ÚJ TARTALMAK

Budai Zolka versei - Lárissza; A vers igaz; vissza hamar; Kosztolányi egyik pillanatképére

Lárissza

nem követett el semmit Lárissza
csak néhány kislányos árva csínyt
ezért vagyok én odáig meg vissza
ha néha titokban rám kacsint

kispoharából álmaim issza
szemében csillagok fénye ring
eloldja fekete haját Lárissza
s illata mindenütt szétkering

nem követett el semmit Lárissza
éjjel az ágyamon csendben ül
és ő a fátum és ő a premissza
és ő vagyok én is legbelül


A vers igaz

Játsszuk azt, hogy a vers igaz
és szép vagy te is, nagyon szép
s nekem is könnyű lenni az,
ami már úgysem lehetnék

és játsszuk, hogy a csend a tó,
hallgatásunk most a csónak
és gyűrűzik a mondható
s nyoma sincs a néma szónak

és játsszuk azt, hogy nincs idő,
nincsen év és nincsen óra
és csókra csók – az építő
nevessen a rombolóra

s ha ezerszer is győz a rossz,
mi játsszuk azt, hogy van vigasz
s mi elvisz minket, visszahoz,
csak játsszuk, hogy a vers igaz.


vissza hamar

engedd meg hogy lerúgjam a plédet
s te legyél az aki visszatakar
tudod úgy hiányzik gyöngeséged
mint nyári mezőnek friss zivatar
és úgy reszket a csókért e homlok
mint kenyérért és borért a koldus
látod miattad szépeket mondok
s miattad klisé az epilógus
de akkor is kell a forró ajkad
nekem akkor is és csak azért is
ráncosodjon rongyosodjon rajtad
a kor meg a kortársabb poézis
mikor egyik kezem megtör téged
a másik hirtelen összekapar
engedd meg hogy ledobjalak téged
és borulj rám mindig vissza hamar


Kosztolányi egyik pillanatképére

Te tudtad, neked igazad volt, Dezső,
a gyermeknek a hó porcukor-eső
egy éjjelen, mikor minden oly konok
s nem folynak versek vénáink ütemén.
Tündérvilág. Ezer változó dolog
között lesz belőlünk csoda: sütemény.

S miért van, hogy lassan hajnali három
s még dolgozik e decemberi álom,
még gyúr az idő, még megdagaszt a vágy,
gyümölcs bennünk ez a morcos szegénység,
még fekete tepsi alattunk az ágy
s az egész világ, oh, hatalmas pékség?!

Te tudtad, Dezső, neked igazad volt,
a boldogság illatos, gyermeki bolt.
Sütemények vagyunk és ha hull a hó,
fölédesít minket mindegyik éjen.
Decemberi álom – magunknak való –
de az ember él, s ha él, hát reméljen.





Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes