Fábián János versei - Ma összetörtem egy poharat; Akupunk-túra; Zaj; Éjféli ringató

Ma összetörtem egy poharat

Ma egy szédült, romlott
Gond-alak
Kérlelt, sőt nyúzott, hát
Összetörtem egy poharat

Eldobtam s csak néztem,
Hogy törik szilánkokra a csempén egészen
S megfáradt szemeimbe véstem,
Hogy ki vagyok most éppen


Mint hullám önt ki
Magányos sziklákra,
Úgy ugrottam én is
Ideg-piramisom csúcsára


De csörrent higgadt óra bennem
S ámultan elengedtem minden gondom fonalát,
Had’ törjön veled, had’ táncoljon odaát


Ma a földre vágtam a poharat
Jobb lett így…
S bár nyugodnom, ha kell a gond alatt
Majd magamból építek pohár-sírt


Akupunk-túra


Fekszem
Hasogat a fejem
Kint sír egy gyerek
Tornyosuló ember-hegyek
Vontatják álmuk hajóját a téren át
Tarka felhők úsznak a kihalt égen
S mint lepergő csillagok rajtuk a madarak...
Már kezdem jól érezni magamat


Fekszem
Meztelen a testem
Hisz' ezt szolgálom ebédre
S míg egy légy ül az orrom hegyére
Meztelenre vetkőzik köröttem a szoba
Ledobja képeit, mert ő is oly' ostoba...
Fekszem
Mert unatkozom
S hallom könyveimet
Ahogyan lélegeznek a tömött polcokon
S látom ahogy néz rám a villanykörte...
S ahogyan süt rám a nap...
Kezdem őrültnek érezni magamat


Mondd, Anya...


Mondd, Anya…
Mi lett volna, ha nem vagyok
Ha életet életedből nem rabolok
Olyan kék lett volna az ég, mint most
Jött volna eső mely minden könnyet elmos?


Mondd, Anya…
Hiányoztam volna?
Gondolnál rá, hogy a
Kéz mely most téged simogat
Levegőt markolna, ha te nem találsz rám szíved alatt?


S Anya, mondd…
Mikor gyermek ajkam neved dalolta
Tudtál volna szebb dalt költeni
S tudtál volna engem keresni minden apró kő alatt?


Mondd, Anya…
Hogy kezdődött mindez?
Virág voltál s én harmat,
Az ég voltál s én csillag?


Anya…
Ma minden szó hallgat velünk
S a mosoly a szád sarkában
Bennem vigyorrá dúsul


Mondd, Anya…
Lett volna reggel, ha én nem vagyok
Vagy átaludtad volna a magányos holnapot?


Újra beléd szeretek…


Csobognak a felhők
Végtelen esernyők
Isten feje felett


Elfogynak a lejtők
Tisztásokon rejlő
Finom porszemek


Elindul egy élet
Lépegetve, félek
Elbotlom


Kapaszkodóm nincsen
Törékeny gerincen
Egyensúlyozom


Ha százszor élnék
Százszor te kellenél
S nem adnálak


Majd újra beléd szeretek
S felhő szélén nyitunk
Teaházat


Zaj


Megfeszülök
Passióm a szoba közepén
Elágazik az ablak felé
A leengedett redőny bordáiban
Vérzik az éjjel stigmája
Hold kél, sétál egymagába
S pengét nyelek
Vacsorára


Vacogó ágynemű
Félig lezárt szemekben
Orgiám idegen testben
Zakatol
S lefekszem, betakar a bűn
Átkarolnak azok a hideg ujjak
Test nincs, csak karok nyúlnak
Hozzám


Egyesével törnek a bordák
Mintha sétálna rajtam az ég
Szememre húzom takaróm
Éjjeli menedék
S megsebez az álmok szögesdrótja
Szemekből olvasok
Éjszakám vigadóra tér
Hideg paplan alá


Éjféli ringató


Halott náddal
Ringó, aranyló vízárral
Alszik az éj


Suhogó szerenáddal
Habokból hárfával
Dús dala kél


Csobogó énekkel
Vízcseppből lélekkel
Riad a táj


Elalszom, ébressz fel…
Párából csók tenger
Fodrozó kalász


Tutajon ringató
Karodban álmodó
Elhagyott halász


Egyszer, ha ébredek
Víz tükrén fellegek
Szaladnak át

Oszdd meg: