Tegnap volt a jelen
Az utált filmem
vagy ajándék DVD-n,
magaménak
tudlak, pedig nem kéne.
Még nem. Most
minden jó, csendes.
23:57 perc, a
macska még mindig éhes.
A lépcső tövénél
ülünk. A szék már unalmas.
Egymás mellett
ketten, csendben. Ez ritka.
Akkor arra
gondoltam, hogy erről majd fogok írni,
most arra
gondolok, hogy akkor, ott, tudtam volna nevetni.
Nevetni a
helyzeten, ami felzabált minket.
Mert
tehetetlenül vártuk, hogy a gyomra megteljen.
Amikor a vita
még meg sem történt,
de te már a
végkifejletet éled át. Ilyen ez.
Most minden jó,
csendes. Talán még öt percig az.
Reggel ez fájni
fog. Ez annyit tesz, hogy öt perc múlva,
ez tavalyi lesz.
Erre képes egy macska.
Kedves másfél perc
Pár év múlva
elküldöm neked ezt postán.
Csak hogy
tudassam büszkén, majdnem spontán,
hogy azóta én,
te voltam. Vakon utánad loholtam.
Tudd meg, én
vagyok a minden, bárhol ott vagyok,
egészen addig,
míg a levelet végig nem olvasod.
Amikor fürödtél,
a tükrön voltam a pára.
Ha izgultál,
kiültem homlokod aggodalmára.
Néha siettél, de
én buszként jöttem érted,
ha van
időd,olvasd végig, látom nem érted.
Ha néztél, vakon
bíztam mint a tükör,
amikor örömödben
sírtál, én voltam a gyönyör.
Végül amikor rám
gondoltál, én voltam a hiány,
Mert eszedbe
jutott, hogy anno tizenhatodikán…
Most a kapuban
tudatosul benned, (mert nem bírsz várni)
nézz körül, mert
mindenhol csak engem tudsz látni.
A kép festi magát
A téma ugyanaz.
Valami fáj, valami rossz.
Valami pirosra
festi a fekete, csipkés abroszt.
Talán a sok
Hübrisz, kiknek a középső ujjam fele...
Alacsony zongorabillentyűk
félnek a magasban.
Kinn esik,
bennszakad. Rólam a víz. Mint azon a képen.
Volt egy, bizonyos
vadakat terelő juhász. Azt hiszem.
Szerintem meg a
juhokat terelő vadász volt az igazi.
Szombat van,
délután. Jó esetben ilyenkor pohárral,
rossz esetben
poharakkal szoktam társalogni. De most,
most az utolsó
ház, utolsó szobájában sincs szerelem.
Mert azóta este
van, kihűlt a táj, sárga rózsa helyett máj.
Azóta a vadak
félnek és a pohár terel. A kép festi magát.
Azóta a szerelem
középső, és a piros abrosz lett fekete.
Rossz esetben a
magasban társalgok, a téma ugyanaz.
A kép festi magát 2.
Azon a képen
volt más is. Nagy, ablakokkal teli,
téli hónapok. Én
egy letisztult, elegáns modort láttam,
ő csak egy
férfit, fekete-fehérben, zsebre dugott kézzel.
A világosbarna,
kockás vadászkalap egy puskával karöltve
hevert, bagóval
és üres poharakkal teli dohányzóasztalon.
A rajta fekvő
abrosz kikopott, halvány koszban hevert.
A sarokban egy
magányos zongora állt, akár egy Hübrisz.
Utolsó
akkordjának utolsó billentyűi jó esetben alig voltak.
Mert az este,
azóta is este. Hiszen ez egy kép. Festi magát.
Azóta a vadász
lettem én, és a szerelem terel.
Azóta ő van a
magasban, én puskával karöltve társalgok.
Azóta a modor
kihűlt, de a téma ugyanaz. A kép festi magát.
Megjegyzés küldése