Zuhog az eső, a talajt áztatja. A kórház ajtaja nyikorogva kinyílik. Egy szülő páros lép ki rajta. A tócsás aszfalt nem zavarja őket, komótosan belelépnek mintha ott se lenne. Mennek a parkoló felé a kocsijukhoz.
- Ismerem őket, már vagy fél éve kezelik a kisfiukat. Talán hét elején láttam őket megjönni, a kisfiún jellegzetes vörös baseball sapka volt. A fiút most nem látom.
- De hiszen azt viselik! Úgy tudom, hogy meghalt a gyermekük a két megtört felnőtt beszáll az autóba.
- Mintha némafilmet néznék, se szó se egy hang nem hallatszik felőlük. A tehetetlenségtől érzem, hogy a lelkem összeszorul.
Ki gurulnak a parkolóból majd tovatűnnek a távolba. Kocsiba a néma csöndet csak a nő szipogása töri meg. Az eső pedig szüntelen kopog az autó tetején, már-már idegtépően. Apuka révetegen figyeli az utat, bár a gondolatai messze járnak. Már az autópályán járnak amikor is a nő megszólal remegő hangon.-Állj meg kérlek. Majd a zsebkendőjét-amit eddig a kezébe szorított a szeméhez emeli,s felitatja könnyeit.
A férfi gondolkodás nélkül félre húzódik s megáll. A kocsiba csak az elakadás jelző ütemes kattogása hallatszik.
A két test egymásba fonódik.A külvilág megszűnt számukra percekig zokognak. Apuka arcán a könnycsepp sietve szalad a nagy semmibe...........
Vidéki kisvárosba vezet az utam. Szép a táj az időjárás pedig remek. Élvezem a napsütést és a madárcsicsergést.
Ismerős házaspárt látok a közeli parkban, három év után is meg ismerem őket. Babakocsit tolnak egyenesen a játszótér felé.
Lassítok, majd félre állok s úgy figyelem őket. Beszélgetnek. A háttérbe hallani a gyerekek zsivaját meg egy énekes madár víg dallamát.
A szülők szemébe boldogság ragyog.
- Úgy látom lezárták a múltat.
Persze a szemük ott őrzi a szomorúságot. De most nem ez a fontos. Az új életük, előttük gagyog. S ebben a percben ez a fontos.
Radó György
Megjegyzés küldése