Kő, papír, olló
Páros lábbal ugranak az évek,
Mint gyerekek az ugróiskolán,
Megcsillannak messze-messze
fények,
Még nincs késő és sosem volt
korán.
Keringett egy gondolat az égen,
Zaboláztam buzgón minden órát,
Lábát törte pegazusom régen -
S ültettem jó deszkának diófát.
Lyukas zsebbel, megfoltozott
szívvel
Túl könnyű hinni: mindent nem
lehet.
Láncainkat veszíthetjük így el,
S én összeloptam újra perceket.
Húsz esztendő nem a világ,
mégsem?
És álmodozni, mondják, nem
szabad?
Vállaltad, hát vállald fel egészen:
Mert elbukik, ki kövek közt
szalad.
Gyertek, Párkák, s kacagjon a
holló;
De ne mutasson senki rossz utat!
Vigyázzatok, kicsorbul az olló,
Ha kezem nektek majd követ mutat!
Európa
Bősz bikaként úszott tova lassan
Tenger habjai közt Zeusz egykor
Nézte a vízben a szép hajadont,
míg
Az meg csak nevetett s kacagott
rá
Pajkosan inte felé, odahívta
Lágy hangon muzsikált neki közben
Vágyakozón néz rá a vad állat
Kéreti egyre magát, szeme villan
Fertályóra se kell, mire végül
Csendben elpihen ősz bika hátán
Alszik a lány, haja omlik a
szélben
Léptet az állat, száll, viszi
hullám
Várja a messzi fehér sziget őket
Csillagok otthona, szél hona,
Kréta
És most honfi, tekintsd a
jelenkort -
Lenne-e bár ilyen isten az égben
Jönne-e érted a vágy, rabul ejtve
Kellene még vajon, ó, Európa
Mostoha tested bárkinek is?
Mosolygó májusok
Tavasz kelt, s még felrémlettek
bennem
Bodzaillatú, régi májusok
Szirmokat hullattak az eperfák
És söpörtek a virágárusok
A korzón most is port kavar a
szél
A szökőkútnál én, te, mi és ők
Mosolyra húzódik a szám, ahogy
Visszaintegetnek letűnt idők
Szánk bizony csak vékony vonal
mára
Mert ránk az öröm elvétve tekint
Mikor lesz az egyenesből végre
Egy parabola, szép íves, megint?
Bodzaillatú, régi májusok
Ti nevettek ránk és mi is viszont
Látod, itt vagyunk: szemünkben
ragyog
A messze távol fénylő horizont
Harminckilenc
Ókútba hullnak a szavak,
csobbannak vissza az emberig
neszek, emlékek, freskók és
farkasok,
s az a szép fényes nap mára
olvadt méz:
Nem félek.
Mind csak egy porszem Zeusz
küszöbén,
hol a hullámokat kergeti Pilátus,
Mózes, meg én.
Disznótor volt a télen és
álarcosbál,
a születésnapomra a Katalin
utcából hoztál
nekem virágot,
de a tündér az ajtón kívül
maradt,
tudom, békekötésre vágyott.
Lásd, itt van a pillanat, mikor
elrejtőzhet a bárány és az őz,
eljön újra az ősz, s te várhatsz
rám,
míg teljessé lesz a történet,
ami régimódi, mégis örök:
Te várhatsz rám, s én majd jövök!
Megjegyzés küldése