Erdély
gyöngyszeme - Szent Anna tó
Háromezer lábnyi magasban fenn,
Buja-zöld, vad erdők árnyékában,
Pihen e csodás és mély tengerszem,
Örök szépség állandóságában.
Hűs vized vajh, mit rejthet, mit temet,
Mit látnak bérceid víztükörben,
Mikor zápor ostorozza tested,
Hableányid fürdenek gyönyörben.
Ó, te csodás, tüneményes leány,
Kit az idő vasfoga sem sebez
Víztükröd, mint a kényes porcelán,
Mit fenyves erdő féltve körbevesz.
Állok némán, érzem, tán sorvadok
S szépséged varázsában olvadok.
A Tordai
hasadék legendája
Úgy történt vala, egyszer, elég régen,
László király uralma idejében,
Kunok támadtak Torda határában
Ellepték a tájat lóhalálában.
László serege ádáz harcot vívott,
Győzni akart, de annyi volt a kun ott,
Mint fűszál a tarka réten, fa hegyen,
S visszavonulót fújatott ügyesen.
Kürt hangjára a magyar visszafordult,
S Torda felé sereg nyomban elindult.
Utána! - ordította a kun horda,
Elfogni Lászlót, az volt az ő dolga.
Tudták, hogyha elfogják László királyt,
Övék lesz magyar föld, szítják így viszályt,
László paripáján véres hab vert ki,
Kunok közel voltak, hangjuk ördögi!
Uram segíts! Hallatszott innen-onnan,
Kard csattogott vészjóslón a távolban,
Uram, ó, segélj! Szólt László könyörgőn,
Mire a hegy kettészakadt mennydörgőn.
És László mögött szakadék tátongott,
Kunok serege riadtan tántorgott.
Jaj, szakadék, óvatos légy barátom,
A talajt talpam alatt nem találom.
A kunok meghökkentve megálltak ott,
Hol a hegy oly hirtelen kettényílott.
S csodát látva mozdulni alig tudtak,
S hirtelen ijedten visszafordultak.
Ennyi volt a Tordai hasadék mondája,
Mikor gyáván elinalt bősz kunok hordája.
S László lovának patkónyoma beégetett
A Patkós-kőre ott fenn, a hasadék felett.
Megjegyzés küldése