Ezt a történetet még
gyerekkoromban olvastam. A könyv címére nem emlékszem, ahogy a szerző nevére
sem. No, nem azért mert elfelejtettem. Az az igazság, hogy eszembe sem jutott
megjegyezni. A könyvet az első húsz, harminc oldal után már nyomasztóan
hosszúnak találtam, és mivel hemzsegett az idegen kifejezésektől,
olvashatatlannak nyilvánítottam és másnap visszavittem a könyvtárba.
Így most amikor leírom, bízom
abban, hogy emlékezetem nem csap be, és lényeges részt nem felejtek ki belőle.
Állítólag a világháború alatt
történt, Iránban, hogy egy angol felderítő repülőgépnek, valahol Lurisztán
hegyei felett, ki-kihagyott a motorja. A gyakorlott pilóta azonban nem esett
pánikba, sikerült a gépet mindaddig a levegőben tartania, míg meglátott egy
olyan helyet, melyről úgy gondolta, alkalmas a leszállásra. Földre éréskor a
repülő egyik szárnya letörött, és az oldalára borült, de a pilóta sértetlenül
mászott ki belőle. Mégis ott halt meg. Azt a kis völgyet, ahol leszállt, minden
oldalról, olyan magas sziklafalak határolták, melyen kötél nélkül, nem tudott
felmászni.
Holttestére hónapok multán
bukkantak rá. Zubbonyzsebében, egy jegyzetfüzetet találtak, melybe ceruzával
leveleket írt menyasszonyának és szüleinek. Beszámolt mindenről, a
motorhibáról, a leszállásról, a megmászhatatlan sziklafalakról, és arról is,
hogy várja, rátaláljanak.
A jegyzetfüzet arról tanúskodik,
hogy az éhség és a szomjúság hatására, idővel hallucinációk léptek fel nála, és
ő – a könyv szerzőjének megdöbbenésére (valamiféle lélektannal foglalkozó mű
lehetett) –, leírta és le is rajzolta azokat.
Amikor állítása szerint, először
megpillantotta a völgy fölött köröző madarat, keselyűnek vélte.
Ez persze logikus lett volna –
írta. – De hát nem keselyű. Ekkora madár nem is létezhet. Ráadásul kutyapofája
van.
A következő bejegyzésben
beszámolt arról, hogy a madár leszállt a gépmellé, és hogy egyik kiterjesztett
szárnya is nagyobb volt, mint a repülő roncsa. Egy szikla mögé lapulva
figyelte, amint egy ideig csőrével a repülőt csapkodta, majd elrepült. Akkor
úgy tűnt neki, mintha a madár egyik lába hiányozna.
Hallucinációit valamiért előre
vetítette az időben is, mert azt állította, hogy mielőtt a repülő motorja
először leállt, egy apró kis madarat látott a géppel szembe repülni. Ez eddig
rendben is lenne, de hozzátette: A madárka egyszerre volt apró és hatalmas.
Az apró eltűnt a szemem elől, a gigászi nagynak viszont nekiütköztem.
A füzet tanúsága szerint a madár
még egyszer megjelent előtte. Egy hajnalon velőtrázó sikoltásra riadt. Igen.
Nem vijjogásra, vagy rikoltásra, hanem sikoltásra. Felugrott fekhelyéről és a
sziklák közé menekült. Onnan leste, ahogy fent ült a sziklafalon a magasban, és
tekintgetett körbe-körbe. Állítólag hiányzó lába helyén ott látta, testébe
belenőve, a repülő egyik futóművét, kerekestől.
A madárról három rajzot
készített. Az egyiken buldogpofájú volt, a másikon hiányzott az egyik lába, a
harmadikon pedig, mint azt írta is, az egyik lába helyén a repülő kereke
éktelenkedett.
A vizsgálatot irányító tiszt,
megmutatta az egyik rajzot a helybéli hegyivezetőnek, és megkérdezte, hogy az
milyen madár lehet?
Az csak rápillantott és nyomban
rávágta, hogy Szimurg.
Mikor a következőt mutatta, arra
is azt mondta, hogy Szimurg, és a harmadikra is azt felelte, hogy Szimurg.
A tiszt elnevette magát, és
mondta, hogy az nem lehet, mert nem is hasonlítanak egymásra.
– De bizony lehet – válaszolta a
hegyivezető. – A Szimurg ilyen. Ahányszor csak látjuk, mindig más és más, és
mégis, ugyan az madár.
Firdauszi Sáhnaméjában
elmondja, hogy „minden madarak közül a Szimurg volt az első, amely
megteremtetett”.
A Madarak Királya, Borges
műveiben is fel-felbukkan. Általában a XII. századi perzsa misztikus, Farad
ad-Din Attár műve A Madarak beszéde kapcsán. A költeményben a madarak
találnak egy hatalmas aranytollat. Mikor megtudják, hogy az a Szimurgnak, a
Madarak Királyának tolla, elhatározzák, hogy megkeresik. Sok megpróbáltatás
után, mely közben a legtöbb elpusztul, harminc madár elér a Szimurg palotájába.
Ám ott senkit sem találnak. Végül rádöbbennek, hogy ők maguk, ők maguk
harmincan, ők a Szimurg.
Firdauszi Szimurgja, az ősmadár,
a madarak összes tulajdonságával rendelkezik, amolyan platóni archetípusnak
tűnik. De amelyről a szufi Attár írt, már csak részben az, mert az ő Szimurgja,
noha éppúgy rendelkezik a madarak minden tulajdonságával, meghatározott számú,
darabból vagy láncszemből kapcsolódott össze, vált eggyé.
Bevallom Borges szűkre szabott
ismertetője, adta az ötletet, hogy a régolvasott lurisztáni történetet
továbbgondoljam.
Mi van akkor, ha (Én sem szeretem
az ilyen kérdéseket, de most kényszerűségből mégis felteszek néhányat.) a
titokzatos Szimurg valóban létezik? És, ha az angol pilóta repülőgépe tényleg
beleütközött a madárba?
Talán a víziójában megjelenő apró
madár, egy a harminc alkotóból? A hatalmas nagyságú pedig maga az egységük, a
Szimurg?
Ez megmagyarázza a hallucinációt,
melyben egyszerre volt jelen a rész és az egész? Ha az apró madár, amely egyben
a Szimurg része is volt, elpusztult akkor megsérült a Madarak Királya is? Ki
tudja? Gondoljunk csak arra a rajzra, melyen hiányzik a madár lába.
És ha megsérült, úgy maradhatott?
Nem, mert így, fél lábbal, már nem volt a harminc alkotóból álló Szimurg, a
Madarak Királya. Hogy újra az lehessen valamivel pótolnia kellett a hiányzó
részt, hogy meg legyen az alkotó elemek száma? Lehet, hogy valamilyen
megfontolásból, a repülő kerekét választotta?
Most e szükségszerű, de unalmas
okoskodás után, visszatérek ahhoz a könyvhöz melyben az eredeti történetet
olvastam. A könyvben, a történet leírása után egy csillag állt, amely a lap
alján lévő megjegyzésre utalt.
Gyakran, a legfontosabb adatok
apró betűvel szedve megbújnak valahol a lap alján egy megjegyzésben. Akkor is
így volt. Valahogy így hangzott: A vizsgálat során a gép roncsára száradt
vérnyomokból és tollfoszlányokból arra a következtettek, hogy egy madárral
ütközhetett. A repülőgép egyik kereke hiányzott. A kerékre sem a leszállás
helyszínén, sem pedig a gép feltételezett útvonala mentén, nem találtak rá.
Bojtor Iván
Megjegyzés küldése