Fölismerhetetlen
A halott
keresztben feküdt az életemen
Sokáig nem vettem észre
hogy ez így lehet –
egyáltalán nem hittem
volna hogy ez lehet így
Sokáig csak annyit
éreztem valami
elviselhetetlenül nehéz
agyonnyom
valami valahol sokkal
nehezebb
amilyen én magam lehetek
vagyis lehetnék magamnak
Ez így leírhatatlan
és egyszerre bírhatatlan is
Először az arcát
láttam meg halottamnak
a zöld elrajzolt
kivehetetlen vonásokat
félhomályban
a merev félmosolyt
a mosolyt a merev félhomályban
És akkor hirtelen
érthetetlen mert
megmagyarázhatatlanul
emlékezni kezdtem rá
Az ismeretlenre
Bár sejtelmem sem
lehetett róla
honnan
jött elő belőlem
az alaktalan emlék
S az újra felbukkant
létezésében ki volt
Végül így
vált egyértelművé
nekünk közünk
lehetett egymáshoz valamikor
Valamikor közünk
volt ez a valamikor
Hanyatt
fekve tűrtem az életemet
és ő is hanyatt
fekve hevert keresztben rajta
Eltűrve hogy
feküdjem mozdulatlanul
alatta vagyis az
életem vagyis ami vagyok
vagy még ha lehetnék
Azt hiszem
valamivel le volt takarva
a durva szövet alól
örökre elnyugodott
mellek domborodtak elő
Békés tájak
hideg halmai
emelték meg
szelíden a közönyös anyagot
Ami az arcából
nem volt tudható most tehát
nyilvánvalóvá vált
A halott aki az életemen
feküdt keresztben nő volt
De mikor
a vonásait akartam
kibontani éles
fájdalom szökött a szemembe
és könnyem
végigcsordult a szakállamon
Talán valami
nem akarta hogy
tudjam ki ő vagy csak
a volt élete tiltakozott az ellen
hogy újra felismerjem
benne azt aki élő
lehetett valaha élőbb
mint amin
keresztben feküdt – az életem
Az életem
mely akkor is
mozdulatlan maradt
amikor a halott
váratlanul
felemelkedett és
bizonytalan léptekkel
elindult valamerre a zöld
és nyúlós homályban
maga után hagyva
a még nála is nehezebb
nem létező súlyát az örök
hiánynak
Az elpusztult kertben
Egymás húsába belenőve
mint akik nem válnak el már soha
két fatörzs az elpusztult kertben
és a kert fölött isten mosolya
megengedőn – mintha lenne soha
és nem lenne a keresztvágó
hatalmas fűrész már falhoz döntve
amelyik majd őket egymásról
levágja szétválasztja örökre
isten mosolya s ordító csöndje
Érzet
kék hóban
kék farkasok járnak
messze a göncölt hajszolja a hold
várj meg
ne álmodd túl messze
magad a halálomtól reccsen
az ág madár valaki les ránk onnan
Tél a római kertben
Hol eddig szarvasok jártak most
farkasok
hol csermely folyt most iszapos
áradat
Perc sem fordult meg és már tél
lett a kertben
az idő vászna hirtelen átszakadt
Megjegyzés küldése