Aszfaltbetyár
Ahogy a macskaköveken
Kopott szavak
Kopogó cipő
Úgy a földúton meg
Csattogó fonémakarcok
Hallgatag talpakon
Porba széltől rajzolt arcok
Na, te sem vagy egy
Aszfaltbetyár
Gyorsulási versenyt rendeztem
Lelkedben
Guminyomok bitumenen: áj(j) láv…
Vezeklés
Részeg percek durva radírja maszatolja emlékeim
Aztán másoktól hallom vissza órákra kiesett életem
Csak az űr marad, sajnálat az esztelen tettekért
Hová bújik ilyenkor óljából a lélek? Talán az is
megrészegül. Elhányja magát. De még akkor is
támogatják szárnyas angyalok. Felrepítik a magasba
A test magára maradva szűköl, rombol, megbocsátást
Remél. Aztán már az angyalok sem bírják tovább
Leejtik a magasból. A lélek kék foltjai másnap
Az agyban cikáznak – testvér sejtjeiket temetve
Koccintanak a fejben. Üdvözlik a feltámadást.
KD
Kosztolányi Dezső születésének 125. évfordulójára
Virágvasárnap született
Sokat volt beteg
Gyermeki látomásait
Számtalanszor megírta
Játszott a szavakkal
Érdeklődött a pszichológia
Tanai iránt
Belelátott lelkünkbe
Megrajzolta halála utáni
Olvasói képét
Egy diákot látott
A könyvtárban könyvek fölött
Megszólította, versben is
Hogy egy pillanatra egybe forrhatunk
Talán ugyanazt gondoljuk, mint ő
Ahogy a magyar mondatokat
Kibetűzzük, az övéit
Hitt a szavak mágikus varázsában
Félt a haláltól, nem akart megöregedni
A polgárokról írt, ezernyi pici tragédiát
Aztán alkotott egy dalt a semmiről
Kötetének végére tette
És lehunyta szemét
Nagy fájdalmak között
A világ suhan csak
Azt mondtátok
Olyan vagyok, mint régen
Ilyen leszek hetvenévesen:
Nehezen esnek le a dolgok
Könnyen elszáll a perc
Én meg csak nehézkedem
A világ suhan csak
Én benne állok
Percre tartom meg csupán
És bűnöm
Hogy térdeimre rogynék
Ha mutatni merném, alázattal
Uram templomán
Talán te bölcs vagy
Talán te látod, ha gyorsabb a gondolatod
Talán te tudtad, ahogy ha mondtad
Talán te kérted, s megkapod
Néha elfáradva a hitben
Azt hiszem, hogy már nem hiszem
S aztán, sunyi mód szívembe látva
Leleplez az én Istenem
Tudja, hogy szívem mélyén
Látja, amit csak ő lehet
Más senki, tudja jól
Hova rejtettem
S megtalál engem,
Ha feledem.
ha valhogy
Mint hentesboltban véres kicsontozott velők
Kérném azt a vastagabbat, amelyikből csorog a vér
A böllér kezei közt a vér. Néha úgy érzem veled
Pedig csak néha, olykor. Sétálunk a rengetegben
A Margit- hídon, a jégveremben, a Belvársoban
És tudom is én.
Már nem vagyok ott, csak írom dolgom, készítem most is életem
És közben fut, talán épp most kúszik örökre
Amit sorokba kötöttem volna. Bár ha
Kérlek, szólj, ha valahogy
Már késő lenne. Késő lennénk.
Leszek a csend
amit te szenvedélynek hívsz
Én megvetem
ha lábnyomomba lépsz
Én felégetem
ha megtérni készülsz
Felbérlem ellened a sátánt
ha istenszerepben tetszelegsz
én leszek a te ellen-istened.
ha álmodban súgva vallasz rólam
Leszek a csend és elnyelem
minden sóhajod lélegzeted
Névnapodon
Lillának
Beszéltem egy régi nővel az utcán
Akinek nem volt képe
Nem volt státusza
Csak az iskolái voltak láthatók
S hogy huszonkét éves
Visszaverik az Astoria épületei
Még most is a szavam
Azokat, amiket mondtam a régi nőnek az utcán
Fogszabályozója volt. Fáradt volt.
Naponta csak pár órát aludt
Mert karrierjét építette egy tévécsatornán.
Könnyebb annak, aki odaadja a testét a műsorszerkesztőnek is –
Ezt nevetve mondtad, valahogy így
S én reméltem, hogy te nem vagy olyan. Gyönyörű voltál, ezért
Nem mertelek elhívni sehova
Ma, a névnapodon már van tizenhárom képed
A férjed átölel
Magadban mosolyogsz, kacéran egy műtermi fotón
Már 25 vagy. Én 24. Tulajdonképpen
csak ennyi történt.
Megjegyzés küldése