Csongor Andrea versei - A nevem; Sztornó számla; A légtérsértésekről; Selfie

A nevem

Nem vagyok több a nevemnél,
és nem vagyok kevesebb sem. (pont)
Apám már távozóban hagyta nekem,
és elviseltem, idegenként, a nevet.
Egyet azután ajándékba szereztem,
Hordtam boldogan, míg viseltes nem lett.
Tartoztam vele.
Nem hozzá.
Nem neki.
A semmi lettem,  és mégis volt nevem,
Az apám adta volt velem,
kicsi, és nagyon kevés voltam,
és épp akkor a nevemen szólítottak.
Hívott engem.
Ő, aki mindig tudott hívni valahogy.
És most ér a nevem,
És hordjuk egymást végre, kedvesem,
más a nevem, és más a te neved.
Valaki zsákmányként hurcolta a tiédet,
és én is ragaszkodom minden „enyémhez”.
Névnyi távolságra vagy.
Magamhoz hogyan is hívjalak?

Sztornó számla

Teljesítési igazolás: mellékes
Teljesítés ideje: ideig-óráig
Fizetési határidő: végül
nettó: intim szféra
bruttó: azt körülvevő, láthatatlan külső búra
mennyiségi egység: db.
mennyiség: darabok
tartozás: senkihez
kamat: 0
megjegyzés: hitelesítés után törölve
osztalék: megegyezés szerint a jóban
project neve: házasság
számla: sztornózva

érdekeltek, beadvány, felperes, ajánlat,
ellenjegyzés, kapcsolattartás, ingóságok...

A légtérsértésekről

A világ nekem sok. Rengeteg.

Mormol, szűkül, körbevesz.

És az emberek. Az pláne.

Nőttén nőttire. Nincs semmi védelem.

Folyton kinyúlnak belőle. Szűk a keret.

Megbillen a kép, rámvetül,

 fölém nehezednek,

hatalmasodnak, szűkölök egyre,

sehol egy fogócskányi  ház, valami mentelem.

Nincs jótállás.

Vagy garancia.

Beépített biztonsági szelep.

A körbekrétázás inkább életre keltene.

Én jó vagyok.

Minden áradon.

Testem mélyén benn kucorgok,

semmi teret nem foglalok.

Nem bántok senkit, csak látványosan félek,

tőled, vagy mástól, nincs jelentőségem…

És a félelmem lassan kitölt, túlnő,

elburjánzik, gomolyog,

 minden kifejezését briliánsra csiszolom.

Sok szó erről, magamról,

 és hallgatnod kell engem.

Már én válok légtérsértővé,

én keltek Félelmet.

Selfie

Már nem a Halászbástya,

még csak a Szabadság-szobor sem.

Én magam, hátteremben,

holmi ember alkotta örökkévalóság.

Vagy háttér se kell. Legyek elég.

Itt én vagyok „mű”,

és én vagyok az alkotó is.

Műfajommá vált,pajzán  hason-más(?).

Magamat adom ajándékba,

mint egy önjáró Mikulás,

 és készítek neked

ünnepből hétköznapot,

neked helyett nekemet,

ajándékból muszájt.

Oszdd meg: