Szinay Balázs versei - Igazi után; A küldetés; A lélek hajlama; Mindig készül valamire; Minden, Emlékszerelem

Igazi után


Mozdulatlan bátor, gyöngyszerelmes képek,
mozdulatnyelv, hangulatcsönd, fájdalomfények.
Örökké való, igazi utáni félelemérzet,
papírtárs, hazugságok; könyörtelen szépek.

A küldetés


Nem volt szándékom s titkom,
nem volt tervem és sejtelmem,
csak érezni akartam s igaznak hinni szerelmem,
a világot látni egy érzést megélni,
visszatükrözni a lelket,
s folytatni létem s felismerésem.


De azonosultam a hiánnyal,
melyet a fájdalom szült,
s nem az önmeghatározás,
felkészületlen léptem vezetők helyébe,
hogy harcoljak a szellemért,
ha nem teszi más.


Mestereket hallgattam s kergettem,
megtudni vágytam, hogy legyek vezetett,
igényekre felelő tanítvány,
de míg be nem fejezett az önvaló,
s szakított elmém kínja engem is,
lelkemre talált a misszió s egy talány.


Tömegek magánya sikított,
kik tollal vágytak bejutni az értelem mélyébe,
s forradalmat szítani, erőszakmentesen,
küzdeni egy szellemi társadalomért,
csendes átalakulással,
lemondva hívságaikról, önérzetmentesen.


Vágytam a változást s a cél felismert,
felhasznált a sors s az alázat,
engedelmességre és cselekvésre vezetett,
a szentek s a művészek örökségét kaptam,
s a verset, kezembe, mint fegyvert,
költőnek kezdtek el hívni, engem az ismeretlent.


Nem adhatok jobb tanácsot,
mint, amit az ok-okozat mondana,
nincs több erő bennem sem,
csak hit és a szeretet buzgólkodik sorsomban,
s egy leplezetlen lélek, mit a szavakba eresztek,
megmutatom arcom, s az irányt, ez mesterségem.


Diplomás helyett diplomatikus lettem,
láthatatlanból milliók közt az egyetlen,
megszületettből a korlátlan szabad,
vigasztalhatatlanból a remény követe,
kivel üzen a teremtés, kit a sugallat keres,
válasz, mely az örök kérdésből fakad.


A lélek hajlama


A lélek hajlama
csak számára értelmetlen vetület,
az energiának vonzásterület,
az érzékenységnek értelmi felület.
Az irányultság
finomabb frekvenciákon kezelt ingerület,
természetből fakadó és társadalomidegen,
változásában magatehetetlen,
statikus dinamikától vibráló őseredet.
Mely felfedezésre vár,
szembesülésre kényszerít,
megsemmisülésre kárhoztat
megszületni rendel, felszabadít.


Mindig készül valamire


Az elhivatottság köteles riadalmában,
az alkalmazkodás jogtalan fáradalmában,
a közömbösség bíráló szidalmában,
s a feltűnés reményében…
…a lélek a felszín alatt
mindig készül valamire,
mit sejtelmességével tudat,
mi titkon érik a születésre…
…Egy utolsónak hitt, újabb
fájdalmas megcsalásra,
egy sorssal igazolt,
könyörtelen menekülésre.


Minden


Minden szomorú-halk,
magányosan cseng a Holdba az este,
minden szívfájdalom,
minden érvágás a magáévá teremt.


Gyalog száll az álom,
léptei vörös szőnyeggel hetyegnek,
bűnjel nélkül támad a város,
érthetetlen nyelven nyel el.


Gyermekkori játékok úsznak fejemben,
emlékek részleteinek cigarettájára gyújt szívem,
haszontalan hasonlatok kergetnek a szépről,
egy csók alakú szikla habokat lehel.


A csillagok alól kilógnak lábaim,
már nem fogad színészeket az elbocsátott csend,
szomszédjaink nem csöngetnek többé,
a szerelem kudarcát vallja a szem.


Emlékszerelem


Sugárszemű délibábok tartják fel a Napba menők sorát,
csillagtáj mocorog e tájon,
elakadt álom,
hajnal pirult szárnyon.


Érzések és távolságok utolsó vibráló szobákból,
tárgyalt állomások,
egyszerű zokogó szívremegés visszhangja
a sóhaj havából.


Hullás, évszakok, alázatos látnok,
ízek a levegőből, illatok a vágytól,
testek fiatalon, törten, nőtlen áron,
fájdalom, kacagván a szabadságon.


Emlékszerelem, lelki szerető,
vékonyan átalakuló, táncálmos átvilágítások,
örömfelejtett, tágfogalmú szeretetremény,
idő, boldogság; százfelé, bárhol.

Oszdd meg: