Számos tanulmány készült az egészségügy állapotáról. Kötetek százai
foglalkoznak ezekkel a fontos kérdésekkel, tudósaink, kutatóink igyekeznek
megtalálni a helyes utat, amely megoldást adhat. A folyóiratok hasábjain szinte
naponta olvashatunk ezekről a törvénytervezetekről. Idézek néhány véleményt
írásaikból, intelmeiket ajánlom figyelmükbe, gondolkodásra késztetve
olvasóimat.
„A személyi méltóság arra kötelez minket, hogy védelmezzük az emberi
életet, amely a fogantatással kezdődik... Nagy szükségünk van a
tudatformálásra, mert az élet védelme egyben a család, a nemzet védelmét is
jelenti.... Ha a hátrányos helyzetű gyermekek nem részesülnek megfelelő
oktatásban, az ország működésképtelenségéhez és a közbiztonság romlásához
vezethet”. /Harrach Péter kereszténydemokrata politikus/
A család a legfontosabb kis közösség, de része
a nemzetnek. Minden tagjának joga, kötelessége ezt a legkisebb egységet
megteremteni, mert ezzel az egész ország fennmaradását biztosíthatjuk. Az
anyaság a legszebb feladatok egyike. A nő kiteljesedhet ebben a
tevékenységében, férje és gyermekei mellett jól érezheti magát, megteremtheti
családja számára azt a hátteret, nekik olyan meghízható életet nyújthat, ami a
mai világban a legfontosabb. A külvilágban úgyis sok olyan gonoszság nehezíti
meg az emberek életét, legalább otthon lehessen békében, nyugalomban élni.
„Vissza kell állítani a társadalomban az anyaság méltóságát és a nő
küldetésének értékét, ha az asszonyok megfeledkeznek erről a feladatról, kihal
az emberiség.”/ II. János Pál pápa/
Minden felnőttnek kötelessége, hogy azon
gondolkodjon, mit tehet annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzet megváltozzon.
Természetesen az államnak ehhez meg kell teremtenie a feltételeket, javítania a családok anyagi
helyzetén, hogy a nők csak családjukra gondolhassanak, mert a szülőnek lenni
minden ember számára a legszebb feladat.
A szociológusok, kutató orvosok, gyógyszerészek
elemzései rámutattak arra, hogy a szegénységben felnövő gyermekeket nagy
veszélyek fenyegetik. Sok munkahely megszűnt, egyre több a hajléktalan és a
létminimum alatt élők száma. Az alkalmi munkából élők éppen a legszükségesebbet
teremtik meg a család számára, vagy talán azt sem képesek megadni, amire a
legnagyobb szükség lenne: minden nap meleg étel, tiszta, fűtött, egészséges
lakás.
„A hátrányos helyzetű térségekben magas a gyermekhalál és a daganatos
betegségek száma, egyre több gyermek fogyaszt alkoholt (és drogot).” /Dr.
Velkey György gyermekorvos, kutató/
A mélyszegénységben élők számára mindennapi küzdelem a létért való harc. Őket még inkább
megilleti a rájuk fordított figyelem, az emberhez méltó élet. A betegségek
megelőzésére számos felvilágosító tanulmány született, de ez nem mindig jut el
hozzájuk. Az oktatás megújítására tett kísérletek is hozzájárulhatnak ahhoz,
hogy megváltozzanak életkörülményeik. A világ országaiban több helyen jól
működnek civil szervezetek, önkéntes munkások,
missziók. Hazánkban is számos egyesület dolgozik azon, hogy a megbetegedett
tízezreken segítsen, a betegségek megelőzése érdekében a felvilágosító munkát
eljuttassa a szegénységben élőkhöz. A betegségek kialakulásának melegágya a
mélyszegénység, a nyomor, az alultápláltság, a tiszta ivóvíz hiánya, a
tudatlanság és a félelem. Az ördögi kör a kórokozók megjelenése miatti testi
elváltozásokon és a nyomorúságon felül még lelki fájdalmakkal, megbélyegzéssel
és kirekesztéssel, ebből fakadóan a teljes elmagányosodással is jár. Ez a fontos munka évtizedek óta tart, természetesen
folytatódik, a kormány intézkedései következtében nagy figyelmet fordítanak az
egészséges életmóddal kapcsolatos felvilágosító munkára, amelynek eredményei –
ha nem is a megfelelő mértékben – de már láthatóak. Néhány orvosra és ápolónőre
emlékszem, akik hivatásukat magas színvonalon művelték. Sok ilyen szakemberre
lenne most is szükségünk.
Pál professzor úrral gyermekkoromban kerültem kapcsolatba, azóta is sokszor
emlegetjük őt. Édesanyám vitt el hozzá, mert szívizomgyulladásom és többszöri
mandulagyulladásom mellé ízületi fájdalmaim is erősödtek. Sokat hiányoztam az
iskolából, és egyre gyengébb lettem. Ő vette ki a mandulámat és ezzel
megszűntek panaszaim.
Fiát, Pétert választottam
felnőttként háziorvosommá, édesanyámékon gyakran segített idős korukban.
