ÚJ TARTALMAK

Brátán Erzsébet - Játszma



Sokszor tépelődünk azon, vajon tényleg akkor távozunk-e, amikor itt az ideje, vagy van választási lehetőségünk?
A sors irányít minket, vagy néha felülírhatjuk a karmát?

Is-is…

A „Mindenből van kiút!” című könyvemben arról írtam, hogy a rák egy lehetőség a távozásra, vagyis nekünk szóltak, hogy választhatunk, rajtunk áll, megyünk, vagy maradunk? Ha úgy döntünk, maradunk, maradhatunk, de másképpen. Akkor változtatnunk kell mindenen, amit addig tettünk! Muszáj felvállalni a karmát és együtt haladni az áramlattal a számunkra kijelölt úton, különben újfent szemben úszunk az árral, ami végül úgyis elsodor. Azt gondolom, nemcsak a rák egy ilyen sorsforduló, hanem többet is kapunk, többször felkínálják a lehetőséget. Hogy meddig maradunk, sok mindentől függ…
Végtelen sok út van, végtelen lehetőség, mindig a jelenbéli döntéseinktől „függ” a jövő, meglehet, minden megtörténik más szinteken – amúgy egyszerre, hiszen idő és tér nem létezik. Néha, amikor nagy „szerencsénk” van, a vékonyka fátyolon át-átszűrődik némi információ.

Odaát mindent lezsíroztunk, kiválasztottuk, megkaptuk, az útravalót, a családot, a környezetet, a körülményeket, a földi létünkhöz szükséges összes alapanyagot. 

Mindenki kitölti azt az űrt, azt a „pont”ot, ami nélküle üres lenne, azaz ahol „pont”osan ott a helye!
De meddig?
Mitől „függ”, meddig maradhatunk?
Mikor már nincs ránk szükség azon a ponton, vagyis nélkülünk is megy minden a maga útján, beteljesítettük a karmát…
Ha menni kell, elintézik nekünk egy infarktussal, balesettel, vagy bármi mással, hogy átjussunk. Egy percet sem maradunk tovább annál, ameddig az eredeti tervben ki van szabva.

Addig azonban néha adott a lehetőség…

Vannak bizonyos játszmák az emberek között, amíg azok tartanak, míg élvezik a játékot, maradnak. Már az elején távozhatnának, mégis akkor ér véget, ha az egyik feladja. 

Nézzünk példának egy házaspárt, akik öreg korukig folytatják a színházat egymás között, nem egyszer ugyanazokat a köröket futva, míg egyikük fel nem adja az évtizedek alatt kialakított függőséget, maradnak. Aztán az egyik megunja, elmegy, mert érzi, tudat alatt tudja, hogy részéről vége a játéknak, azaz feladja.
Szülő gyermek kapcsolatban is kialakulhat ugyanez. Az ember néha kijelent olyasmit, amiről nem is gondolja, hogy évek, évtizedek múlva bekövetkezik. A gondolataink által beindul egy folyamat, amely megvalósul fizikai szinten is. Ha egy szülő kijelenti, hogy „veled maradok és te fogsz gondozni”, megvalósul. Amíg a gyermek lelkiismeretesen gondozza, ápolja, azaz részt vesz a „játszmában”, a szülő marad és tovább folytatja. Mikor az utódja feladja, távozik. Számtalan esetben előfordul, hogy valaki évekig gondozza az egyre leromlottabb állapotba kerülő szülőjét, nem bírja tovább és elviteti egy intézetbe. Ekkor a szülő rövid időn belül távozik, ezzel lelkiismeret furdalást okozva gyermekének, aki azt hiszi, azért ment el, mert ő „meg akart szabadulni tőle”, vagy azon töri a fejét, hogy ezt a kis időt még kibírhatta volna. Pedig azért ment, mert vége lett a játéknak, nem volt értelme tovább maradni, távozhatott, ha marad, még folytatódik…
Más esetben a magatehetetlen szülő addig vár a gyermekére, amíg az a világ másik végéről meg nem érkezik. Ha meglátja, távozik… Ha megtudja, hogy úgysem jön soha többé, akkor is távozik, mert feladja a „függ”ést.
De mi a helyzet a csodás gyógyulásokkal és a gyógyításokkal?
Azt gondolom, az is függő játszma, minden esetben legalább két emberen múlik, amiért, vagy akiért érdemes meggyógyulni és maradni.
Hányszor halljuk, hogy még nem mehetek, mert fel kell nevelnem a gyermekem, vagy gondoskodnom kell az idős szüleimről, vagy a páromról, vagy a macskámról, kutyámról, de mindig van, kell lennie valamilyen célnak, amiért érdemes élni.  Cél nélkül, függőség nélkül nincs értelme az életnek. A gyógyító-páciens kapcsolattól kezdve minden ezen az elven működik.
Tehát minden esetben akkor távozunk, távozhatunk, ha egy másik személytől, helyzettől vagy céltól való függőségünk, játszmánk véget ér…


Brátán Erzsébet





Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes