Julian Baggini A
tányérra kívánkozó malac… és 99 további gondolatkísérlet című kötetéről
Manapság – Magyarországon is – egyre több olyan
filozófiai témájú könyv jelenik meg, amely a laikusokat szólítja meg. Ezeknek a
változatos színvonalú munkáknak az a fő célkitűzése, hogy érdekesen és
közérthetően fogalmazzák meg a tárgyalásra kiszemelt, sokszor roppant bonyolult
szakmai motívumokat. A tudásanyag megválogatását és szerkesztését elsősorban az
átlagos olvasó érdeklődése határozza meg, aki feltehetően csupán a gondolkodás
bizonyos törvényszerűségeit szeretné elsajátítani, nem pedig a „bölcsesség
szereteté”-nek szentelni hátralévő életét. A filozófiatanítás „helyes”
módszerének kérdése ráadásul maga is makacs filozófiai probléma, melynek
egészen különböző alternatív megoldásai képzelhetők el.
Julian
Baggini új, igényes kivitelezésű kötetében – az analitikus filozófiai
tradíciókhoz híven – néhány jelentősebb filozófiai érv ismertetését részesíti
előnyben, melyeket eredeti kontextusukból kiragadva, tíz-tizenöt mondatos
gondolatkísérletekben ad elő. A kísérlet a természettudomány gyakorlati céljait
vagy egy elmélet igazolását szolgálja: a vegyész vagy a fizikus például
előállítja a megfelelő körülményeket, és akkor bekövetkezik valami látszólag
azoktól független esemény, amely alátámasztja vagy éppen cáfolja a tudós
számításait. A legtöbb filozófiai diszciplínában megtalálható
gondolatkísérletek abban különböznek a fenti értelemben vett kísérletektől, hogy
nem elméleteink empirikus valószínűségére, hanem logikai vagy etikai normáink
működésére kérdeznek rá, s ezért az elmén kívül nincs szükség egyéb apparátusra
a kipróbálásukhoz.
A
vállalkozás előnye, hogy a stilizált eszmefuttatásokat motiváló filozófiai
dilemmák kiemelésére helyezi a hangsúlyt, s nem mélyed el a filozófiatörténet
kulcsfiguráinak megoldási javaslataiban. Ezzel szinte kikényszeríti az olvasó
szellemi aktivitását, együttgondolkodását és állásfoglalását olyan problémákkal
kapcsolatban, mint például eleai Zénón híres apóriája Akhilleusz és a
teknősbéka futóversenyéről (60. o.), illetve a platóni Szókratész
barlanghasonlata (69. o.). Az érvek világos és gyors szemléltetésére szolgáló
feladványok tehát egyáltalán nem újak a filozófiai diskurzus történetében (a
„Gedankenexperiment” terminust Hans Christian Ørsted dán filozófus alkalmazta
először 1812-ben). Tamar Szabó Gendler, a Yale Egyetem professzora szerint (Thought Experiment: On the Powers and Limits
of Imaginary Cases, Garland, 2000, 25-27. o.) tartalmuk alapján
konceptuális és értékelő gondolatkísérleteket különböztethetünk meg. Baggini
könyvében mindkét fajtájuk megtalálható.
A
konceptuális gondolatkísérletekben többnyire arra keresünk választ – ilyen
például a két korábban említetten kívül a Descartes filozófiájából építkező „A
gonosz démon” (15. o.), a „Gondolkodom, tehát…?” (198. o.), a Hume híres
eszmefuttatását összegző „A megfoghatatlan én” (174. o.) vagy a Thomas Nagel
egyik tanulmányát újrahangszerelő „Denevérnek lenni” (231. o.) –, hogy
egyértelműnek tekintve a kísérlet akár abszurd körülményeit, kizárólag logikai
beidegződéseinkre támaszkodva milyen következményekre számíthatunk. Ezeket a
klasszikus, metafizikai és ismeretelméleti problémákat feldolgozó
gondolatkísérleteket ebben a formában egy átlagos középiskolás is könnyűszerrel
megérti és továbbgondolhatja. A populáris stílusú tárgyalás nagyrészt
kiküszöböli azt a bonyolult, a nem szakmabelieknek olykor szinte követhetetlen
előadásmódot, amely sokakat elriaszt a filozófiától. A történetek megbeszélése
pedig értelmes vitára ad alkalmat.
Az
esetleírásokat a tanulságok egy-két oldalas összefoglalása követi, mely
előfordul, hogy – a teljesség igénye nélkül – megjelöli a további
tájékozódáshoz elengedhetetlen forrásokat az érdeklődő olvasó számára. Csakhogy
ezek a részek annyira szűkszavúak, hogy már-már alkalmatlanok a témák adekvát
kifejtésére. Baggini megfogalmaz néhány az elfoglalható álláspontok mellett,
illetve ellen felhozható érvet, de legtöbbször még dióhéjban sem rekonstruálja
azokat a vitákat, amelyekben a megidézett argumentumok eredetileg felmerültek.
Néhány kivételtől eltekintve szinte kényszeresen mellőzi a szakmai
terminológiát, de helyette jószerivel csupán redundáns szövegértési feladatot
végez el a korábban bemutatott gondolatkísérleten. A tartalom leegyszerűsítése,
valamint a nyelv eltúlzott banalitása nemegyszer komolytalan benyomást kelt,
ami azért is zavaró, mert nem készíti elő az ajánlott irodalom befogadását.
Talán célszerűbb lett volna hosszabb, értelmező kommentárokat írni, és esetleg
egy különálló kötetben megjelentetni.
Az
értékelő gondolatkísérletek – például a címadó „A tányérra kívánkozó malac”
(27. o.), a „Kínozni vagy nem kínozni?” (63. o.) vagy a „L’art pour l’art”
(270. o.) – esetében a konceptuális gondolatkísérletek előbbi képletét azzal
egészíthetjük ki, hogy a konzekvenciák morális vagy esztétikai értékelése
jelenti a tulajdonképpeni lényeget. A főszereplő „megrögzött vegetáriánus” vagy
„világéletében ellenezte emberek megkínzását”, az elgondolt körülmények között
azonban definíciói, elvei felülvizsgálatára kényszerül. Mit tennének a helyében
az olvasók? Ezek az etűdök jó ürügyet kínálnak arra, hogy eltöprengjünk saját
értékpreferenciáinkon, és a mellettük bevethető érveken. A szerző sajnos néha mégis
előzékenyen elvégzi az értékelés mozzanatát a befogadó helyett, s ilyenkor a
gondolatkísérlet személyes prédikációnak adja át a helyét.
Baggini
gyűjteményében – leszámítva a négy másik, az aktuális témához kapcsolódó
gondolatkísérlet megjelölését a magyarázatok végén – a gondolatkísérletek
csoportosítás nélkül szerepelnek. Ez a legjelentősebb hátránya más színvonalas,
alternatív metodológiai elveket követő propedeutikai munkákkal összevetve (mint
például Nigel Warburton Bevezetés a
filozófiába, Kossuth Kiadó, 2005, illetve Stephen Law Filozófiai fogások, Alexandra, 2005). Bizonyos érvek
szemléltetésére persze Warburton és Law is használ gondolatkísérleteket. Ám
mondandójukat a filozófia különböző részterületeinek megfeleltethető
fejezetekbe szerkesztve fejtik ki. Ezzel a gesztussal jóval reálisabb és
átláthatóbb képet festenek a filozófiáról, mint Baggini.
Az említett kifogások dacára
A tányérra kívánkozó malac jó
pedagógiai érzékről nyújt tanúbizonyságot, hiszen szellemi szempontból sokkal
izgalmasabb, mint az általános bevezető jellegű, filozófusok rövid életrajzát
és néhány szemelvényét tartalmazó kötetek. Kár, hogy az ebben a műfajban
külföldön hozzáférhető választékból még mindig csak igen kevés olvasható
magyarul.
Szecsődy Kristóf
Megjegyzés küldése