Belgyógyászként hamar észrevette, mi okozza az öt év óta tartó állandó
hasmenésemet, gyengülésemet. Előtte két éven át jártam a kórházakat, egy híres
adjunktus minden lehetséges vizsgálatot elvégzett és autoimmun-hiányt, laktóz
intoleranciát (tejcukor érzékenységet) állapított meg. Péter doktor úr tüzetes
vizsgálatok után hasnyálmirigy gyulladásomra megtalálta a megfelelő
gyógyszereket, és megszüntette ezt a súlyos állapotot. Így nagy öröm volt
számomra, hogy helyt tudok állni otthon és a munkahelyemen is. Visszaadta
életkedvemet és fizikai erőmet. Erősödni kezdtem, majd visszanyertem régi
súlyomat is. Soha nem fogadott el
hálapénzt, tudta, nem vet fel a pénz, keresetemből nem futná erre. Jó
diagnoszta, kedves, figyelmes ember, aki alaposan kivizsgálja minden páciensét
(sok ember választotta őt, nagy a körzete), nem sajnálja rájuk idejét. Megérti
az idős emberek gondjait, foglalkozik velük, jó tanácsokkal látja el őket.
Most, amikor olyan kevés a háziorvos, örülhetek, hogy nekem ilyen orvosom van.
A fiam születésekor koraszülött osztályra kerültem
egy ismeretlen szülészhez, őt is Péternek hívták. Lelkiismeretesen
megvizsgált, de így viselkedett a többi kismamával is. Tudjuk, hogy az
egészségügyben nagy gondokkal küszködnek a szakemberek, nemcsak a
műszerezettség hiányosságaival, hanem az alacsony fizetésekkel is. Néhány
szakterületnél (főként szülésnél, műtéteknél) a betegek összeszedik összes
megtakarított pénzecskéjüket, hogy jobb körülmények között gyógyulhassanak. A
kórházi főorvosok egy része ezt előre
meghatározza, enélkül nem is fogadja a betegeket. A többi orvos, nővér, akik
ugyanúgy keveset keresnek, mihez kezdjenek? Ők is megtesznek mindent a beteg
érdekében. Nekik meg kell elégedniük az állam által meghatározott jövedelemmel?
Most a fiatal, kezdő orvosok itthon nem tudnak megélni fizetésükből.
Családalapításra, lakás vásárlására nem gondolhatnak. Nem ítélhetjük el őket,
ha külföldre mennek dolgozni. Csak reménykedhetünk abban, hogy ez megváltozik
és hazajönnek majd ők is.
Az ápolónők nehéz fizikai munkáját,
áldozatkészségét sem fizetik meg eléggé, pedig a kórházakban a betegek
kiszolgáltatottak. Sok múlik azon, hogyan ápolják őket. Jókedvűen, kedvesen
szólnak-e hozzájuk, vagy komor arccal, éppen csak a legszükségesebb dolgokat
végzik el körülöttük, és morognak, ha a súlyos beteg megnyomja a csengőt, mert
rosszul lett.
Kati nénire emlékszem, aki kiemelkedik közülük. Jó szívvel
gondolok rá ma is, pedig már eltelt ötven év azóta. Szigorú volt ugyan, de
kemény tekintete ellenére mellkasában érző szív dobogott, amit néhány elejtett
szava mutatott meg igazán. A betegek érdekeit tartotta elsődlegesnek, és azokra
maximálisan vigyázott. Gondoskodása,
szeretete példamutató sok mai nővér számára is. Fiatal ápolónők is keresik
Európa gazdagabb vidékein jobb kórházakban a plasztikai sebészet, vagy az
idős-gondozás területén megélhetésüket. Ha néhány éven át dolgoznak ott,
megalapozzák jövőjüket, és itthon már könnyebben élhetnek. Hazánkban a rosszul
felszerelt, kevés szakember miatt a kórházakban a délutáni, éjszakai műszakban
sokszor csak egyetlen nővér és egyetlen
orvos ügyel. A betegek közül mégis életeket mentenek, sok teendőjük
mellett még arra is szánnak időt, hogy vigasztalják őket, és a
hozzátartozóikat. Sokszor mellettük töltik el az éjszaka nagy részét. Minden
tiszteletem az övéké, mert ilyen körülmények között dolgoznak, és maradnak.
Hivatásuknak tekintik munkájukat.
Jó lenne, ha minden orvos és ápoló itthon
maradhatna, ha megoldódna végre ez a súlyos anyagi helyzet, hogy továbbra is
értünk dolgozhassanak, ne idegen országban, hazájuktól, rokonaiktól távol
kelljen élniük. A jó szakembereket ne engedjük elköltözni, hiszen itthon
is sok beteg, idős ember szorul
segítségükre. Sok Pálra, Péterre, Kati nénire és Palkóra, Petire, Katicára van
a magyar embernek is szüksége. Az idős-otthonokban, a hospice-szolgálatban
önkéntes munkások, lelkészek tevékenykednek az orvosok, ápolók mellett.
Megnövekedett az időskorú egyedül élők száma. A fiatalok tőlük kilométerekkel
távolabb dolgoznak, laknak. Kénytelenek otthonokat keresni szüleik számára, hiszen
ők munkahelyhez, lakáshoz kötöttek. Nehéz az ilyen helyekre bekerülni, az egész
család összefogására szükség van, hogy kifizethessék a tartás díját.
Meg kell becsülnünk azokat az orvosokat,
ápolókat, akik hivatásukként tekintenek munkájukra, akik kevés fizetést kapnak,
de kitartanak. A családoknak sok erőt kívánok, mert elsőrendű az élet értelme,
amely a fogantatástól kezdődik és az idős, kiszolgáltatott, magányos emberek
méltóságáig tart.
Kühne
Katalin
Megjegyzés küldése