Zendülés rázta meg a hangyabolyt, a szolgatiszt riadót fújt: műszak véget jelzett a kürtös, sztrájkolni fogunk mától te fürtös.
A nyugalom a hangyabolybon belül még látszólag tejes volt. Ki-ki tette a maga dolgát, a dolgozók dolgoztak, a harcosok harcoltak, a belső munkások szorgoskodtak. A látszatnyugalom alatt egy szűk „entellektüell” hangyacsoport már a nemesebb gondolatok mezején új jövőt látott kibontakozni a későbbi nemzedékek számára. Sunnyogva, csendben terjedt a híre mindenfele, de senki nem beszélt róla. Amikor – a Mindent Eldöntő Testület kivételével – a hírt már mindenki megkapta, kitört a hangyabolyban az eleddig elképzelhetetlen. Dolgozók és katonák együtt rontottak rá a Mindent Eldöntő Testületre, kivétel nélkül likvidálva azt. A királynőt csak azért hagyták életben, mert kódoltságukban tudták, hogy utód létrehozásra képtelenek. Úgy gondolták, ha majd a hímeket nem ölik le a királynő megtermékenyítése után, és a petéket nem kódolják, akkor egy igazságosabb, szebb hangyatársadalom jöhet létre, ahol rendesen, családokban a gyerekek dönthetik el önnön jövőjüket, minden előrekódoltság nélkül.
A rövid életű hangyák zendülő csapatának első generációja elmúltával a jövő elkezdődött. Már nem volt szükség a királynőre sem, így kegyetlenül, hatalmas testű mozdulatlanságában, a petegyárat megölték.
A szép jövőben furcsa torziók fakadtak. A tejesen elhanyagolt hangyabolyon belül, minden család a legjobb apartmanokra pályázott. Az ez irányú helyezkedések napi tömeggyilkosságokhoz vezettek, egymás közti harcokban. A gyerkőcök mind egy szálig vezető beosztásra pályáztak, pedig a zendülés minden ilyen funkciót törölt, és az ezt betöltőket likvidálták. Katonák nélkül kész csoda, hogy egyáltalán életben maradtak. Inkább nem ettek, de a megvetett dolgozói szintre egyikük sem akart vissza süllyedni. Egész napjuk tespedés, pöffeszkedés, kivagyiskodás, urizálás és egymás túllicitálásával telt.
Már három generációval voltak túl a zendülésen, mikor néhány tudós, akik a féltve őrzött kódoló-szerek rejtekhelyét még ismerték, súlyos döntést hozott, bár tudatában voltak, hogy azzal magukat is megsemmisítik. A zendülés jó szándékú volt, olyan ablakokat nyitott meg a hangyáknak, amire kódolt korukban nem csak nem számíthattak, nem is gondoltak. De az egész társadalom számára ezen szűk csoport szerint minden félre sikerült. Egy drákói beszabályozott világból, a teljes szabadosság még sokkal diabolikusabbat csinált. Fontosabbnak vélték a működőképes, biztonságos társadalmi visszarendeződést, még ha az teljes jogfosztottakká és a kódoló bizottság kénye-kedvének kiszolgáltatottá is teszi az egyedeket. Szemükben az összérdek, elnyomta az egyénit, főleg, hogy láthatták az egyéni önrendelkezés tejes csődjét. Arra nem gondoltak, hogy még néhány generációnyi várakozás, akár pozitív irányú elmozdulást is eredményezhet. Ők akkor, ott éltek és döntöttek.
Hogy tervüket véghezvihessék, orvosnak álcázták magukat. Ez a már létező egyedek utókódolását tette nekik lehetővé, gyógyszer gyanánt beadva azt. Így, ugyancsak részleges eredményt értek el, a teljes és feltétlen dolgozó, katona stb. átalakulás már nem történhetett meg, ám a boly mélyén már hízott a jól elrejtett új királynő, akit ők is csak petegyárnak neveztek maguk között, hiszen többszázszoros hangyányi élete alatt, pár másodpercenként, megállás nélkül potyogtatta a petéket. A stratégiájuk kivitelezéséhez, az egész bolyt érintő járványt hirdetek ki, majd a kódoló-szereket beadagolva olyan fél mulya egyedekké degenerálták a létező állományt. Az új petéket már a megfelelő algoritmus szerint, százalékosan kódolták. Nem kis önfeláldozás volt ez részükről, hisz a zendülés-kori mészárlás koty-fitty volt ahhoz, amire a katonáknak kódolt hangyától számíthattak.
Valahogy úgy próbáltak meg viselkedni, mint az egykori Tanács tagjai, a funkcionáriusok és a hadvezérek, akik a nyakuk alatti csápokat bezárva és megigazítva, vigyázzállásban várták a véget.
Jól sejtették... A legelső kitermelt harcos réteg érzéketlenül és feltétel nélkül, pontosan végrehajtotta a számukra kódoltság hiányában ellenségnek értelmezett, teljes társadalom kiirtását.
Miután az emlékek foszlánya sem maradt meg a zendülésről; a nem gondolkodó, robotszerű hierarhizált egyedek ismét roppant jól működő hangyatársadalmat hoztak létre.
Az egyetlen felmerülő kérdés: Mi végre?
Boér Péter Pál
Megjegyzés küldése