Az egész univerzum a
rezgéseken alapul, attól függően, milyen szinten rezeg, változik az, amit
megtestesít. A szeretet a legmagasabb rezgés, a félelem a legalacsonyabb.
Lét szívében végtelen öröm lakozik, ahol az örökkévaló
súlytalan, semleges rezgéshullám tengerében egységben lebegnek a lelkek… Minden
megtörténhet…
Egy napon Egy Szeretet és Félelem alakjában
polarizálódtak és megpróbáltak együtt élni. Hol az egyik kerekedett felül, hol
a másik, de végső soron mindig kiegyenlítették egymást.
Lét gondolatain múlik…
Szeretet végigjárta az útját Félelem mellett, egészen
addig, amíg eljutott arra a szintre, amikor már örömöt hozott, sugárzott, mint
a Nap, ontotta magából a tüzet, amerre járt, végül maga is angyallá változott.
Már tudta, mi az a nagy tett, amit végrehajtani született. Csodálatos
küldetéssel érkezett, hogy mindenkinek átadja a szeretetet és az üzenetet, hogy
együtt határtalan magasságokba emelkedjenek. Sokan köré gyűltek, melegedtek
tüzénél, fürödtek a fényében…
Lét prófétája lett…
Félelem egész életében mindent és mindenkit erős
kézzel irányított, saját jól kitervelt céljaiért harcolt és harcoltatott. Aki
nem állt be a sorba, nem úgy lépett, ahogyan ő akarta, azzal megszakította a
kapcsolatot. Azt gondolta, egyedül az a jó, amit ő tesz, vagy nem tesz. Hitt
önmagában és a tetteiben, úgy vélte ő a falkavezér, akit mindenki másnak
követnie kell. Csak önmagát szerette. Eközben siránkozott és még az
áldozatszerepet is vállalta. Bárki szóba állt vele, igen hamar kiismerte, s még
jó időben elmenekült tőle. Senki sem maradt mellette, egyedül Szeretet. Még
akkor is, amikor már Lét prófétája lett.
Bár Lét prófétájának számtalanszor javasolták, hogy
jobb lenne, ha elhagyná, ő mégis maradt. Senki sem értette, miért? Még ő maga
sem, hiszen Félelem nélkül végtelenül könnyű élete lehetett volna. Ám ha
megpróbálta elhagyni, hiányozni kezdett az a része, Félelem, az ellenpólusa.
Sokat tanult tőle, néha ő is kipróbálta, néha maga is félelemként élt, de
sokkal erősebben rezgett benne a szeretet, mint hogy azon a szinten ragadjon.
Bármit képes volt megbocsátani, elfogadni. Tudta, hogy egyedül fél-elem lenne,
s hogy ketten jelentik az Egy-et. Ezért maradt, és sohasem adta fel, hogy Félelem,
az élete legnagyobb kihívása is megtudja, érezze, átérezze azt, amit ő. Félelem
azonban annak ellenére, hogy néha úgy tűnt, sikerült megértenie Lét prófétája
üzenetét, megmakacsolta magát és továbbra is megpróbálta lehúzni a saját
szintjére. Miért? Mert nem ismert mást… Néha sikerült is… Lét prófétája tudta,
hogy ezen a poláris szinten nem azért létezik, hogy nyugodtan ellebegjen. Itt
folytonos, folyamatos változás, küzdelem van, melyben a két pólus örökké
pulzál, ahol legyűrik egymást, egyszer felülkerekednek, majd újra alulmaradnak,
átélik a másik rész létét, s amikor újra eggyé válnak, már nem ebben illúzióban
vesznek részt.
Félelem próbált ugyan Szeretettől tanulni, de képetlen
volt levetkőzni az eredendő vállalását, végül mindig önmaga kerekedett felül.
Továbbra is a saját érdekeit nézte, önmagáért harcolt, nem akart újat tanulni,
lenézett, leszólt másokat, bivalyerős öntudata nem engedte elismerni az
értékeiket. Bár legbelül, leg mélyen tudta, bármikor ő is szeretetté válhatna,
de nem akart semleges rezgés lenni. Bevállalta a mélységet, ebbéli életében ezt
kellett megélnie, ezért Félelem maradt, egészen addig, amíg újra nem egyesült
Szeretettel…
Egy végtelen egységben lebegett, Lét gondolataiban…
Megjegyzés küldése