriel arkangyal szerzőnk alkotásában betöltött funkciója tehát egy, a bibliai kinyilatkoztatások hírüladásaival párhuzamba állítható szerepvariánsként értelmezhető.
Noha Sík misztériumát ez az apokaliptikus jellegű, víziószerű eseménysor zárja; az Alexius unio mysticáját leíró V. felvonásban megbújik egy ettől alapvetően eltérő, metafikciós szövegbetét is, amely mintegy a mű „második” zárlataként funkcionál: Alexius élettörténetének írástekercsre rögzített szövege. A biografikus tekercset – a müncheni kézirat legendaváltozatát követve – szentünk jegyese, Adriatica veszi el a halott Alexius kezéből, majd átnyújtja az edesszai kisfiúnak, Glaucusnak, hogy olvassa fel. Az egyes szám első személyben íródó levélben Alexius a saját kezével feljegyzett történetének szerzőjeként lép fel; s ezzel egyszersmind saját legendájának posztumusz auktorává válik. Véleményem szerint az így megképződő szerzői pozíció egy sajátos, az egész műre visszautaló metareflexív appendixszé avatja az írástekercs szövegét.

VI. Az imitatio Alexii és az olvasói unio mystica

Sík misztériumának elsődleges jelentésrétegét Szent Alexius eddigiekben elemzett szeretetben manifesztálódó misztikus útja alkotja. Ám a műben találkozhatunk egy ennél jóval mélyebb szinten meghúzódó, sokkal összetettebb gondolati szállal is: az imitatio Alexii mintáját követő olvasói unio mysticával. Ez a második szemantikai réteg mindenekelőtt a mű intertextuális-parafrasztikus hálójára és pragmatikai szöveggenerációs eljárásaira figyelve fejthető fel; de az alexiusi deificatio értelmezéséhez segítségül hívott dionüszioszi spirituális modellben is elhelyezhető.
E kétszeres interpretációs keretbe illeszkedő olvasói unio mystica lehetőségét a mű szöveggenerációjának szempontjából Sík alkotásának peritextuális rendszere teremti meg: Ahogyan azt tanulmányom egy korábbi részében már bemutattam, véleményem szerint mind a cím, mind a műfajjelölés olyan segédelemekként működtethetők, amelyek komoly (pragmatikai) paratextuális információt hordozva egy immerzív jellegű, misztériumközpontú olvasói stratégiát alakítanak ki; ezáltal pedig a mű befogadási folyamatának első szegmensétől kezdve az imitatio Alexii elérését teszik lehetővé. Ezt egészíti ki az a hagiografikus struktúrák mentén történő olvasási mód, amelyet a mű szövege mögött meghúzódó középkori Elek-legenda alakít ki. Sík alkotásának és a középkori legendaváltozatoknak a főbb történeti csomópontokban való megfelelése, valamint számos motivikus elemben és hagiografikus toposzban való egyezése egy devóciós jellegű hatásmechanizmust hoz létre, illetőleg tesz megélhetővé a befogadó számára, melynek eredményeképp az olvasó saját prefigurációját láthatja az Alexiusban.
Noha e két fontos olvasási technika egymással párhuzamos és egymással összekapcsolt érvényesítése alapvetően járul hozzá a Sík alkotásában rejlő „második” unio mystica tapasztalatának felismeréséhez és megértéséhez; a művön végighúzódó dionüszioszi spirituális modellel szemléltethető alexiusi lelki-szellemi utat mégis Sík misztériumának erős bibliai intertextualizáltsága hozza a legközelebb az olvasóhoz.[7] Sík alkotásában a bibliai allúziók egész sora bújik meg: Szerzőnk az egyes felvonásokban az Ó- és Újszövetség számos részletére – szövegegységekre, eseményekre, személyekre, jelekre és jelenségekre – reflektál lexikális és tartalmi szinten egyaránt.
Alexius alakja, illetve születésének körülményei a Biblia csodás, annunciáció jellegű fogantatásait idézi. Szentünk éppúgy idős szülők Istentől adatott gyermekeként születik, mint ahogyan az Ószövetségben „Sára fogant, és fiút szült (Izsák) Ábrahámnak öreg korában, abban az időben, amelyről Isten beszélt;”[8] vagy mint ahogyan Keresztelő Szent János is született az újszövetségi Lukács-evangélium[9] elbeszélése szerint. Alexius ebben az értelemben tehát egy kétszeres bibliai prefigurációt hordoz magában: egyszerre antitípusa az ószövetségi Izsáknak és az Újszövetségben megjelenő Keresztelő Szent Jánosnak.
Az eseményszintű allúziók legtöbbjét a mű III., kisebb részben IV. felvonása tartalmazza. Ez a felvonáslánc egyedülállóan gazdag az Újszövetség szinoptikus evangéliumaira tett utalásokban; de az Ószövetség egyes eseményeinek megjelenésére is találhatunk benne példákat. Az Alexius edesszai éveit leíró szövegegység (III.felv.) különösen a jézusi áthallásokban bővelkedik: Szentünk ekkori életszakaszának majd minden eleme megfeleltethető Jézus életének, illetve passiójának valamely evangéliumokban elbeszélt eseményével – az alexiusi csodatevések Krisztus testi-lelki gyógyító tevékenységére („Christus medicus”, Mt 8-9); a népnek való prédikálás Jézus galileai működésére (Mt 4,23-7,29) és példabeszédeire (Mt 13); szentünk kihallgatása és eretneknek bélyegzése, majd az éj leple alatt történő elfogatásának terve Jézus Getszemáni-kertben eltöltött éjszakájára és Kaifás előtti meghurcoltatására („Christus patiens”, Mt 26,36-68); Alexius Glaucusszal és általában a gyermekekkel való kapcsolata evangéliumi megfelelőjére (Mt 19,13-15) utal; szentünk gazdag ifjúval való párbeszéde pedig szinte szó szerint Mt 19,16-22 szakaszán alapul. Ezeket az Újszövetséggel való analógiás kapcsolódásokat bővíti tovább a IV. felvonásbeli kísértő-epzód, melynek bibliai párhuzamát Mt 4,1-11 szakasza szolgáltatja; valamint a felvonás nyitó-jelenete, amely a bibliai tékozló fiú történetét (Lk 15,11-32) írja újra.
E két felvonásban található további bibliai allúziók az Ószövetség könyveiből származnak: A III. felvonás zárórészének az az epizódja, amelyben szentünkhöz a gazdag és tekintélyes Aspasia színésznő érkezik látogatásra, a Királyok és Krónikák könyvében is megtalálható[10] Sába királynőjének történetét parafrazeálja. A másik jelentős ószövetségi szupertextus, amely szorosan körülfonja Sík alkotásának III. és IV.felvonását, Jób története. A bibliai figura és Alexius alakja a mindkettőjük életében megfigyelhető szimbolikus halál mozzanatában érintkezik: Alexius, épp úgy, ahogyan Jób is, szimbolikus értelemben háromszor hal meg – először a világnak, másodszor önmagának, harmadszor pedig az Úrnak.
Sík misztériumában az eddig felfejtett tartalmi szintű bibliai utalásoknál talán még markánsabban érződik a szentírási könyvek lexikális hatása. Alexius első felvonásbeli erősen apokaliptikus jellegű, bibliai nyelvezetet is használó elbizakodott monológjának alábbi sorai Izajás könyvének 11,6-9 soraira épülnek: „És jöjjön el a békeország/ A farkas mellett lakozzék a bárány,/ Fegyver pihenjen, vétek eljuházzon, /Folyjon folyója szeretetnek/ És csókolózzék béke és igazság./ És én legyek az ország sarkköve,/ Akit az Isten hívott el királynak; /És Úrnak a világ fölött.”[11]
Hasonlóképp az ószövetség könyveinek egyik jellegzetes szófordulatára ismerhetünk rá szentünk egy másik megszólalásában is: „Énnekem/ Nem adatott szelid szemekbe néznem, /S akiket útjuk összehoz velem, /Sírni tanulnak. Én könnyek között/ Járom az utam, szegény, szép szivecskék/ Meleg könnyei közt.”[12] Az idézett sorokban az Ezdrás (Ezd 10,1) prófétánál, valamint a Báruk (Bár 4,23) és a Makkabeusok második könyvében (2Mak 13,12) is előforduló „könnyek közt” alliterációs szókapcsolat sejlik fel. Az Ószövetség lexikális hatásáról tanúskodik az a mű eleji szövegrészlet is, amelyben a császár Alexius főhadnagyi posztra áhítozó kívánalmát, illetve annak beteljesülését „Isten ujjának mozdulásaként” fogja fel.[13] Az Isten ujjmozdulásának tulajdonított esemény-felfogás a bibliai tíz csapás harmadik elemének Kivonulás könyvebeli leírását idézi: az egyiptomi főpapok a szúnyoginváziót hasonlóképp Isten ujjának metaforájával magyarázták a hitetlenkedő fáraónak (vö. Kiv 8,12-15).
A lexikai allúziók egy kivételes formáját láthatjuk az Alexius, illetve Eufemianus megszólalásaiban[14] többször is előforduló „lábaim zsámolya”, illetve „lábaim alá zsámolyul” kifejezések és a Zsoltárok ugyanezen nyelvi fordulata között: Míg Dávid zsoltáraiban (99, 110, 132) e metaforikus értelmű birtokos szerkezet Isten hatalmát, nagyságát és dicsőségét fejezi ki; Sík misztériumának előfordulásai ezzel épp ellentétes értelemben – groteszk módon Alexius profán szinten mozgó hatalmának kicsinységét jelölve – jelennek meg. Ez az allúzív kapcsolat tehát egy lexikai szinten megegyező; ám tartalmában szemantikai oppozíciót alkotó viszonyként írható le; egyszerre szolgáltatva példát a szerzőnk alkotásában rejlő ószövetségi minták analógikus és antitetikus változataira.
Sík misztériumának Bibliából vett lexikális allúzióinak rendszerét e négy ószövetségi utaláson túl még számos újszövetségi példa gazdagítja: A mű megszólalásait tovább vizsgálva – különösen nyelvi szerkesztettségükre figyelve – a szinoptikus evangéliumok, a Szent Pál-i levelek, valamint az Énekek énekének nyelvezetére reflektáló lexikális kapcsolatok, illetőleg kiterjedtebb szövegpárhuzamok fejthetők fel: Szerzőnk alkotásának és az evangéliumok szövegének nyelvi kapcsolódását legerőteljesebben a Máté evangéliumban olvasható Nyolc boldogság (Mt 5,3-12) lexikáját és mondatszerkesztését idéző „Boldogok, akik várják csendességgel/Az ige jöttét”[15] és a „Sírj, asszony! Sírj! Boldogok, akik sírnak;”[16] valamint a tízparancsolatot parafrazeáló „Ne ölj, ne kívánd másét, vért ne törtj/ És nem kell félned az árnyakról!”[17] Sík Sándor-i sorok teremtik meg; de a „Sokan vannak a hivatalosak,/ De kevesen a választottak”[18] alexiusi megszólalásban is egy evangéliumi szövegrészlet (Mt 22,14) bújik meg.
A Szent Pál-i levelek nyelvi hatását szintén két, grammatikailag világosan szerkesztett példával illusztrálhatjuk: Alexiusnak a via illuminativa tudás-szintjén megfogalmazott „Ó atyám,/ Mit tettetek? Mi történik velem?/ Ki szólt most itt az emberekhez?...Én/ Nem vagyok az!...Hogyan lesz ez?...”[19]  kérdéseit egyértelműen Szent Pál „élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2,20) önértelmező szavai hatják át. Hasonlóképp egy Szent Pál-i gondolat bújik meg Adriatica II.felvonás végén elhangzó, Istent és a szerelmet összekapcsoló szavaiban –„A jó Isten  jóságos. Úgy akarta,/ Hogy ember emberszemmel Őt ne lássa, /És mégis lássa. Úgy akarta, hogy/ Akik szeretik egymást, akiket/Egymásnak rendelt és összekötött/ Ő szentségével, tulajdon kezével,/Hogy azok Őt a földön megtalálják/ Egymásban”[20] –; melyben a Rómaiakhoz írott levél „mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk” (Róm 1,20) kijelentésének lexikája érződik.
Az Énekek énekére alludáló Sík Sándor-i szövegrészlet az eddigieknél már egy összetettebb kapcsolatot jelenít meg: Az V. felvonás szeráfkara által zengett „ Isten gyűrűse, jöjj, siess a nászra,/ A Jegyes vár, győzelmes nyugtalan./ Hogy szépségét szépséged koronázza, /Érted sóhajt a zengő létfolyam./ Lobogva forr a lét ős vére benned,/ Mámoros ajkad végtelent lehel./ S a Szépség – boldog keblén elpihenned – /Most mindörökre magához ölel”[21]  sorok ugyanis nem csupán a Salamon és Szulamit szerelméről szóló bibliai könyv nyelvezetére reflektálnak, hanem a 11-12. század jegyesmisztikájára, illetve annak későbbi változataira is. Ám a legkomplexebb, a bibliai szöveghelyek lexikális és tartalmi szintű allúzióinak legreprezentánsabb példája mégsem az V.felvonás idézett szeráfi éneke; hanem Alexius III.felvonásban elhangzó prédikációja:[22] E hosszú szövegegység a jézusi példabeszédek, a Szent Pál-i szeretethimnusz (1Kor 13,4-7) és az Énekek Éneke hármas szupertextusaként olvasható, ezáltal egy többszörös bibliai allúzív keretbe illesztve az alexiusi szöveget.
Láthatjuk tehát, hogy a Sík misztériumának második szemantikai rétegét alkotói olvasói unio mystica egy többszörös szerzői utalásrendszerben bújik meg: Az imitatito Alexii mintáját követő misztikus-vallásos élmény megtapasztalását éppúgy segítik a mű pragmatikai szöveggenerációs eljárásai, mint kiterjedt intertextuális-parafrasztikus utalásrendszerének elemei. S habár e segédtényezők közül a legmarkánsabbnak a mű erős bibliai intertextualizáltságát érezzük, véleményem szerint a befogadás folyamatában létre jövő olvasói unio mystica élménye a legteljesebben mégis a fentiekben bemutatott szerzői eljárások együttes hatására figyelve élhető meg.


Kaposi Krisztina


[1] Lásd: Sík 1918, 102-103.
[2] „Különös!/ Nincsen már seb a homlokán! Csoda!” (Sík 1918, 102.); „Ki vagy te, hogy ilyen kiáltó/ Eleven szóval szólt hozzád az Isten?/…Nézzétek emberek! Itt áll a szent,/ Kinek csókjázól megtisztul a poklos!” (Sík 1918, 103); „Menjünk a szenthez! Az Isten beszélt.” (Sík 1918, 103.);
[3] Pl. Kiv 2; Kiv19; Iz 6; Ez 1.
[4] Alexius csodatevésében ugyanis Isten nemcsak önmagát, hanem egyszülött fiát, Jézus Krisztust is megmutatta (phainó). 

[5] Lásd: Sík 1918, 184-193.
[6] Gabriel=The Oxford Dictionary of Christian Church, ed. F.L. Cross, E.A. Livingstone, Oxford, 1997, 648.
[7] Irodalom és Biblia kapcsolatáról lásd: Frye, Northrop, Kettős tükör: A Biblia és az irodalom, Európa, Bp., 1996.; Ricoeur, Paul, A kinyilatkoztatás eszméjének hermeneutikai megalapozása: Bibliai hermeneutika, Hermeneutikai Kutatóközpont, Bp., 1995.
[8] Ter 21,1-7.
[9] Lk 1,5-25.
[10] 1Kir 10,1-13; 2Krón 9, 1-12
[11] Sík 1918, 27.
[12] Sík 1918, 149.
[13] „Ki tudja, tán az ég akarja így./ Tán a te ifjú két inas karod/ Veri el rólunk a barbárokat…Isten ujja/Mozdult ez órában talán.” (Sík 1918, 24.)
[14] „Mi énnekem a trón? Egy világ kell nekem/ Lábaim alá zsámolyul.” ( Sík 1918, 26); „Én zsámolyt raktam könyvekből neked,/ Hogy rájuk állj és légy másnál nagyobb.” (Sík 1918, 8.)
[15] Sík 1918, 99.
[16] Sík 1918, 156.
[17] Sík 1918, 145.
[18] Sík 1918, 143.
[19] Sík 1918, 114.
[20] Sík 1918, 84.
[21] Sík 1918, 216.
[22] Sík 1918, 109-114.


Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes