ÚJ TARTALMAK

Csanády Nóra - Hortenzia



Zsuzsa végre beült az autójába, és kigördült az irodaház parkolójából. Éhes volt, holtfáradt és feszült az egész napi hajtástól. Még most is méhkasként zúgott a feje a telefoncsörgésektől. Leengedte a kocsi ablakát, és hagyta, hogy a beáramló szél borzolja szőke fürtjeit. Jóleső volt érezni az arcát lágyan simogató júniusi szellőt. És ó igen, azok az illatok… a nyár íze és illata, ami tele van vággyal, reménnyel és várakozással. Zsuzsa vett egy mély levegőt, beszippantotta a frissen kaszált fű, a virágzó hárs és akác illatát, ami most az este leülő párában még intenzívebben hatott rá. Máris sokkal jobban érezte magát. Ideje volt a még előtte álló esti feladatokra koncentrálni. A gyerekekért kell mennie az edzésre és a balettórára, onnan együtt gyors bevásárlás, vacsorafőzés, és még talán egy társasjáték is belefér az estébe, hiszen péntek van. Ahogy gondolatait összeszedve autózott, az ismerős kertészet előtt haladt el. Fékezett, és még sikerült megállnia a bejárattól néhány méterre. Kiszállt az autóból és belépett a virágcsodák közé. Zsuzsa szerette ezt az üvegházi párás, fülledt, illatos levegőt, mintha csak egy esőerdőbe csöppent volna. Fantasztikus azáleák mellett sétált el, amik a rózsaszínes, bíbor és lila harsány virágaikkal csak úgy vonzották a tekintetet. Arrébb,  a fényes, mélyzöld levelű, mézédes illatú fehér kaméliák, a maguk decens eleganciájával kínálták magukat. Fentről fuksziák lógtak le a kaspókból, bohókás, kis tarka virágaik mindig jókedvre derítették a fiatalasszonyt. Zsuzsa most mégis mást keresett. Az üvegház végében végre megpillantotta a babarózsaszín virágoktól roskadozó bokrokat, a hortenziákat. Hosszasan válogatott, minden egyes példányt megvizsgált, hiszen a legtökéletesebbet akarta.
– Ezt kérném – nyújtotta Zsuzsa az eladó felé a kiválasztott hortenziát.
– Más valamit? Tudja hogyan kell gondozni? – kérdezte az eladó egykedvűen és szűkszavúan.
– Nem, köszönöm. És igen, tudom hogyan kell bánni a hortenziával – mosolyodott el az asszony.
Hogyne tudnám, hiszen Mami kedvenc virága – gondolta. Egyszeriben emlékek villantak fel. Emlékek, amikkel együtt élünk, amik olykor megpihennek, elalszanak bennünk valahol nagyon mélyen, máskor ott tombolnak az agyunkban, és ha akarunk sem tudunk megszabadulni tőlük. A kislánykori film pörgött le Zsuzsa agyában. A kertészkedés Mamival, amikor ő pici kis kapával óvatosan lazította a földet a hortenziabokrok töve körül. Olyan óriásiak voltak a terebélyes bokrok az ő pici termetéhez mérten.  Hallja most is a nagymama szeretetteljes figyelmeztetését:
– Csak óvatosan, Zsuzsikám, meg ne sértsd a gyökerét, mert akkor meghal a virág!
 Zsuzsa most a gőzölgő kakaó illatát érezte. Reggelente, ahogy kinyitotta a szemét, szaladt ki a konyhába. Mami azonnal félbehagyta a munkát, őt a karjaiba kapta, majd az ölébe ültette, és lágyan ringatta, miközben félálomban szürcsölte a finom italt.
Teltek az évek és a kis Zsuzsikából Zsuzsa lett. A nagymama már fáradékonyabb és egyre feledékenyebb lett. A lány tanult, elkezdett dolgozni, majd férjhez ment, és már csak hétvégenként járt haza. Ezeken a napokon a nagymama már kora délutántól a nappaliban, kényelmes karosszékében ücsörgött, és szemét az ablakra szegezve várta a kis unokát haza.
Milyen jó volt átölelni, érezni a tiszta illatát, nézni az arcát, ami hol felderült, hol elkomorodott, miközben hallgatta az unokája történeteit.
Zsuzsa szeme fátyolos lett, a mobilja után nyúlt és tárcsázta a férjét.
– Szia, Drágám, én vagyok. Tudom, hogy későn szólok, de meg tudnád oldani, hogy te menj a gyerekekért?
– Persze, de mi a baj?
– Nem, semmi baj, csak tudod… tudod, be kell mennem ma mamihoz. Hétvégén akartam, de ma, egyszerűen muszáj…
– Menj csak, semmi gond! Pusziljuk mi is őt, téged pedig várunk haza! Óvatosan vezess!
Zsuzsa leparkolt az intézet előtt. A hortenziával a kezében belépett az épületbe. Micsoda eufémizmus „Derűs Alkonyat”-nak nevezni ezt a helyet – gondolta keserűen. A recepciós mosolyogva, kedves ismerősként üdvözölte.
– Menjen csak fel nyugodtan, ma jó napja van Klári néninek.
Már a folyosón mellbe vágta Zsuzsát a jellegzetes szag, a gyógyszerek, a fertőtlenítők, az este felszolgált vacsora, az öregség és betegség  szaga. Megállt az ismerős ajtó előtt, vonásait megpróbálta rendezni mielőtt kopogott.
– Tessék! – hallotta az oly drága hangot.
– Szia, Mamikám! – repült be Zsuzsa az ajtón.
– Jó napot, Kedves! Üljön csak le, ide mellém – mosolygott a nagymama.
– Mamikám, ezt neked hoztam – nyújtotta át a fiatalasszony a virágot. – Tetszik?
– Ó, milyen gyönyörű! Nahát, mintha csak tudta volna, hogy ez a kedvenc virágom!
Zsuzsa nem válaszolt, csak gyomra görcsbe rándult, arcizmai megfeszültek. Tenyerébe fogta a ráncos kis kezet, simogatta.
– Hogy vagy, Mamikám? Jól érzed magad? – kérdezte aggódva.
– Ó, nagyon jó minden. Ma a vacsora is remek volt.
– Képzeld el! A dédunokáid valószínűleg kitűnőek lesznek év végén. Gábor atlétika versenyre megy  szombaton, Gina a balett záróvizsgára készül.
Zsuzsa csak mesélt és mesélt, miközben óvatosan szorongatta a kezében nyugvó kezet, mintha csak egy törékeny kicsiny madarat dédelgetne.
Az idős hölgy látszólag a televíziós sorozatot nézte, de valójában egészen máshol járt, ki tudja hol, ki tudja élete melyik epizódját pergette le éppen.
Zsuzsa gyengéden megpuszilta a mami arcát, megsimogatta ősz haját.
– Szervusz, Mamikám! Szerdán jövök!
Sietős léptekkel jött ki az intézetből, mint aki menekül. Az autóban megtörölte a szemét és próbálta összeszedni magát, hogy mire hazaér, a gyerekei a mosolygós, derűs anyut lássák.
– Nocsak, Mamika! Már el is ment a látogatója? De szép virágot kapott! Mi is ennek az izének a neve? – kérdezte a belépő éjszakás nővér.
– Hortenzia, Kedveském, hortenzia! Tudja, egy nagyon kedves fiatal teremtéstől kaptam. Remélem máskor is eljön!


Csanády Nóra




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes