„Poetry is the daily news of soul.” Így hangzik Falcsik Mari weblapjának mottója, s mi más is lehetne a költészet célja, mint hogy naponta ellássa a lelket a „vershírek” által közvetített érzelmekkel és gondolatokkal? Ma azonban egészen másfajta eszköztárra van szükség ahhoz, hogy egy költemény elérje az olvasóközönséget, mint régen. Ha tényleg az online tér a kortárs versművészet Noé bárkája, akkor a köztünk élő alkotók mit tesznek meg azért, hogy jegyet váltsanak rá? Ha a világháló jelenti a jövőt, akkor ők mennyire alkalmazkodnak a küszöbön álló változáshoz? Ki, mennyit mutat meg az elkészült művekből az interneten, és mennyire felel meg a versrajongók igényeinek? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ magyar és amerikai költők honlapjait böngészve.
Tévedés lenne azt hinni, hogy az amerikaiak járnak az élen poémáik internetes feltöltésében. A bevett gyakorlat általában az, hogy a részletes bibliográfiai adatok felvonultatása mellett néhány versnyi ízelítőt is kapunk az elkészült kötetekből. Ezzel a metódussal találkozhatunk például Alice Walker, Zalán Tibor, és Falcsik Mari weboldalán. Walker és Falcsik honlapja emellett blogként is funkcionál, ami a folyamatos frissítésen túl azt sugallja az olvasóknak, hogy „törődöm veletek, nem vonultam elefántcsont toronyba.” Ráadásul a magyar költőnő még a kommentekre is rendszeresen válaszol, ami egy komoly visszajelzés a rajongók felé.
Ennek ellenpontjai a kizárólag ismeretterjesztésre korlátozódó weboldalak. Ezeken „szájtokon” sok mindent megtudhatunk egy adott művész életútjáról és kiadott versesköteteinek pontos adatairól, de a hideg tényeken kívül nem kapunk semmi megfoghatót. Egyáltalán nincs interakció író és olvasó között. Ez általában az idősebb költők honlapjaira jellemző, mert ők már akkora olvasótáborral rendelkeznek, hogy nem tarják szükségesnek műveik online publikálását. Stephen Dunn weblapján például egyetlen verset sem olvashatnak az érdeklődők.
Kellemes meglepetést okozott azonban a pécsi poéta, Bertók László honlapja, ahová több versciklus teljes változata is felkerült. Bertókál nincs „mellébeszélés”, csak a puritán dizájn mögött megbúvó többkötetnyi költemény. A számtalan végigkattintgatott magyar és amerikai költő weboldala közül az övé az egyetlen, ahol ekkora mennyiségű, tematizált alkotás fellelhető. Ez a nyíltság a gesztusjelleg mellett az „online költészet” nemzetközi palettáján is párját ritkítja.
A fiatal költőgeneráció köreiben elterjedt szokás a weblapok publikációs gyűjteményként való használata. Krusovszky Dénes, Jónás Tamás és Samantha Thornhill három olyan alkotó, aki legalább annyi internetes publikációval rendelkezik, mint nyomtatottal. Versbirodalmuk egyaránt magában hordozza az archívum és a blog jelleget, az utóbbira helyezve a hangsúlyt. Ezeknél honlapoknál a frissítési gyakoriság viszont rendkívül „visszafogott”, az utolsó feltöltések átlagosan három-négy hónaposak, de szélsőséges esetben akár másfél évesek is lehetnek.
A kortárs költők vajon miért készítettek/készíttettek maguknak internetes felületet? Azért mert szerették volna verseik olvasói körét kiszélesíteni, vagy csak „muszájból”? A problémát az e-könyv típusú kezdeményezések is árnyalják (Magyarországon a Digitális Irodalmi Akadémia, az USÁ-ban az Academy of American Poets). A nem-nyomtatott megjelenés eszköztárában talán ez az egyetlen olyan alternatíva, amely egy cseppnyi vigaszt nyújthat azzal a ténnyel szemben, hogy a világhálón jelenlévő kortárs versírók körülbelül kétharmadának nincs saját honlapja. Itt említhetjük például Vörös István, Takács Zsuzsa, Marno János, Varró Dániel, Kemény István, Kemény Lili, Robert Hass, John Hollander vagy Louise Glück nevét. Ez tehát azt bizonyítja, hogy a napjainkban is aktív alkotók nagy része jobb esetben távolságtartó, rosszabb esetben viszont egyenesen elutasító „a kor szavával” szemben.
Az elutasítás ellen szól azonban a tény, hogy a fiatal generáció interneten töltött szociális élete vetekszik a társasági érintkezés fizikai formáival, nem is beszélve a kultúrafogyasztásról. Azoknak a száma, akik a neten szocializálódnak napról napra nő, és a technika ilyen sebességű modernizációjával a Gutenberg-galaxis néhány évtizeden belül teljesen áthelyeződik a világhálóra. A kérdés csupán annyi, hogy meg lehet-e szólítani a jövő olvasó-generációját máshogy, mint online megjelenéssel, és meddig tartható fenn az „irodalom őreinek” elszigeteltsége?
Balatincz Miklós
Megjegyzés küldése