Ónszürke délelőtt volt. A szemerkélő esőben, csak két horgász gubbasztott a rakparton. Az első, amelyiket megszólítottam, még csak rám se nézett, a második beszédesebb volt:
– Viza? Itt? Egyetlenegyről tudok. Valamikor a nyolcvanas évek végén, az Árpád-híd mellett akasztották meg. Persze nem verték nagydobra, mert ide sereglettek volna a hiénák, az elektromos kütyüikkel, és kipusztítottak volna mindent. Azt hallottam az utolsókat mind Paks környékén fogták ki. Valamiért szeretik azt a részt. Szerintem azért, mert az atomerőműnél melegebb a víz. Vizakirály? Hát az meg mi? Valamilyen helyi Loch Ness-i szörny? Marhaság. Nem tudom, ki talál ki ilyeneket.
– Első a bizalmatlanság! Első a bizalmatlanság! – mormogtam magamban, míg sorait olvastam.
„1849-ben Budavár ostromakor, egy éjszakán, mikor Hentzi Pestet lövette, a császári seregben szolgáló Karl Werner hadnagy, miközben az őrszemeket ellenőrizte, a magasból letekintve pikkelyes sárkányszerű testet látott a Dunán. Először, mint katonának az ötlött az eszébe, hogy talán valamilyen új típusú páncélos hajó, de mikor az a valami eltűnt a vízben, Werner a látottakat fáradt elméjének játékaként értékelte, és szállására indult. Egyik ulmi születésű katonája azonban megállította és megkérdezte tőle: Látta-e a vizakirályt? Mert ő látta. Ostrom előtt ez rossz előjel. Nagyon rossz előjel.”
Hans utóiratként még hozzátette, hogy majd küld egy fényképet is, amely azt a valamit ábrázolja.
Teltek a hetek és én egészen más témával foglalkoztam. Szemjonov könyvét olvasgattam. Ő a Nagy Honvédő Háború alatt keletkezett legendákat gyűjtötte egybe. Legtöbbje sablonos történet, a támadások előtti éjszakákon a front közelében pipázgató Sztálinról, vagy a medvebundás Kutuzovról, aki az erdőben eltévedt orosz katonáknak mutatja meg az utat.
Egyszer csak elakadt a lélegzetem. Egy alig tízsoros beszámoló szerint, Oleg Rubikov katona társainak azt állította, hogy Budapest ostroma alatt, egy éjszakán, hatalmas, – talán tizenöt vagy húsz méter hosszú –, szárnyas halat látott siklani a Duna felett. Rubikov, aki a háború előtt egy kaspi-tengeri halászszovhozban dolgozott, megesküdött arra, hogy a hal egy viza volt.
Ezeket olvasva mindjárt a könyv végére lapoztam, nem tűnik-e fel valamelyik hivatkozásban, barátom Hans Wagner neve. És nem…
Szemjonov forrásait követve bukkantam rá egy török népdal gyűjteményre, abban pedig egy anatóliai népdalra, melyben az elvesztett Budavárát siratják. Nyersfordításban valahogy így hangzik:
„Elveszett a száztornyos Buda, szultánnak ékköve.
Galacba indul a gálya, félelmetes hal versenyez vele.
Sátánnak hala, halálnak hírnöke.”
Olyan érzésem támadt, hogy erről a hajóval versenyző halált hozó halról, én már olvastam valahol. Először Verne regényére A dunai hajósra gondoltam, majd eszembe jutott Jókai. Hát persze, csak Az arany emberben lehet. Megtaláltam a keresett sorokat. Íme:
„Látja, hogy úszik itt a hajónk mellett ez a pokolbeli szörnyeteg folyvást. Egy öreg viza. Legalább van ötmázsás. Mikor ez a gonosz állat így versenyt úszik a hajóval, mindig valami szerencsétlenség támad. Jézus segíts!”
Nálunk már nem ismerik ezt a legendát? Pedig Jókai még tudott róla. Vagy mégis? Talán a horgászok?
Úgy döntöttem elég volt ebből a szobatudós elmélkedésből. Gyerünk ki a terepre!
Néhány óra múlva, csalódottan őgyelegtem haza.
Otthon levél várt. Hans végre elküldte a megígért képet. Egy fametszet volt. Werner hadnagy húga készítette bátyja elbeszélése alapján, még 1851-ben. Az ábrázoláson lévő valami inkább repülőgépre hasonlított, mint halra. Oldalán még a sorban futó szegecsek helyét is bejelölték.
Ha mindezt le is írnám, ugyan, ki hinne nekem? Kire hivatkozhatnék? Hans Wagnerre?
Elkezdtem széttépdesni a jegyzeteimet, de meggondoltam magam és a maradékot beletettem egy borítékba. Holnap majd feladom Wagnernek. Írjon ő, a vizakirályról. Mindegy, hogy mit ír, ha cikket, akkor majd a kritikámban tudománytalan képzelgésnek fogom minősíteni, ha novellát, akkor majd az alapötletet nyilvánítom innen-onnan összemazsolázott zagyvaléknak.
A vizakirályról, a repülő, halált hozó páncélos halról pedig, mindenki azt gondolhat, amit akar.
Bojtor Iván
Megjegyzés küldése