Kapolyi György - Töredékek

TÖREDÉKEK…

                TÖREDÉKEK…
                            TÖREDÉKEK…
                                                      TÖRED…
                                                                           TÖ…

Minden összetört egész, töredék. Minden töredék halmaz összerakható a hajdani egésszé, ha nem hiányos, és minden szilánk megvan.

Csak a gondolati szinten megszülető dolog az igazi egész, a megvalósítás szándékának pillanatáig. 

A már látható és törhető eredmény sosem pont az, ami a gondolati szinten létezett. Valami mindig kimarad és lemarad, más formájú és színezetű, némileg alkalmazkodva a külvilághoz, annak elvárásaihoz, szokásrendjéhez.

Nem látszik meg rajta, a gondolati állapot szabad szárnyalása, az őszintesége, önmagához képest már óvatos, megfontolt, „ki mit fog szólni”, és hasonlók.
Aztán nekiesik mindenki, fogdossák, forgatják, kritizálják, mert ha már megvan, akkor mindenki ért hozzá.

A vége az, hogy valaki leejti, ne adj Isten direkt akár, és összetörik.

Csattanva fröccsen szét a köveken, utolsó jajkiáltásának töredéke még vibrál a napfényben, aztán eloszlik a légben.

Csak a döbbent temetői csend, és a már értelmezhetetlen szétszóródott szilánkok.
Már ismét csak gondolati szinten létezik, ami láthatatlan és megfoghatatlan.
A szilánkjait megint össze lehet rakni, de könnyen más értelme lesz, mert nincs minden alkotórész meg, valahova elpattant földtéréskor, és nem is lesz meg soha, meg nem is keresi igazán senki.

Kis hiányok, kipótoljuk, nem fogja senki észrevenni- mondják.

Na persze fejben van az eredeti gondolat, de nem érdemes újra láthatóvá tenni, mert megint kezdődik a tortúra elölről, mert mindig ez történik, meg valójában, mélyen és őszintén nem is érdekel senkit, legfeljebb a saját gondolatai, ami sosem lesz kézzelfoghatóvá, mert vagy nincs is gondolat, vagy fél megmutatni, mert tudja, hogy el fogják törni.

Önmagából indul ki, hiszen kiből is tehetné, kínjában elvicceli a dolgot, mondván, a pusztítás is az alkotás egyik formája, csak ellenkező előjellel.

A töredékek meg csendben és kiszolgáltatottan, védtelenül hevernek szanaszét, mert nagy munka összerakni őket, ha sikerülne is, a sok ragasztás varokat épít, elrondítják a hajdani szépségét, és még értelmezhetősége rovására is megy.

Egyre vastagabb az összetört valamik töredékhalmaza, csak úgy recseg, ropog a bakancsok talpa alatt, az öröklétbe taposott gondolatok vértől iszapos szőnyege, ami nem egy hajdanvolt világ mementója, hanem egy aktívan létező állapot, ami vastagszik, és terjed.
Itt már sehol a szerelmes liedek, világmegváltó gondolatok, a felemelő és jobbító eszmék, csak a csend, és a szél kavarta por.

Az agyakban születő újabb és újabb láthatóvá váló gondolatok töredékei duzzasztják, és növelik a töredékromok sivatagát, ahol már az égiek sem járnak, a roncsok szilánkjai felsebeznék talpukat.

Kapolyi György

Oszdd meg: